A nagypapa rendszeresen látogatja unokáját, mert reméli, hogy fia egy szép napon majd szoros kapcsolatot ápol az unokájával. A színész ezúttal nem reagált arra, hogy részt vesz-e gyermeke életében.
A világon naponta közel egymillió ember fertőződik meg valamilyen nemi úton terjedő betegséggel, de ezek felderítése az átlagos fertőzéseknél is nehezebb. Ez most különösen aggasztó, mert egyre nő azoknak az esetleírásoknak a száma, amelyek arra utalnak, hogy a majomhimlő elsősorban a homo- és biszexuális férfiak között terjed. A szakértők közül mi
„Pillanatnyilag nincs üzemanyaghiány, de semmi nem garantálja, hogy ez így is marad. Több szempontból is nagyon érzékeny a jelenlegi helyzet” – jelentette ki a Portfolio-nak Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.
Több országban is megugrott a covid-fertőzöttek száma, úgy tűnik, szembe kell néznünk egy újabb hullámmal. A Ripost megkérdezte Rusvai Miklós virológust, mikor számíthatunk Magyarországon a koronavírus berobbanására.
Töretlen az elektromos rollerek népszerűsége, jelenleg 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként Magyarországon a Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint. Egy-egy eszközzel általában 4-8 kilométert tesznek meg, a szövetség szerint a rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10
„Népfelkeléstől” tart Frans Timmermans zöld átmenetért felelős uniós biztos. Ha idén télen az európaiak nem fognak tudni befűteni, az véleménye szerint akár lázadáshoz is vezethet. Timmermans nyilatkozatát Hortay Olivér sem hagyta szó nélkül közösségi oldalán.
Jelentősen csökkenthetik a hőterhelést és javíthatják az ott élők komfortérzetét a városi zöldfelületek a Szegedi Tudományegyetem városklíma-kutatócsoportjának mérései szerint - közölte a felsőoktatási intézmény.
Azt nem ígérjük, hogy mind könnyed és szórakoztató lesz, azt viszont igen, hogy igazi sématörő, érzékeny és különleges alkotásokat nézhetsz végig. Szerzőnk, Antoni Rita a hónapban egy sor LMBTQ témájú cikkel jelentkezik.
A Valtra 5. generációs traktorcsaládja a most bemutatott Q szériával válik teljessé, amely a T és S széria között helyezkedik el. A nagy gazdaságok és bérvállalkozók számára ajánlott nagy teljesítményű (230-305 Le) traktorok tervezése és gyártása Finnországban történik. A formatervezett és magas minőségű komponensekből felépített Q szériás traktoro
A Trident pilótája, Richard Verschoor domináns győzelmét hozta a Formula 2 osztrák főfutama. A holland pilóta zseniális versenyt futott, ami miatt senki sem tudta megközelíteni őt a 40 körös verseny folyamán. A pole-ból rajtoló Frederik Vesti katasztrofális elindulását a botrányba keveredett Jüri Vips azonnal le tudta rajtolni és Ayumu Iwasa is kom
Hétfőtől egy hétig nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt; az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek július 11-16. között.
„Hatalmas csata lesz” – jelentette be Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, amikor arra kérte Herszon és Zaporizsja lakosait, hogy hagyják el otthonaikat, mert az ukrán hadsereg hamarosan ellentámadásba lendül, idézi a Telex.
Az egykori Spice Girl és divatikon már előre félti legkisebb gyermekét, a 10 éves Harpert az online trolloktól, ám a vagány kiscsajt nem ejtették a fejére: pontosan tudja, hol vannak azok a bizonyos határok.
A magyar sportolók egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek az egyesült államokbeli Birminghamben zajló 11. Világjátékok második versenynapján.
A népszerű Jászai Mari-díjas színész egy 10 részes online gasztró videósorozat keretében készíti el kedvenc receptjeit, melyekben a hagyományos magyar konyha népszerű ételeit egy kis csavarral gondolja újra.
A jövő üzletében már se kártya, se mobil nem kell a fizetéshez. A mosolyunk, szemünk vagy ujjlenyomatunk sem kell a kasszánál. Mert nem is lesz kassza. Csak vásárlunk, kisétálunk a boltból, és kész.
Fürdőzők kaptak lencsevégre néhány önfeledten mártózó vaddisznót a Balatonban. Az állatok egy balatonmáriafürdői strand közelében kocogtak át a lejáró előtt - közölte a Szeretlek Somogy Facebook-oldal.
„Mama, nem vagyok neked hálás, de nagyon szeretlek.” „Van egy olyan múzeum, ahol bemutatják, kik tervezték az állatokat.” – ne aggódjatok, van még ott, ahonnan ezek jöttek! Ez a cikk garantáltan a legjobb dolog, amit ma az interneten találsz!
Élményszerű természetismereti programokat kínál hazánk második legfiatalabb nemzeti parkja. Az állami természetvédelem fontos feladatai közé tartozik a természeti értékek színvonalas bemutatása. Budapest turizmusa jelentős fejlődésen ment keresztül, a fővárosba látogatók száma így nagymértékben növekedett, az aktív kikapcsolódás után érdeklődők egy
Kolbász izzad a grillező rácson, fagylalt olvad a strandon, egy korsó sör habzik a teraszon. Apró nyári örömök, amelyeket a franciák szokás szerint a nyaralásuk alatt is élveznének –ha a magas infláció nem veszi el az étvágyukat. A statisztikai intézet, az INSEE adatai 3,18 eurós korsó sörökről, más felmérések 7 eurós kilónkénti görögdinnye-árról t
Elgázolt egy embert a gyöngyösi állomásról Vámosgyörkig közlekedő személyvonat vasárnap reggel - tudatta a Mávinform a vasúttársaság honlapján, idézi az MTI.
Miközben egyre inkább érezhető némi feszültség Charles Leclerc-en, a Ferrarinál egyértelművé tették, még nem érkezett el az ideje a csapatsorrend felállításának.