2022. július 11. hétfő

júl. 11
20:54
A Twitter perel – Elon Musk nevet a markába (Femcafe)
Bíróságon tervezi megtámadni Musk visszalépését a Twitter.
júl. 11
20:54
Meghalt Monty Norman, a James Bond-filmek híres zenei témájának szerzője (SzMo)
Cuby Broccoli, a James Bond-filmek producere bízta meg azzal, hogy komponálja meg a zenei témát a Dr. No című 1962-es produkcióhoz. A zene akkora sikert aratott, hogy ezt használták a sorozat azóta elkészült minden darabjánál.
júl. 11
20:54
Vétlen sofőr vesztette életét balesetben Miskolc közelében (Life)
Piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe egy autó vezetője Miskolc közelében, és összeütközött egy másik kocsival, amelynek sofőrje a kórházban meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
júl. 11
20:54
Kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sürgette a lett elnök (Magyar Nemzet)
A tervek szerint a sorkatonai szolgálat 2028-tól fog ismét kötelező jelleget ölteni.
júl. 11
20:56
Sokba kerülő „spórolási” módszerek a fővárosban (Magyar Nemzet)
Wintermantel Zsolt: A baloldal csak megszorításokban tud gondolkodni.
júl. 11
21:00
Megölte fogyatékkal élő lányát és magával is végzett egy édesanya: holttesükre a kocsiban találtak rá (BorsOnline)
Földművesek találtak rá a holttestekre a kocsiban.
júl. 11
21:00
Előkerült Curtis! Ő is lerótta a kegyeletét Törőcsik András emléke előtt (Blikk)
A napokban újabb botrányba keveredett rapper és korábbi újpesti labdarúgó Curtis is lerótta kegyeletét a szombaton elhunyt focilegenda, Törőcsik András emléke előtt.
júl. 11
21:00
A Párbeszéd szerint alkotmányellenes lehet a KATA-módosítás (ATV)
A Párbeszéd a többi ellenzéki frakciónál kezdeményezi egy közös alkotmánybírósági beadvány elkészítését - jelentette be egy közleményben a párt.
júl. 11
21:00
„Törj össze a melleiddel” – elárulta az óriásmellű pornós, milyen kérésekkel fordulnak hozzá a perverz férfiak (SzMo)
Az OnlyFansen tevékenykedő nő azt is elmondta, miért csináltatott hatalmas melleket.
júl. 11
21:00
Amadeus megérkezik a Balatonhoz (Magyar Nemzet)
Sok éve már, hogy a Concerto Budapest idilli hangulatot teremt Mozart zenéjével.
júl. 11
21:06
IndyCar: Tatiana Calderon nem indulhat Kanadában (USAracing)
Hosszú hetek bizonytalanága után az Aj Foyt Racing kénytelen volt meghozni a döntést és visszavonja...
júl. 11
21:06
IndyCar: Tatiana Calderon nem indulhat Kanadában (Racing)
credit: Penske Entertainment/James Black Hosszú hetek bizonytalanága után az Aj Foyt Racing kénytelen volt meghozni a döntést és visszavonja...
júl. 11
21:12
Gyengült estére a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint hétfő kora estére a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 11
21:12
Hollandia nehézfegyvereket fog szállítani Ukrajnának (ATV)
Hollandia nehézfegyverekkel, páncélozott járművekkel és önjáró tarackokkal fogja ellátni Ukrajnát - jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök hétfőn Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, az MTI közlése szerint.
júl. 11
21:12
Kiderült, mibe halt bele egy terhes nő kétezer évvel ezelőtt (SzMo)
A kutatók szerint rákba halt bele, és a terhessége 30. hete körül járt az Egyiptomban feltárt múmia.
júl. 11
21:12
Elhalasztják a műtéteket a koronavírus újabb hulláma miatt ebben az országban (Life)
Németországban elhalasztanak bizonyos nem létfontosságú műtéteket a gyorsan növekvő koronavírus-esetszámok miatt, idén nyáron ugyanis kétszer annyi koronavírus-fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon, mint tavaly - számolt be a ZDF német közszolgálati csatornának Gernot Marx, a német intenzív- és sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok egyesületé
júl. 11
21:12
Foci és a Forma-1 találkozása: Orbánék kilátogattak az Osztrák Nagydíjra (Racing)
A Red Bull hazai versenye révén a paddockban elég sok, Red Bullhoz köthető hírességgel is összefuthatott az ember. Köztük az RB Leipzig labdarúgó csapat játékosaival, köztük a három magyar válogatott játékossal is. Hatalmas területet fed le a Red Bull és egyben Dietrich Mateschitz sportbirodalma, a fociban a világ minden táján birtokol klubot, közü
júl. 11
21:18
Hibát követtél el? Ezért nem szabad megbánnod cselekedeteid! (Metropol)
Hibáztatod magad bizonyos múltbeli eseményért? Összerándulsz, ha eszedbe jutnak a történtek? Ne hagyd, hogy a megbánás mindent tönkre tegyen!
