2022. május 8. vasárnap

máj. 8
21:30
Amber Heard a kapcsolatuk kezdetéről vallott Johnny Deppel - Súlyos titkot kellett őriznie (Promotions)
Nem akarta, hogy mindenki tudja, randiznak.
máj. 8
21:30
A magyarbarát sprinterkirály nyerte a balatoni Giro-szakaszt, lezárult a három rózsaszín nap (Mandiner)
A korábbi világbajnok Mark Cavendish nyerte a balatonfüredi mezőnyhajrát a Giro d'Italia harmadik szakaszának végén. A magyarországi három nap után egy sokat látott mezőny repül majd át Olaszországba – letaglózva hazánk sportra fogékonyságától.
máj. 8
21:30
Olaf Scholz a győzelem napján: Németország hálás érte, hogy a szövetségesek felszabadították (rtl.hu)
A német kancellár szerint a második világháborúban az oroszok és ukránok még együtt harcoltak a nácizmus ellen, ma viszont Oroszország az agresszor.
máj. 8
21:36
Előtte-utána: Egészen kemény, hogy hogyan nézett ki George Clooney, mikor még senki sem ismerte a nevét (Joy)
Íme 10 olyan érdekesség a májusban már 61. születésnapját ünneplő George Clooneyról, amit lehet eddig te sem tudtál róla. Közben pedig végigkövetheted átalakulását is!
máj. 8
21:36
Scholz: A történelem Ukrajna támogatására kötelezi Németországot (Mandiner)
A kancellár felidézte, a németek „mind a mai napig hálásak” azért, hogy a szövetségesek felszabadították Németországot.
máj. 8
21:42
II. világháborús megemlékezések az ukrajnai háború árnyékában (HírTV)
Moszkvában hétfőn rendezik a II. világháborús győzelmi ünnepségeket, köztük a vörös téri katonai parádét.
máj. 8
21:42
Hegyi Zoltán: Timmermans úr a középkorba repítené az uniót (Mandiner)
Azokban az országokban, amelyek jelentős mértékben függenek az orosz gáztól, ezek nem javaslatok lesznek vagy alternatívák, hanem maga a valóság.
máj. 8
21:42
A Nicehash feloldotta az Nvidia hashráta teljesítmény blokkoló technológiáját (BitcoinBázis)
Még szombaton jelentette be a Nicehash bányász-hashráta piactér, ahol direkt a bányászoktól tudsz kriptovaluta bányászatra használt hashrátát vásárolni vagy eladni,
máj. 8
21:44
Mesterházy Attila: Az EU csak egyet kér Orbántól és csipet csapatától (Mandiner)
Moszkva felé megfeneklik a csónak!
máj. 8
21:48
Mi lesz az ukrán tudósokkal? (Helló Magyar)
Az ukrán tudóstársadalom a végsőgik kitart - ezt diktálja számukra a tudományba vetett hit és a hazaszeretet
máj. 8
22:00
Egy hófehér Ferrari száguldott az árokba az M7-esen Siófoknál (rtl.hu)
A sofőr elveszítette uralmát a drága sportkocsi fölött.
máj. 8
22:12
Időközi polgármesterek Zalaszabaron, Vizsolyban, Ilocskán, Bürüsön, Agyagosszergényben, Balatonudvariban és Etyeken (444.hu)
Öt független, két fideszes.
máj. 8
22:12
Elemző: Nemcsak a mandátumait veszítette el a Jobbik, hanem saját identitását is (Mandiner)
„2018-ban a Jobbik elérte a csúcsát. Onnan folyamatosan csak csúszik lefelé. 2022-re elveszítette a parlamenti mandátumainak a kétharmadát” – emlékeztetett Lánczi Tamás politológus.
máj. 8
22:18
Fogamzásgátlás: mi a helyzet a férfiakkal? (WebBeteg)
A férfi fogamzásgátlás lehetséges módszereiről számos fórumon kaphatunk információt. Azonban még ezek olvasása után is felmerülnek kérdések az alkalmazás, biztonságosság és a várható költségek tekintetében.
máj. 8
22:36
Trudeau újabb szankciókat, fegyverszállításokat és Ukrajnával szembeni vámkönnyítést jelentett be Kijevben (444.hu)
„Világos, hogy Vlagyimir Putyin felelős ezekért a borzasztó háborús bűntettekért” – mondta a kanadai kormányfő sajtótájékoztatóján.
máj. 8
22:36
Ezek Jennifer Lopez legdögösebb fotói (Promotions)
Elővettünk tőle pár igazán kívánatos képet a múltból.
máj. 8
22:42
Hat faluban tartottak vasárnap időközi polgármester-választást (Mandiner)
A hat faluból ötben független jelölt nyert, egyben pedig fideszes.
máj. 8
22:54
Lendvai Ildikó: Az elhúzódó sebnyalogatás mintha szüneteltette volna az igazi politizálást (Mandiner)
Pedig egymásra torlódtak a választ igényló kérdések. És az idő gyorsan megy.
máj. 8
23:06
Ukrajnába látogatott Justin Trudeau (Mandiner)
A kanadai miniszterelnök is bejelentette, országa fegyvereket küld Ukrajnába.

