A Disney nem készített egyetlen Star Wars-filmet sem, a Skywalker kora óta, de a Lucasfilm egyre aktívabb a televíziós világban. Bár a tévé felé való fordulás nagyrészt sikeres volt a Star Wars-márka számára, sok rajongó még mindig jobban szeretné, ha kedvenc karakterei különböző játékfilmekben térnének vissza.
Japánban mindig is több lábon álltak az autógyárak, hiszen legtöbbször nem autógyártással kezdték karrierjüket. A villanyosítás térnyerésével aztán még több autóipari szereplő igyekszik megvetni a lábát a közlekedés más szegmenseiben is. Mindezek tudatában a legkevésbé sem meglepő, hogy a Honda igyekszik betörni a villanyrollerek népes piacára is ú
Kun Anita nehézségekkel tarkított, de vakmerő lendülettel megharcolt úton vált menedzserasszisztensből díjnyertes sajtkészítővé. 2017-ben még a Forbes Small&Sweet rovatában mutatta be kedves kis vállalkozását, majd a következő években egyre feljebb jutott.
Két új veszélyes gyümölcslégy van a láthatáron, és az Európai Unió nagy erőkkel támogatja, hogy már a betelepedésük se sikerülhessen, hiszen megelőzni mindig könnyebb, mint utólag védekezni. A megoldás kulcsát a terméketlen hímek jelenthetik.
Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélés után adott sajtónyilatkozatában Brazíliavárosban - közölte az MTI.
Kate Bush Running Up That Hill című dalának újabb sikere után a Stranger Things ismét “reflektorfénybe” helyezte a Metallica Master of Puppets című számát az évad epikus lezárásban.
A likviditási nehézségekkel küzdő vállalkozások egyre többször veszik igénybe hazánkban is a faktoring finanszírozást, hiszen ez a bankhitelekkel szemben számtalan előnnyel rendelkezik. De a faktorálás jó megoldás lehet azoknak a cégeknek is, amelyek a növekedés érdekében többletforrásokat igényelnek, vagy induló vállalkozásként, nem hitelképes cé
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa eredetileg nem kamatdöntőnek meghirdetett mai ülésén határoz az alapkamat és az egyhetes betéti kamat ismételt összezárásáról, ahogy azt már a múlt csütörtöki közleményében előrevetítette.
Széki Attila és Majka útjai elváltak, Curtis ugyanis nem jelent meg múlt hétvégén a villányi koncerten. Cserbenhagyta zenésztársait, Majka pedig azonnal le is zárta a közös munkát. Attila sokat bukhat ezen, a Bors utánajárt, mennyi pénzt veszíthet az újabb balhé miatt.
A még jelenleg is futó mobiltelefon csere program Magyarországon meghosszabbításra kerül a legújabb hírek szerint, némi változással. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Már biztosan mindenki tud arról és olvasott róla, hogy azok, akik 2G vagy 3G képes okostelefont használnak bizonyos feltételek mellett igényelhetnek 20.000 Ft készüléktámogatási kedvez
A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el ma az Országgyűlés, amely dönthet a 2023-as költségvetés főszámairól is.
Első ránézésre kedves, támogató, a következő pillanatban viszont abban is elbizonytalanodsz - neki köszönhetően -, hogy a világon vagy. Egy érzelmi manipulátor ért hozzá, hogyan bizonytalanítson el, és nem ez az egyetlen dolog, amiről megismerheted.
Egy friss felmérés szerint hazánkban több százezer ember vallja magát mobilfüggőnek, különösen a 30-39 éves korosztályban, emellett tízből négy ember érez késztetést, hogy munkaidőn kívül is válaszoljon a beérkező levelekre. Miközben a digitalizáció számos előnyét élvezhetjük az üzleti- és a magánéletben egyaránt, a folyamatos online jelenlét és a
Az orosz búza exportárai a múlt héten csökkentek az új termés, a gyengébb rubel és az alacsonyabb exportadó miatt - közölték elemzők. A szankciók által sújtott Oroszország július 1-jén jelentősen csökkentette gabonaexportadóját, hogy támogassa a július-júniusi gazdálkodási szezonban a szállítmányokat.
A fővárosi agglomerációs területek a változó ingatlanpiaci helyzet ellenére tartják népszerűségüket, amelynek köszönhetően a Duna House idei első féléves értékesítési adatai alapján átlagosan 10%-os áremelkedés volt tapasztalható a 2021-es átlagos négyzetméterárakhoz képest. A Pest megyei adásvételek közel 10%-a már 100 millió forint feletti ingatl
Rinat Ahmetov üzletember, Ukrajna leggazdagabb embere bejelentette, hogy lemond egész médiabirodalmáról az ukrán állam javára. Az erről szóló közleményt az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Ahmetov vállalata, a System Capital Management (SCM) honlapján hozta nyilvánosságra. Ebben közölte, hogy még a héten kivonja az SCM befektetési társaságot a
Már az ipar 5.0 forradalmat emlegetik a világ vezető szervezetei és az ipari döntéshozók, hiszen az elmúlt időszak globális piaci változásai még inkább az automatizáció és digitalizáció felé terelték a vállalatokat. Mégis a magyarországi kis –és középvállalatok digitalizációs és robotizációs fejlettségi szintje továbbra is sok helyen alacsony, azon
Nemrégiben utamba akadt egy kutatás, ami nemcsak, hogy meglepett, de három gyermek édesanyjaként kissé érzékenyen is érintett. A vizsgálat során arra keresték a választ, hogyan hat a gyermekek számának növekedése a szülők értelmi képességeire és annak változásaira. Nos, a kapott eredménnyel nem feltétlenül értek egyet.
Kedden 10 órára egy Facebook-eseményben "spontán tüntetést" hirdettek a megváltozó katás adózás miatt. A hétfőn benyújtott javaslatot a tervek szerint kedden tárgyalják és el is fogadják a képviselők.