Hatalmas ünneplést csaptak, felforgatták a török várost a Trabzonspor szurkolói szombat éjszaka, miután csapatuk az Antalyaspor elleni 2-2-es döntetlennel bebiztosította első helyét a bajnoki tabellán.
A hörcsög az egyik legközkedveltebb háziállat: a gyermekek imádják őket és talán bátran kijelenthető, hogy a szülők is, mivel nem sok helyet foglalnak, barátságosak és hihetetlenül cukik.
A Rosszija1 egy beszélgetős műsorában a résztvevők arról értekeztek, hogy egy harmadik világháborúban Európa nagyvárosait pillanatok alatt el tudnák érni az oroszok a Kalinyingrádból indított atomrakétákkal.
Carlo Ancelotti egyedülálló tettet hajtott végre! A Real Madrid vezetőedzője a földkerekség egyetlen trénere, aki az öt legerősebb európai focibajnokság mindegyikében szerzett már bajnoki címet. Az olasz edző spanyol gárdája szombaton hazai pályán 4-0-ra intézte el az Espanyolt, és így már négy fordulóval a spanyol bajnokság vége előtt behozhatatla
Afganisztán biztonsági helyzetét méltatta Hibatulla Ahundzada molla, a radikális iszlamista tálibok vezetője vasárnap, a muzulmán böjti hónap, a Ramadán végét jelző háromnapos ünnep, az Eid al-Fitr (a böjt megtörésének ünnepe) alkalmából tartott beszédében - jelentette vasárnap az al-Dzsazíra.
Az utóbbi hetekben egyre több ország jelentette be, hogy enyhít a beutazási korlátozásokon, sok helyen teljesen meg is szüntetik őket. A legtöbb változás május elejétől lép életbe, ezeket gyűjtöttem össze…
A 2021. október 5-én „ «Ha így mennek a dolgok tovább, annak nem lesz jó vége » – dobbantott a jobbikos tanácsadó” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az előválasztási eredmény jobbikos kommunikációjának kapcsán általunk tételmondatnak nevezett idézetek Scheier Krisztántól, a Jobbik Magyarországért Mozgalom közösségi média osztá
Amennyiben azt látjuk, hogy a hierarchia csúcsán lévő vezető a kezdetektől fogva nem valódi vezetőként funkcionál, teljességgel biztosak lehetünk abban, hogy sosem ő volt az igazi vezető.
Borúsabb lesz az időjárás a jövő héten: napsütés is várható, de többször előfordulhat zápor, akár zivatar is. Ezzel együtt marad a meleg idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A hazai ingatlanpiacon az idei első negyedéves tranzakciós adatok alapján újra erőre kaptak a befektetési céllal vásárlók, akik minden hónapban a vevők több mint 40%-át tették ki, de januárban 54%-kal abszolút többségben voltak a budapesti ingatlanpiacon. A fővárosi ingatlanbefektetők átlagosan 50 millió forint feletti lakásokat vásároltak a főváro
A jelek szerint Lewis Hamilton lecsúszik róla, hogy a Premier League-ben szereplő Chelsea társtulajdonosa legyen, miután az eladási folyamatot felügyelő tanácsadó cég nem azt az ajánlatot választotta, amelyikhez ő is csatlakozott. Nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton hiába szállt be 10 millió fonttal a Chelsea megvételéért folyó versenybe, nem az