2022. május 9. hétfő

máj. 9
13:00
Brenner Koloman szerint sok szempontból a Jobbik még sosem volt ilyen jó állapotban, molesztálási ügy pedig akkor lesz, ha ezt egy bíróság megállapítja (ATV)
Kampánytechnika, kampánytudás, politikai tudás szempontjából a Jobbik még soha nem volt ennyire jó állapotban – mondta Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője a Spirit FM Aktuál című műsorában.
máj. 9
13:00
25-30 százalékkal kisebb Ukrajna idei vetésterülete tavalyhoz képest (444.hu)
Csaknem 25 millió tonna gabona ragadt Ukrajnában, és nem tudja elhagyni az országot az infrastrukturális kihívások és az elzárt fekete-tengeri kikötők miatt.
máj. 9
13:02
Pocsékabb a helyzet az euróövezetben, mint azt gondolták (Piac és Profit)
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott májusban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
máj. 9
13:06
Megkapta az építési engedélyt Magyarország első kerékpáros Duna-hídja: Kisoroszit és Dunabogdányt köti majd össze (Blikk)
Megkapta építési engedélyét Magyarország legelső kerékpáros Duna-hídja, amin keresztül a Szentendrei-szigetre juthatnak majd a biciklisek.
máj. 9
13:06
„Berki egy izgalmas jelenség volt” (ATV)
A bulvárújságírónak is volt összeütközése Berki Krisztiánnal, de egy jelenségnek tartja, aki mellett nem lehetett elmenni a médiában.
máj. 9
13:06
Nem tiltotta meg a GVH, hogy Tiborcz István meghódítsa a szépségipart (444.hu)
Semmi akadálya, hogy a miniszterelnök vejének cége sampont áruljon Amerikában.
máj. 9
13:06
Fidelity: Reglobalizáció az ázsiai ellátásilánc-válság idején (Márkamonitor)
A globális gyártóipar még a leggondosabban kidolgozott tervek ellenére sem tudott lépést tartani az ellátási láncokra nehezedő nyomás által indított, gyorsan eszkaláló ostrommal. A világjárvány, a lezárások, az ukrajnai háború és a száguldó infláció által az ellátási láncokra mért csapásokkal küzdő vállalatok kétségbeesetten kapkodnak fűhöz-fához.
máj. 9
13:06
A Hotel Margaret megkapta a kegyelemdöfést – egyértelmű üzenet érkezett (Promotions)
Megvannak a nézettségi adatok a kudarcos sorozat utolsó epizódjáról.
máj. 9
13:06
Brüsszel jogokat vonna meg magyar állami szervektől (Demokrata)
Az Európai Bizottság új javaslata jogokat vonna meg az állami szervektől.
máj. 9
13:06
A Ferrari akár nyerhetett is volna, ha másként dönt a biztonsági autó alatt? (Racing)
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint szerencséjük volt azzal, hogy a Ferrari nem csapott le a kínálkozó lehetőségre a Miami Nagydíj hajrája előtt. Végül nem lett olyan sima Max Verstappen Miami Nagydíj, mint amilyennek kinézett, hiszen a Pierre Gasly és Lando Norris balesete miatt beküldött biztonsági autó miatt elolvadt az élen kiautó
máj. 9
13:06
Elúszott: idén sem lesznek a Dunán BKV-hajók (rtl.hu)
A bevételek csökkenésével és a kormányzati elvonásokkal magyarázták a döntést.
máj. 9
13:12
Berki Krisztián a halálával is rekordot döntött: ezt közölte most Hajdú Péter (Blikk)
Május 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián. A Life TV a tragédia napjának estéjén a szereplésével korábban készült, Összezárva Hajdú Péterrel című műsor ismétlésével emlékezett a médiaszemélyiségre.