2022. május 9. hétfő

máj. 9
0:00
Még három települési időközi (444.hu)
Tállya, Pilismarót, Csanádpalota.
máj. 9
0:12
Szijjártó Péter: nem fogjuk megszavazni az újabb brüsszeli szankciós csomagot (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán üzent vasárnap.
máj. 9
0:12
Szerelmes vagy és meglepnéd a kedvesedet? Mutatjuk, mi a legjobb ajándék (Blikk)
Millió lehetőséged van, de ennek mindenki örülni fog!
máj. 9
0:12
Balsai Móni: sokáig nem mertem segítséget kérni (Infostart)
Próbálni jobban szeret, mint játszani és úgy érzi, vannak megunhatatlan előadások. Fontosnak tartja a társadalmat érintő problémákról való kommunikációt, ezért is vállalt szerepet egy, a kapcsolati erőszak visszásságait bemutató rövidfilm-sorozatban. A többi között erről beszélt az InfoRádiónak Balsai Móni színésznő.
máj. 9
0:12
Az amerikai elnök felesége villámlátogatást tett Ungváron (Infostart)
Villámlátogatást tett Ungváron Jill Biden, Joe Biden amerikai elnök felesége, és találkozott Olena Zelenszka ukrán first ladyvel - közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás sajtószolgálata. Jill Biden Szlovákiában tesz látogatást.
máj. 9
0:12
Magas szintű váratlan látogatások Ukrajnában – Trudeau kanadai miniszterelnök friss bejelentéseket tett (Blikk)
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök váratlan látogatást tett Irpinyben, Kijev szomszédságában.
máj. 9
0:12
Most mégis miért teszi le a képviselői esküt? Hadházy Ákos válaszol (Blikk)
Még mindig nem tudja, mikor teheti le parlamenti esküjét Hadházy Ákos. A független képviselő fizetést sem kap addig, kollégáit sem tudja kifizetni, erről is beszélt a Blikknek.
máj. 9
0:12
Cavendishé a balatonfüredi sprint, Van der Poel maradt rózsaszínben (Infostart)
Legjobb magyarként Fetter Erik a 41. helyen haladt át a célvonalon.
máj. 9
0:12
30 fokos meleg jön a jövő héten (Hírklikk)
Zivatarokkal indul majd a jövő hét, de csütörtökön már 30 fokot is mérhetünk majd.
máj. 9
0:12
A fejlábúak sokkal furcsább teremtmények, mint gondoltuk (Hamu és Gyémánt)
Megjelent két új, a genomjukat vizsgáló tanulmány, amiből egészen érdekes dolgok derültek ki az állatokról.
máj. 9
0:12
Németországban drágult leginkább a gázolaj az EU-ban, csaknem 800 forintba kerül literje (Növekedés)
Németországban drágult leginkább a dízel üzemanyag az EU-ban az ukrajnai háború kezdete óta, már majdnem 800 forintot (2,075 eurót) kell fizetni érte literenként, a benzinnél pedig csak Ausztriában regisztráltak nagyobb áremelkedést egy vasárnap ismertetett kimutatás szerint.
máj. 9
0:12
A járműipar átalakulása kockázatokat rejt Magyarország számára (Autószektor)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján márciusban 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, munkanaphatástól megtisztítva 4,2 százalékos volt a növekedés. Az első negyedévben az ipar teljesítménye 5,5 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év első három hónapjában. Regős Gábor, a Századvég Konjunktúra
máj. 9
0:12
Byron szerint előnyére változik a Nascar (Racing)
Egyrészt a saját maga teljesítményével, másrészt azzal is elégedett William Byron, amit maga körül lát a NASCAR-ban. A 24 éves versenyző, William Byron nemrég hároméves szerződéshosszabbítást írt alá a Hendrick Motorsporttal. Ennek értelmében a 2025-ös szezonig a 24-es Chevrolet versenyzője marad. Ezzel Byron a következő szerződéséről éppen akkor t
máj. 9
0:16
Meglepetéskoncert Ukrajnában: világsztárok kijevi fellépése (Infostart)
A világhírű ír rockegyüttes, a U2 két zenésze a bombázások ellen óvóhelyül szolgáló kijevi metróban vasárnap.
