„Pillanatnyilag nincs üzemanyaghiány, de semmi nem garantálja, hogy ez így is marad” – fogalmazott a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.
Hétfőtől egy hétig nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt; az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek július 11-16. között.
Ott, ahol nincs zöldfelület, akár 10-15 fokkal is magasabb lehet a hőterhelés PET-index értéke a nyári kánikulában, a felszín hőmérsékletében pedig még ennél is nagyobb lehet a különbség.
Megvédte a csapata döntését Günther Steiner csapatfőnök, miután nem segítettek Kevin Magnussennel Mick Schumachernek a szombati sprintversenyen. A Haas németje az utolsó pontért küzdött Hamiltonnal szombaton, ám az előtte haladó Magnussen DRS távolságon kívülre lépett el tőle, így Hamilton könnyen megtudta őt előzni. Schumacher hiába kérte, hogy a
Hasi fájdalomra panaszkodott egy török férfi: a vizsgálatok után az orvosok is ledöbbentek, 233 idegen tárgyat találtak a gyomrában. Az, hogy miként kerültek oda, nem derült ki.
Tavalyhoz képest jellemzően átlagosan 15,4 százalékkal növekedtek a vendégéjszaka árak egy fő részére a legnépszerűbb településeken, 2019-hez viszonyítva ez akár 36 százalékos drágulás is lehet – derült ki a Szallas.hu friss összeállításából. A legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáér
Májustól egészen az augusztusig tartó időszakban fordul elő Magyarországon a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis - vagyis a vírusos agyvelőgyulladás - fertőzés. A legveszélyesebb hónapok a június és a július, ilyenkor szaporodnak el igazán a kullancsok, és mivel többet járunk a természetben, így a csípések is gyakoribbak. A következő hetekben
A sztárpárok megismerkedésének történeteit olvasva azonnal szárnyra kapnak a pillangók a gyomrunkban, annyira megható, romantikus egy-egy sztori. Viszont, ami ennél is jobb, amikor a hírességek vicces, váratlan vagy nem mindennapi körülmények között találkoznak és szeretnek egymásba.
Amikor területfejlesztésről hall az ember nem valószínű, hogy a zöldinfrastruktúra jut először eszébe, sőt. Területfejlesztés esetén gondolunk esetleg pontszerű vagy vonalszerű, inkább területszerű beavatkozásokra, mint egy meglévő köztér felújítására, egy utca fásítására, új autóút építésére vagy felújítására, esetleg egy új erdő telepítésére. Rit
Hogyan lehetséges a jó kriptovaluta-elemzés készítése? Mennyit ér egy token, hogyan dönthetjük el, érdemes-e megvásárolni, vagy csak egy pénznyelő géppel
A gyilkos nógrádi és dunakanyari szerpentíneken adatott meg, egy reggeli zivatar utáni napsütéses délelőtt, hogy 4 órán keresztül, az autókat kb. 20 percenként cserélgetve próbálhatta a ki a szerencsések gyülekezete a Porsche jelenlegi kínálatának legkomolyabb darabjait. Amikor néhány évvel ezelőtt Athénban volt lehetőség az akkor teljesen új 911-e
Sokat költenek, sokáig maradnak, most viszont a szankciók hatására gyakorlatilag eltűntek Hévízről az orosz turisták. A népszerű fürdővárosban annyira számítottak rájuk, hogy megjelentek a vendéglátóhelyeken a luxusbutikok, a vendéglátóhelyeken pedig cirill betűs feliratok, a számok ugyanakkor azt mutatják, hogy idén sem áll meg az élet…
Orosházán, a Szélső utcában március 15-én hajnali háromnegyed 4 körül letért az útról és villanyoszlopnak ütközött egy kisteherautó. Egy 18 éves fiú vezette, de nincs jogosítványa, még nem is szerzett és ittas is volt, így az egyenes szakaszon sem tudta az úton tartani a járművet. A fiatal nem sérült meg, de kiderült, hogy a kisteherautó a nevelőap
Fura gyerek voltam - mondta el magáról Tatár Csilla, azonban ma már úgy érzi, hogy nem vele volt a gond, csupán az akkori világ nem engedte, hogy igazán önmaga lehessen. A kétgyerekes médiaszemélyiség azt is elárulta, hogy Milán fia sokban hasonlít gyermekkori önmagára, így anyaként pontosan érti és érzi, mi történik a lelkében.
Facebookon jelentette be Gábor Márkó, hogy nem sokára bővül a család A Bors megkereste a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzőjét, aki boldogan mesélt lapunknak.