máj. 9
13:12
A CDU impozáns tartományi győzelme hátszél a berlini pártvezetés számára (Infostart)
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a CDU a Németország legészakibb tartományában, Schleswig-Holstenben tartott parlamenti választásokon. A konzervatív párt öt évvel ezelőtti győzelméhez képest több mint 10 százalékponttal növelte szavazatainak számát, ami rendkívüli eredmény.
máj. 9
13:12
Tovább csökkent az influenzások száma (WebBeteg)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint április 25. és május 1. között 5800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 25 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
máj. 9
13:12
Fájdalmas meglepetés érte a magyar vállalatokat, tovább nőnek az energiaköltségeik (Portfolio)
Májustól már nem kapják meg a megújuló energiaforrások elterjedését korábban finanszírozó hazai vállalatok azt a kompenzációt, amely eddig azért járt nekik, mert a piaci villamosenergia-árak emelkedése miatt az utóbbi hónapokban a zöldáram termelésének támogatását szolgáló rendszerek - KÁT és Prémium pénzeszközök - fenntartásának költségei negatívv
máj. 9
13:12
Kész, vége: több funkciót is a kukába dob a Facebbok, itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Május 31-től eltűnik a Facebook mobilappból a korábban adatvédelmi szempontból kritizált Ismerősök a közelben funkció – írta a HWSW.
máj. 9
13:12
11 varázslatosan finom tavaszi parfüm, amelynek egy férfi sem tud ellenállni (Femcafe)
Bár sok nő az év minden napján használ parfümöt, tavasszal talán gyakrabban nyúlunk ezekhez az üvegcsékhez, és sokszor akár egy új illatot is beszerzünk ebben a szezonban.
máj. 9
13:12
Csomómentes tejbegríz - Így tökéletes a megúszós desszertek királynője (Femcafe)
A tejbegríz az egyik legnépszerűbb és leggyorsabban elkészíthető étel. Viszont attól, hogy gyorsan elkészül még nem jó, ha össze van csapva. Valahogy mégis mindig egy kicsit sűrűbb, hígabb, vagy éppen csomós lesz. Érdekel, hogy lehet tökéletes? A titok a hozzávalók mennyiségében rejlik.
máj. 9
13:12
Üléseket vesz ki repülőgépeiről a fapados, hogy kevesebb utaskísérővel repülhessen (Spabook)
A legtöbb légitársaság mindent megtesz azért, hogy minél több utast szállíthasson egyetlen repülőgéppel. Idén fordult a kocka és az easyJet kivesz néhány ülést az Airbus A319-es gépeiről azért, hogy az…
máj. 9
13:12
Egy királyi szakértő szerint Harry herceg a monarchia szétrombolását tervezi (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg és a királyi családdal való állítólagos viszályai, az elmúlt években a bulvársajtó közkedvelt témájává vált. Azonban pár hete semmi másról nem lehetett olvasni, mint hogy újra szent a béke, találkozott a királynővel és semmilyen feszültség nincs kettejük között. Egy szakértő azonban nem egészen így látja.
máj. 9
13:18
Tart a rosszkedv, minden esik – mi marad, ingatlan, arany vagy kriptodeviza? (Privátbankár)
A tőzsdéken ma is rossz a hangulat, bár az oroszok végül semmi nagy dolgot nem jelentettek be, enyhülésnek sincs semmi jele. A BUX még viszonylag jól viseli a helyzetet, de a forint egyre lejjebb süllyed. Elég rossz forgatókönyveket vázol fel az infláció következményeiről a híres professzor.
máj. 9
13:18
Mit tehetünk a szívbetegségek kockázatának csökkentése érdekében? (WebBeteg)
A szívbetegség az egyik vezető haláloknak számít hazánkban, hozzájárulva akár rokkantsági és egyéb megváltozott munkaképességgel együtt járó állapotokhoz.
máj. 9
13:18
Barta Sylvia megmutatta ritkán látott férjét: 22 év után is őt tartja a legvonzóbb férfinek (Femcafe)
20. házassági évfordulójuk alkalmából posztolt közös képeket a Tv2 népszerű időjósa. Barta Sylvia és férje két gyermek boldog szülei.