júl. 11
21:18
Adócsalásra ösztönözheti az embereket az új KATA-rendelet? Több buktatót is lehet a rendszerben (Pénzcentrum)
Amikor az utóbbi hetekben a döntéshozók a KATA átalakításáról beszéltek, azt emelték ki, hogy a lakosság számára szolgáltató kisvállalkozók (nyelvtanárok, fodrászok, kisebb javításokat végző építőipari szakemberek) adózását akarják megkönnyíteni, és nekik biztosítani egy kevés adminisztrációval járó, egyszerű alternatívát. Ezzel szemben a szakértők
júl. 11
21:18
Retteg a Buckingham-palota: kideülhetett, hogy miért nem adnak információkat - egy szakértő mondta el véleményét az úgynevezett zaklatási ügyről, és annak… (Promotions)
Egy szakértő logikusnak tűnő magyarázatot adott a palota viselkedésére.
júl. 11
21:18
Kuleba: az ukránoknak nincs szükségük „Putyin állampolgárságára” (Demokrata)
Az ukrán állampolgároknak nincs szükségük Putyin állampolgárságára, és az erőszakos rákényszerítési kísérletek kudarcra vannak ítélve – szögezte le Dmitro Kuleba.
júl. 11
21:18
Két versenyrekord, hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérem a magyar termés a Világjátékok első három napján (Mandiner)
A magyar küldöttség az ötödik helyen áll az éremtáblázaton hat arannyal, négy ezüsttel és négy bronzzal három nap után az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékokon. A 4x50 méteres akadályúszásban a női és a férfi váltó is Világjátékok-rekorddal győzött.
júl. 11
21:18
Választási kudarc után baloldali belharc a XVI. kerületben (Magyar Nemzet)
Az Mszp-s képviselő a DK-t okolja a Fidesz-jelölt újabb kétharmados győzelméért.
júl. 11
21:20
Koncz Zsófia: A háború és a brüsszeli szankciók már rengeteg kárt okoztak (Mandiner)
A gáz nemcsak nekünk, hanem egész Európának létfeltétel, az embargó az egész kontinens gazdaságát tönkretenné. Interjú.
júl. 11
21:20
Életre kelnek a régi pajtaépületek (Magyar Nemzet)
A kultúra lényege, hogy az embereket kell kiszolgálni, és nem a gyorsan változó divatokat – mondja Horváth László.
júl. 11
21:22
Az Európai Bizottság szerint közel 7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba (Mandiner)
Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be.
júl. 11
21:24
Megható pillanatok: Fenyő Miklós unokájával osztott meg közös fotót (Blikk)
Fenyő Miklós nyaralni ment a családjával: megmutatta ritkán látott kisunokáját is, aki már nem is annyira kicsi, hiszen rengeteget nőtt az elmúlt évek során.
júl. 11
21:24
A Fradi is gyertyát gyújtott: a Szusza Ferenc Stadionnál emlékeztek meg Törőcsik Andrásról (Metropol)
Az Újpest magyar válogatott legendája július 9-én, szombaton 67 évesen hunyt el.
júl. 11
21:24
Lettország komoly döntésre szánta el magát az oroszok miatt (ATV)
Lettországnak feltehetően növelnie kell védelmi kiadásait és a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálatot kell bevezetnie, hogy kezelni tudja az Oroszország jelentette nemzetbiztonsági kockázatokat - közölte hétfőn a balti ország államfőjére hivatkozva az MTI.
júl. 11
21:24
6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba a háború kitörése óta (444.hu)
De közülük 3 millióan már vissza is tértek Ukrajnába.
júl. 11
21:24
Ylva Johansson: 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba (Demokrata)
Közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – jelentette ki Ylva Johansson
júl. 11
21:24
“Dolgozzanak feketén, vagy húzzák le a rolót örökre?” - Kiakadt az ellenzék a katások kinyírása miatt (Nyugati Fény)
Szerveződik az ellenállás.
júl. 11
21:24
Kihagyhatatlan lehetőség: Dobrev Klárával lehet vonulni a következő Pride-on (Magyar Nemzet)
„Ha te is így gondolod, köztünk van a helyed!” – olvasható az esemény leírásában.
