Bíró Attila szövetségi kapitány és Keszthelyi-Nagy Rita szerint is szintet lépett a magyar női vízilabda-válogatott, amely a hollandok legyőzésével bejutott a hazai rendezésű világbajnokság döntőjébe, ahol a legutóbbi három vb-n és olimpián győztes amerikaiakkal találkozik majd.
A mínuszok uralták a terménypiacokat csütörtökön. Chicagóban a búza 4,3 százalékkal, a kukorica 2,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb, igaz a repce mindeközben 0,3 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Spanyolország idén nyáron tömegesen fogadja vissza a látogatókat, miután a határon bevezetett korlátozások jelentősen enyhültek. Akár a kötelező kulturális látnivalók köré tervezted a nyaralásod olyan városokban, mint Madrid vagy Barcelona, akár a tengerparton és a tengerparti üdülőhelyeken szeretnél pihenni, meg fogod tapasztalni, hogy 2022-ben né
A kánikula kitörése óta 30 százalékkal nőtt a mentőkhöz beérkezett riasztások száma – ismertette a szóvivő, kiemelve: az idős, szívbeteg emberek, a krónikus betegségben szenvedők rosszullétének kockázatát tovább növeli a tartós hőség.
Ismét növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye júniusban, három egymást követő hónapon át tartó visszaesést megtörve, miután a kínai hatóságok nagy mértékben enyhítették a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezését célzó, gazdaságbénító korlátozó intézkedéseket. A friss adat megerősíti a héten korábban napvilágot látott jelzéseket,
A nyár beköszöntével elérkezett a szabadságolási időszak is, amikor az egész évben kitartóan végzett munka fáradalmait igyekszik mindenki a lehető legjobban kipihenni. Az egyik vezető biztosító társaság idei, reprezentatív kutatásának adatai alapján a magyar lakosságnak kicsivel több mint fele tervez külföldi nyaralást, ami azonban alapos körülteki
A dél-koreai vállalat hamarosan is bemutatásra kerülő okostelefonja, a Samsung Galaxy Xcover 6 Pro készülék a napokban promóciós képeken került fel az internetre, mi pedig meg is mutatjuk nektek őket. A Samsung strapabíró készülékei (Samsung Galaxy Xcover széria) már rég kaptak új tagot, emellett azt is ki kell emelni, hogy egy olyan termék is hián
Pénteken tetőzik a hőség - írta az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint az országban napközben 34-40 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Késő estére 21 és 30 fok közé mérséklődik a meleg, a nyugati megyékben lesz hűvösebb.
Németországban megugrott a munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta júniusban az előző hónaphoz képest elsősorban amiatt, hogy az Ukrajnából menekülők nagy számban regisztráltatták magukat a munkakereső szolgálatnál.
Zárva lesznek ma a háziorvosi, a fogorvosi és a szakorvosi rendelők, valamint a védőnői tanácsadók és a gyógyszertárak; a Semmelweis-nap, július 1-je az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap.
A WHO-főigazgató szerint aggasztóan alacsony a szegény országok átoltottsági aránya. A hazai esetszám is egyre növekvőben. 110 országban emelkedik a regisztrált koronavírusos fertőzések száma – jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A számok Június 30-tól számítva az elmúlt egy hétben világszinten több mint 4,1 millió esetet je
Élő interjút ad Orbán Viktor kormányfő ma reggel fél nyolc után pár perccel a Kossuth Rádió műsorában, a beszélgetés fontosabb részleteiről percről percre beszámolunk.
Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával. Anne Hidalgo főpolgármester hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályázat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az
Az 1986-os klasszikus folytatása természetesen nagy csinnadrattát érdemelt, a szereplők heteket turnéztak a filmmel a világ körül, Tom Cruise, azaz Maverick pedig közben két Cartier órát is megvillantott.
Néha nem árt álomvilágba menekülni a valóság elől, mert ha ott megküzdünk a problémáinkkal, akkor a való életre is felvértezzük magunkat – sugallja egy új magyar film, aminek a forgatásán jártunk.
Hatályba lép július elsején az a szabályozás, amely a következő tíz évben is lehetővé teszi, hogy többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során. Az Európai Bizottság közleménye szerint az Unió 2017 júniusában törölte el a roamingdíjakat, azóta az európaiak az unión belüli utazásaik során
„Romló háborús helyzet Ukrajnában, háborús infláció, az ajtón kopogtató, háborús gazdasági válság, és egy közvetlen energiaválság. Ez nagyjából a kínálat, amiből dolgoznak ma Európa politikai vezetői” – a miniszterelnök a Kossuth Rádió vendége volt. Összefoglalónk!
Több, mint nyolcezren voltak kíváncsiak a magyar mezőgazdaság történetére vagy a magyar szőlő és bor Európában betöltött szerepére a Múzeumok Éjszakáján. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai az iskolai közösségi szolgálatos diákokat és más önkénteseket is bevontak a színes programok megvalósításába.
Európa két részre szakadt a Covid-járvány halálozási statisztikáit nézve, egy jobban és egy rosszabbul teljesítőre, a válaszvonal pedig az egykori vasfüggönnyel volt megfeleltethető – vallja Prof. Dr. Rihmer Zoltán orvos, pszichiáter, neurológus, klinikai farmakológus. Interjúnk.
Élő interjút ad Orbán Viktor kormányfő ma reggel fél nyolc után pár perccel a Kossuth Rádió műsorában, a beszélgetés fontosabb részleteiről percről percre beszámolunk.
Szekeres Adrien egy második születésnapot is ünnepelhet, ugyanis autóbalesete ébresztette rá arra, hogy nincs fontosabb az életnél, gyermeke testi épségénél.