máj. 9
13:18
Ki gondol szex közben az abortuszra? Kritika a Soha, néha, mindig című filmről (SzMo)
Mit kezdhet egy nem kívánt terhességgel egy kamaszlány egy amerikai kisvárosban, ha az őt körülvevő felnőttektől semmilyen segítségre nem számíthat?
máj. 9
13:18
„Láttam, milyen lenne, ha csatában halnék meg” – csalódott a háborúban, hazatért Ukrajnából a világhírű kanadai mesterlövész (SzMo)
Wali mindössze kétszer adott le lövést, viszont többször is került olyan helyzetbe, ami majdnem az életébe került.
máj. 9
13:18
Öt éven belül új autó – erről álmodnak a magyarok (MMonline)
Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 járművezetővel készült hazai kutatásából. A felmérés szerint vannak általánosan fontos szempontok, mint amilyen az ár is, ugyanakkor nagy különbségek is mutatkoznak például abb
máj. 9
13:18
A magyarok többsége nem támogatja a további szankciókat (Demokrata)
A válaszadók 89 százaléka úgy látja, hogy az Oroszországra kivetett szankciók az európai gazdaságnak is ártanak – derül ki a Századvég felméréséből.
máj. 9
13:18
380 kilométeres hatótávot ígér az E-Transit Custom (Autószektor)
Röviddel azután, hogy idén márciusban megkezdődött az elektromos E-Transit gyártása (elsőként abból a négy, tisztán elektromos hajtású haszonjárműből, amelyeket 2024-ig vezet be a Ford Pro), már itt is van az E-Transit Custom, amit arra terveztek, hogy új mércét állítson az európai egytonnás áruszállítók szegmensében, és hasznos segítségére legyen
máj. 9
13:24
Ez mindenkinek fájni fog: megjöttek az adatok a tavaszi ukrán vetésről (Menedzsment Fórum)
Legalább negyedével lesz kevesebb idén az ukrán gabona, de a végső számok még ennél is rosszabbak lehetnek.
máj. 9
13:24
Hosszú Katinka bejelentése: férjhez megyek! – Már meg is van, mikor (Blikk)
Tavaly elmaradt, most megtartották a Hosszú Katinka film bemutatóját. A rendezvényen az IronLady bejelentette: férjhez megy.
máj. 9
13:24
Egyre nagyobb az esés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a Richter esett eddig a legnagyobbat.
máj. 9
13:24
Suzuki Vitara 1.5 Hibrid (2022) teszt - Aranyszerszám (Auto Pult)
Az autóipar közelmúltja és jövője az elektrifikációról szól. A folyamat részeként elterjedtek a lágy (avagy ’enyhe’, esetleg ’mild’, vagy éppen ’alig’) hibrid hajtásláncok, amelyek ugyan csak minimálisan csökkentik az autók fogyasztását, és a menetteljesítményekre gyakorolt hatásuk sem jelentős, a marketingesek mégis öles betűkkel hirdetik a hibrid
máj. 9
13:24
Olcsóbb lesz a gázolaj (ATV)
Szerdától bruttó 9 forinttal kerül majd kevesebbe a gázolaj nagykereskedelmi ára. Legutóbb április 13-án volt árcsökkenés a dízel esetében. Nem így lesz a benzinnél, annak beszerzési ára bruttó 12 forinttal emelkedik szerdán.
máj. 9
13:24
Vörös festékkel öntötték le az orosz nagykövetet Lengyelországban (444.hu)
Szovjet katonai sírokat akart megkoszorúzni.
máj. 9
13:24
Elkezdődött: mutatjuk, merre számíthat záporra, zivatarra (Infostart)
Tornyosulnak azok a gomolyok – fogalmaz közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 9
13:24
Novák Katalin államfői munkáját kiváló szakemberek segítik majd (Demokrata)
Köztársasági elnöki szolgálatomat kiváló szakemberek fogják segíteni – mondta Novák Katalin.