júl. 11
21:36
Előkerült Curtis! Ő is lerótta a kegyeletét Törőcsik András emléke előtt (Blikk)
A napokban újabb botrányba keveredett rapper és korábbi újpesti labdarúgó Curtis is lerótta kegyeletét a szombaton elhunyt focilegenda, Törőcsik András emléke előtt.
júl. 11
21:36
Többen életüket vesztették Haiti fővárosában bandák közti leszámolásokban (ATV)
Legkevesebb huszan vesztették életüket Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben bandák közti leszámolásokban az utóbbi három napban - közölte hétfőn a Le Nouvelliste című helyi lap a Cité Soleil nevű nyomornegyed ideiglenes vezetőjére hivatkozva - közölte az MTI.
júl. 11
21:36
Visszatér a TV2 sikerműsora: a sztárok nagyon várják a folytatást (Ripost)
Ősszel ismét elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb műsora.
júl. 11
21:36
Halálos baleset történt Zalában: egy nő életét vesztette (Life)
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek hétfő délután, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 7-es főúton Zalában.
júl. 11
21:36
Mi történt? Varga Judit leült tárgyalni az EU-biztossal, akit korábban ütött-vágott (Nyugati Fény)
Feje tetejére állt a világ.
júl. 11
21:36
Indiában a teljes sötétségtől tartanak: inkább külföldről importálnának szenet (Mandiner)
Megcsappantak a belföldi szénkészletek Indiában és az áramkimaradások elkerülése miatt importra szólította fel a szolgáltatókat a kormány.
júl. 11
21:38
Szívszorító: gyertyagyújtással emlékeztek meg Törőcsik Andrásról (Ripost)
Az Újpest magyar válogatott legendája 67 évesen hunyt el.
júl. 11
21:42
Gyász: meghalt a James Bond-filmek zeneszerzője (Blikk)
94 éves korában elhunyt Monty Norman zeneszerző, dalszerző, a James Bond-filmek híres zenei témájának szerzője.
júl. 11
21:42
Kemény tél vár Európára? (ATV)
Leállt az Északi Áramlat-1 gázvezeték, ami Németországot látja el orosz gázzal. A leállásra az évi tervszerű karbantartási munkák elvégzése miatt van szükség, azonban a német kormány attól tart, hogy a háború miatti feszült helyzetben Oroszország visszautasíthatja a gázvezeték újraindítását, technikai okokra hivatkozva.
júl. 11
21:42
Jósnőhöz fordult az Exatlon sztárja: ezt tartogatja számára a jövő (Ripost)
Virág Andrásnak tanácsra volt szüksége.
júl. 11
21:42
Novák Katalin a családpolitikáról és az üldözött keresztények megsegítéséről (Demokrata)
Novák Katalin elmondta: Bolsonaro elnökkel egyetértenek abban, hogy békére, mielőbbi békekötésre van szükség.
júl. 11
21:42
A média elengedte Biden kezét (Magyar Nemzet)
Egyre vállalhatatlanabb az amerikai elnök a mainstream média számára.
júl. 11
21:48
A pihenés receptje: együtt vagy egyedül aludjunk? (Metropol)
Az agy alvás közben is érzékeli a környezeti ingereket, ám ezek mégsem feltétlenül zavarják meg a pihenést. Te hogy alszol szívesebben?
júl. 11
21:48
Novák Katalin a családpolitikáról és az üldözött keresztények megsegítéséről (Demokrata)
Novák Katalin elmondta: Bolsonaro elnökkel egyetértenek abban, hogy békére, mielőbbi békekötésre van szükség.
júl. 11
21:48
A családpolitikáról és az üldözött keresztények megsegítéséről is beszélt Novák Katalin Bolsonaróval (Magyar Nemzet)
A köztársasági elnök első Európán kívüli útja Brazíliába vezetett.
júl. 11
21:48
6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba (ATV)
Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába - jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa hétfőn Prágában, tájékoztatott az MTI.
júl. 11
21:54
Tényleg kinyírta a kormány a katát? Minden vélemény egy helyen (Portfolio)
A kormány 24 óra leforgása alatt teljesen átalakítja a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Jelentős, az előzetes várakozásokat is meghaladó szigorításokat hajt végre a hétfőn parlamentnek beterjesztett és várhatóan már kedden megszavazott törvényjavaslattal. Az alábbiakban összegyűjtöttük az első szakértői és érdekképviseleti véleményeket. Kérdé

Keresés