Az energia-veszélyhelyzet miatt az átlagfogyasztás felett piaci árat kell fizetni az áramért és gázért, és bár az új szabály a háztartások 75 százalékát nem érinti, mégis hatással lesz a piacra. A jövőben megnövekedhet a kereslet az alacsony fenntartási költségű lakások iránt, és felértékelődhetnek a korszerű, energiatakarékos ingatlanok. Az érdekl
Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ a jövő héten aláírhatja azt a megállapodást, amelynek célja, hogy Ukrajna újraindítsa a fekete-tengeri gabonaexportot. Erről török források számoltak be.
A Morgan Stanley stratégái szerint az elemzők felgyorsítják az európai vállalatok profitvárakozásainak csökkentését, függetlenül attól, hogy a második negyedéves eredmények mennyire lesznek erősek - írja a Bloomberg.
A fideszes politikus megnyugtatott minden fodrászt, a műkörmöst és kézművest, hogy őket csak pozitívan érintik a fél nap alatt keresztülvert változtatások.
John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de a járvány utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak. Holland-Kaye szerint az elmúlt négy hónapban olyan ütembe
A hétvége folyamán izgalmas nézettségi verseny alakult ki Amerikában, hiszen a NASCAR Atlantába, az F1 pedig Ausztriába látogatott. A NASCAR Cup Series atlantai futama a RACER adatai szerint átlagosan 1,51-es Nielsen nézettséget és 2,626 millió nézőt ért el a kábeles USA Networkön. Ez magasabb volt, mint az az 1,47/2,5 millió néző, akik tavaly ugya
Ha Németh Szilárd számait vesszük alapul, akkor az átlagon felül fogyasztók iszonyatos többletköltségekkel számolhatnak. Csakhogy ő jóval a piaci ár felett számolt.
A várban található épületbe vélhetően a Honvédelmi Minisztérium költözik a pesti Balaton utcából. A múzeum új székhelyéről és a dolgozók sorsáról semmi biztosat nem tudni.
Nick Kyrgios a múlt vasárnap Novak Djokovic ellen veszítette el a wimbledoni elődöntőt. Bár a 27 éves ausztrál teniszező boldog volt a második hellyel is, a hazafelé út így is nyomorúságosra sikeredett.
Csuti új barátnője nem influenszer és civilként éli az életét, ezért jogosan kérte ki magának azokat a kritikákat, amelyeket számára teljesen ismeretlen emberek zúdítottak rá.
Mindannyian találkoztunk már Tourette-szindrómás emberrel, azonban csak kevesen ismerik a betegség valódi lefolyását: a többség furcsa, rossz szokásnak, rosszabb esetben mentális problémának véli a tüneteket.
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen, amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről.
Kiállításajánló sorozatunk utolsó állomásaként kitekintünk a határon túlra és végigvesszük, hogy melyek azok az európai kiállítások, amelyeket érdemes megtekinteni az idei nyári vakációnk során.
Joe Biden kijelentette, hogy „csak végső” esetben alkalmazna erőt Iránnal szemben, annak érdekében, hogy megakadályozza az ország atomfegyverhez jutását.
A jövőben megnövekedhet a kereslet az alacsony fenntartási költségű lakások iránt, és felértékelődhetnek a korszerű, energiatakarékos ingatlanok - közölte az ingatlan.com csütörtökön az Mti-vel.
Kuhajda Vilmos, a Duna második legnagyobb turistahajója, a DCS Amethyst szervizmenedzsere egy percig sem tétovázott, mikor egy 75 éves német utasuk a vízijárműről a folyóba esett Pozsonyban.
Augusztus elsejétől jelentős változások állnak be a háztartások nagy tömegeinek, ami a rezsiszámlájukat illeti. Az átlagfogyasztásuk felett ugyanis a piaci árat kell majd megfizetniük az áramért és a gázért. Korábbi cikkeinkben már több számítást is végeztünk, és ezúttal - a részletszabályok megjelenéséig - a legfontosabb nyitott kérdéseket szedtük
Az összesen 500 millió eurós, rendkívüli válságkezelési csomag az ukrajnai háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására használható fel.
Az Otthonfelújítási Támogatás (Oft) 2022. december 31-ig még elérhető, így napelemes rendszer telepítése esetén is járhat az akár 3 millió forintos visszatérítés. A határidő messzinek tűnhet, de a döntést nem érdemes halogatni, hiszen utófinanszírozott támogatásról van szó. A gyakorlatban tehát a határidő augusztus vége, így a rendszer telepítése é
Raheem Sterling után, úgy tűnik, még egy klasszis játékos elkötelezi magát a hét közepén a Chelsea-hez. A szenegáli válogatott Kalidou Koulibaly négyéves szerződést készül aláírni, nettó tízmillió euró lesz az éves fizetése.
Ahogy többször beszámoltunk róla, energia-veszélyhelyzet van Európában. Kapcsoltuk Hortay Olivért, a Századvég Gazdaságkutató energiapolitika üzletágának vezetőjét.
A Gvh szerint a cég feltételezhetően megtévesztően népszerűsítette a hűségidő vállalása esetére kínált, mobilinternet-forgalomra vonatkozó kedvezményeit.
Egy friss tanulmány szerint az emberek biztonságosan, kényelmesen és fenntartható módon szeretnének utazni a nyaralások során, illetve szabadidejükben is - az elmúlt időszakban egyre többen tekintik személyes élettérnek és elvonulásra alkalmas helynek a saját autójukat. A Continental technológiájával fejlesztik a VW kultikus "hippibuszát".
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Telekom ellen, amiért kampányában valószínűleg tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat a hűségidővel járó kedvezmények feltételeiről.