A Szlovén Idegenforgalmi Hivatal a szabadtéri élményeket és a sportturizmust állítja fókuszba 2022–2023-ban, ezért az elkövetkező időszakban az aktív turizmus fejlesztésére és népszerűsítésére a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítanak.
A világ legvéresebb kezű diktátorait szedtük össze ebben a cikkben, akik a világtörténelemben a legtöbb ember halálát okozták. Politikusok, államfők, miniszterelnökök, akik céljaik érdekében mindenre képesek voltak, de legfőképpen gyilkolni. Bemutatjuk a valaha élt leghírhedtebb, legszélsőségesebb, legkegyetlenebb és legvérengzőbb diktátorokat, aki
Noha a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó uniós jogi keret garanciákat nyújt, hiányosságok gyengítik, többek között nem létezik az összes termékre kiterjedő uniós szintű oltalmi rendszer, továbbá előnyös lenne a vonatkozó uniós és a nemzeti rendszerek jobb összehangolása. A Európai Számvevőszék jelentése szerint a vonatkozó nemzeti és az uniós r
A hosszan tartó aszályt végre eső áztatta a földeket, a nedves időjárás azonban nagyon kedvez a kórokozók terjedésének, sok lesz a növényvédelmi teendő. És persze a rovarkártevők is egyre aktívabbak.
Mindig öröm olyan beruházásokról hallani, ahol nemcsak az előállított termék, de az előállítás módja is a környezet védelmét és a fenntarthatóságot szolgálja. Ilyen hatalmas beruházásra készül a környezetbarát műanyag zsaluzásban piacvezető MEVA Zsaluredszerek Zrt is. window.googletag = window.googletag || {cmd: []}; googletag.cmd.push(f
Szombat este vált matematikailag is véglegessé a küzd a minél előkelőbb dobogós helyekért. A Real Madridnak szombaton este már egy döntetlen is eléglett volna az Espanyol ellen. De az újdonsült bajnok nem érte be ennyivel, örömfocival, 4:0 arányban lelépték a középmezőny végén álló ellenfelüket. A Bajnokok Ligája indulást érő helyeken vitézkedő
Hat éve ültetett hársfánkat valamilyen rovar támadta meg. Mivel a kertben gyakori vendég a harkály, ezért a fa kérgén megjelenő ujjbegynyi, „vésett” mélyedéseket neki tulajdonítottuk, és hogy a rovaroktól védjük a megbontott szövetet, fasebkezelővel kentük be. Most vettük észre, hogy sokkal súlyosabb a baj, további új, illetve megnagyobbított lyuka
Legyen szó egy akciófilmről, drámáról, musicalről vagy egy nyugtalanító thrillerről, a hollywoodi filmek mindig lenyűgözőek. Azonban ezek az alkotások néha olyan dolgokat mutatnak nekünk, amelyek teljesen kitaláltak. Íme, néhány népszerű filmes mítosz!
Drámai jelenetek játszódtak le péntek délután a Vas megyei kistelepülés, Balogunyom egyik csendes utcájában. Egy vadászati ellenőrként dolgozó kormányhivatalnok a nyílt utcán, a háza előtt fordította maga ellen a pisztolyát. A szomszédok elmondása szerint az ravasz meghúzásakor a férfi felesége is ott volt, de már nem akadályozhatta meg, hogy a fér
Az ismert humorista április 30-án ünnepelte 44. születésnapját. Ebből az alkalomból még David Hasselhoff is küldött neki egy kedves videót. A kommentelőktől azonban meglepő reakciók érkeztek.
Egyre többen teszik fel maguknak ugyanazt a kérdést – mit tegyünk, hogy alacsonyabb legyen a villany- és a fűtésszámlánk? Lehetséges olyan házat építeni, amelynek gyakorlatilag semmibe nem kerül a fenntartása? A válasz az hogy: igen! A probléma megoldását a passzív építészet jelenti.
Megkezdte az ukrán fél is az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban, az Azovsztal acélmű területén rekedt civilek evakuálását saját ellenőrzésű területre. Elsőként mintegy száz lakost menekítettek ki – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap este Twitteren. „Megkezdődött a civilek evakuálása az Azovsztalból. Az első, mintegy száz fős csop
Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.
Megválasztották az Opus Global Nyrt. új, héttagú igazgatóságát, miután a pénteki közgyűlés megszavazta az előterjesztésben szereplő tagokat; megbízatásuk 5 évre, 2027. május 3-ig szól - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A gomolyfelhős, záporokkal, zivatarokkal tűzdelt időjárás a folytatásban is velünk marad, de közel sem mindenütt alakul ki csapadék. Hétfőn ezek kialakulására szórványosan - legkevésbé a déli megyékben - van esély.