máj. 9
13:24
Egyre több élelmiszert vásárolunk SZÉP kártyával (Üzletem)
Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel. A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás.
máj. 9
13:24
Két férfit megölt egy ausztrál nő, előtte levágta az egyikük péniszét (rtl.hu)
Nem tudni, hogy a 44 éves nőnek mi volt az indítéka. A villamoson fogták el.
máj. 9
13:30
Így használják a magyarok a SZÉP-kártyát (Piac és Profit)
Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel. A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás. A boltok is nyitottak az új fizetési eszközre.
máj. 9
13:30
Ennyi ukrán menekült állt munkába eddig Magyarországon: ők oldhatják meg az emberhiányt? (Pénzcentrum)
Eddig 2500 ukrajnai menekült jelezte munkavállalási szándékát, 400-an már munkába is álltak.
máj. 9
13:30
Megható videó Bruce Willisről, aki korcsolyázni tanítja lányát (SzMo)
Szokatlan látvány, hogy sehol egy csinos kézifegyver vagy véres, szakadt trikó.
máj. 9
13:30
Közös platformon (MMonline)
Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató – Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség erre? – Most értünk a két cég fúziójának a végére: bár a vásárlók szemében az edigital.hu sok esetb
máj. 9
13:30
Donáth Anna bejelentette, hogy anya lesz, sorra gratulálnak neki politikustársai (rtl.hu)
Dobrev Klára és Karácsony Gergely az elsők között gratulált.
máj. 9
13:36
Bejelentés: Donáth Anna anya lesz, ezért nem indul újra a Momentum elnöki posztjáért (Infostart)
Az ellenzéki párt elnöke Facebook-oldalán jelentette be: a néhány napja felröppent hír, hogy gyermeket vár igaz, ezért a május végi tisztújító kongresszuson nem indul újra a Momentum elnöki posztjáért. Donáth Anna tavaly novemberben lett a Momentum elnöke.
máj. 9
13:36
Menekültválság: pótlékot kérnek a tanárok a többletmunkáért (Portfolio)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezi, hogy azoknak az óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak, oktatóknak is állapítsanak meg pótlékot többletmunkájuk elismeréseként, akik a délelőtti foglalkozásokon, tanórákon integráltan - vagyis a magyarokkal együtt - oktatják, nevelik az Ukrajnából érkezett menekült gyermekeket.
máj. 9
13:36
Zárul az olló – a gázolaj olcsóbb lesz, a benzin drágul szerdától (Auto Pult)
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára között – mert ugyebár a kutakon az átlagos felhasználók továbbra is 480 forintért tankolhatnak az árstop okán – az elmúlt hetekben, hónapokban igen nagyra nőtt a különbség. Márciusban volt, hogy literenként több mint 100 forinttal került többe a gázolaj, és bár ez hatalmas különbség mérséklődött némileg, m
máj. 9
13:36
NNK: tovább csökkent az influenzások száma (ATV)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint április 25. és május 1. között 5800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 25 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
máj. 9
13:36
Szívszorító szavak Berki Krisztián édesanyjától: "nem tudtam, hogy a fiam drogozott" (ATV)
A celeb édesanyja néhány nappal a halála előtt találkozott Berkivel, közösen vitték babaúszásra a kis Emmát Mazsival és Krisztiánnal.
máj. 9
13:36
Nem követi a Ford és a Renault példáját a Stellantis (autopro)
Nem fogják szétválasztani a belső égésű motoros és az elektromos járművek gyártását.
máj. 9
13:36
Nem beszél a Jobbikos szexbotrányról Jakab Péter (HírTV)
Az ügyet le akarta tagadni, nem beszél az áldozatról és bocsánatot sem kért a Jobbik újraválasztott elnöke a súlyos szexuális botrány miatt.

Keresés