Olyan nagy, megingathatatlan gyártók tűntek vagy jelentéktelenedtek el a telefonos piacon rövid idő alatt, mint az LG, a BlackBerry, a Motorola, a Huawei vagy Nokia. Helyükre pedig új, életképesebbnek tűnő versenyzők nyomultak be és dolgoznak gőzerővel a pozícióik megerősítésén. Közéjük tartozik a gigantikus BBK konszernhez tartozó Realme is, amely
A fenntarthatóság és a környezetkímélő technológiák sokszor olyan helyeken bukkannak fel, ahol nem is számítunk rá. Sokan nem is gondolják, hogy például a famentes zsalu milyen fontos lehet környezetünk védelme szempontjából. Pedig az innovatív műanyag zsalutechnológia nem csak gazdaságos, de az ipari célú fakitermelés visszaszorításában is igen fo
Idei első rendezvényén a karalábét helyezte a fókuszba a Rijk Zwaan Budapest Kft. A felgyői kísérleti kertjében tartott bemutatón a fajtákon kívül az érdeklődők megismerhették a karalábétermesztés európai helyzetét és a piaci trendeket is. Tavasz lévén azonban természetesen a cég saláta- és hónaposretek-választékát is sorra vették, utóbbi náluk újd
Többször meggyűlt már a baja az itallal Ambrus Attilának, akinek az életében hosszú ideig komoly szerepet játszott az alkohol. A gúnynevét, a Viszkist is onnan kapta, hogy bankrablásai előtt felöntött a garatra.
"Van-e monetáris politikai megoldás az energiaárak (átmeneti) robbanására?" – teszi fel a kérdést Bod Péter Ákos. Ez már csak azért is fontos, mert a jegybankok szerint a megugró infláció első számú okai a felrobbanó energiaárak.
A lakáshitelek piacához hasonlóan áprilisban a legtöbb bank szigorított a személyi kölcsön kondícióin is. A változások eredményeképp az átlagosnak mondható, 5 milliós kölcsön esetében már nincs 100 ezer forint alatti törlesztőrészlet. Ráadásul a top-kamatért az átlagbér kétszeresét kitevő jövedelmet kell igazolni – derült ki a money.hu Kamattükrébő
Tudjuk, hogy Bella Hadid elképesztő formában van, milyenben is lenne a világ egyik legkeresettebb sztármodellje!? Ugyanakkor a legutóbbi utcai fotóitól kikerekedett a szemünk.
Folytatódnak a harcok kelet-Ukrajnában. Dnyipro és Zaporizsje városából, illetve az északkeleti Harkivból is jelentettek bombázásokat. Németország eközben bejelentette, hogy már támogatja, hogy szankciókat vessen ki az Európai Unió az orosz kőolajimportra. A német pénzügyminiszter pedig azt közölte, hogy országa nem fog rubelben fizetni az orosz fö
Ott lehet a teljes foglalkoztatottság közelében a hazai munkaerőpiac, amely hihetetlen növekedést produkált az elmúlt évtizedben. A magyar aktivitási ráta ma már a mintaként is kezelt Csehországgal azonos szinten található.
Mit jelent az infláció? Milyen módon hat a vásárlók viselkedésére? Hogyan reagáljunk rá a vállalkozásunkban? Mennyire kell újratervezni, árazni? Milyen banki vagy fintech megoldások segíthetnek mindebben? Mit kezdhetünk a meglévő forintjainkkal? Ezekre a kérdésekre keresi a választ május 3-án kedden 17-20 óra között a Budapest Design Week társszerv
A Killnet hackercsoport vállalta magára a péntek reggeli kibertámadást, amelynek következtében átmenetileg elérhetetlenné vált a kormány, a védelmi minisztérium, a határrendészet, az állami vasúttársaság és az OTP Bank honlapja — tette közzé az AGERPRES hírügynökség. “A mai napon (Pénteken. A -szerk- megj.) több elosztott szolgáltatásmegtagadásos (
Az ESET kutatói három olyan sebezhetőséget fedeztek fel és elemeztek ki, amelyek a Lenovo gyártmányú laptopokat érintik. Az ESET 2021 októberében az összes felfedezett sérülékenységről tájékoztatta a Lenovót. Az érintett eszközök listája több, mint száz különböző laptopmodellt tartalmaz, amelyek világszerte több millió felhasználót érintenek. E seb