máj. 9
0:16
Scholz: a történelem Ukrajna támogatására kötelezi Németországot (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök le akarja igázni Ukrajnát, de a németek a történelmi kötelességüknek eleget téve szolidaritást vállalnak a megtámadott országgal, hogy a szabadság ismét legyőzze a diktatúrát és az erőszakot, ahogyan a szövetségesek katonai győzelme 77 éve véget vetett a nemzetiszocialista diktatúrának Németországban - jelentette ki Ola
máj. 9
0:16
Zacher Gábor figyelmeztetett: ezekre a magyarokra jelenthet életveszélyt a koronavírus (Blikk)
Zacher Gábor szerint az elhízás is életveszélyes lehet, ha a koronavírusról van szó.
máj. 9
0:16
Valter Attila nem tudott koncentrálni a Giro magyarországi szakaszain (Infostart)
"Mindenki nagyon élvezte ezt a három napot" - mondta Valter Attila.
máj. 9
0:16
Űrbéli fogmosás: így néz ki egy űrhajós lefekvés előtti készülődése (Hamu és Gyémánt)
Egy nemrég közzétett videóban bemutatták, hogy Matthias Maurer, az Európai Űrügynökség asztronautája hogyan hajtja végre az esti rutinját a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.
máj. 9
0:16
Vidd haza Szekszárdot! – összefogtak a szekszárdi borászatok a térség turizmusáért (Növekedés)
35 helyi borászat összefogásával – a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. égisze alatt – elkészült az a telefonos applikáció, amelyen keresztül elérhető a tájegység borturizmusához kapcsolódó összes információ. - derül ki a cég közleményéből.
máj. 9
0:16
Magyar katonai megrendelés segített be a Rheinmetallnak (Autószektor)
Első pénzügyi negyedévében 1,266 milliárd euró bevételre tett szert a Rheinmetall, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbi negyedév 1,268 milliárd eurós forgalmának. A működési eredmény 92 millió euróra nőtt 84 millió euróról, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 7,3 százalékra emelkedett 6,7 százalékról. A csoport adózás utáni eredménye az el
máj. 9
0:16
Albon barátnője ellopta a show-t a Williamsnél (Racing)
A Williasms csapat ezen a hétvégén teljesen odáig van az Alex-Lily párostól, ennek pedig hangot is adnak Instagramon. Alexander Albont golfozó kedvese, a kínai Lily Muni He is elkísérte Miamiba. Most pedig Lily el is vonta mindenki figyelmét a dolgáról, ugyanis felvette Alex sisakját és abban pózolt a boxa előtt. Igazán kedves párost alkotnak ők
máj. 9
0:20
Váratlanul Ukrajnába érkezett egy újabb nyugati vezető (Infostart)
Vasárnap váratlan események sora zajlott Ukrajnában.
máj. 9
0:20
Hogyan kerülhetett ilyen fiatalon az egyház élére? Mindössze 12 éves volt a világ legfiatalabb pápája (Blikk)
Csupán ábrándozhatott a boldog és felhőtlen gyermekkoról a tusculumi születésű Teofilaktusz, ugyanis már 12 éves korában pápává választották IX. Benedek pápa néven. Viharos időszakban kellett helyt állnia, ami kimondottan negatívan hatott a személyiségére, mégis további két alkalommal lett a katolikus egyház feje.
máj. 9
0:20
Michelisz Norbert karambolozott a másik magyarral a túraautó-vk vasárnapi futamán (Infostart)
A Hyundaijal versenyző Michelisz Norbert a második futam rajtjánál összeütközött a Hondát vezető Tassi Attilával a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi Pau-ban rendezett szezonnyitó hétvégéjén, melynek vasárnapi napján az első versenyt Néstor Girolami, a másodikat pedig Michelisz csapattársa, Mikel Azcona nyerte.
máj. 9
0:20
Látványos videóval hívja fel a figyelmet a környezetvédelemre egy új-zélandi légitársaság (Hamu és Gyémánt)
Mivel Új-Zéland újra megnyitotta kapuit a világ előtt, az Air New Zealand nevű légitársaság új, repülőgépeken vetítendő biztonsági videót mutatott be, amelyben ezúttal, egy őslakos, Tiaki Promise történetét mesélik el. A történet Tiaki nevű fiatalember történetét követi végig, aki felszáll egy waka rererangira (repülő kenura), és elindul
máj. 9
0:20
Elon Musk elárulta, miért nem fektet be az élet meghosszabbításával foglalkozó kutatásokba (Növekedés)
A legtöbb technológiai guru hatalmas összegeket fektet be olyan kutatásokba, ahol az élet meghosszabbítását, vagy az öregedés visszafordítását tanulmányozzák. Elon Musk ugyanakkor nem tervezi, és el is mondta, miért nem akarna sokkal tovább élni.
máj. 9
0:20
A hét karikatúrája: Tanuló vezető (Autószektor)
.
máj. 9
0:20
Tarolt a Cupra az ETCR első idei hétvégéjén (Racing)
Mindkét ágon a Cupra versenyzői diadalmaskodtak, míg az Alfákat egy baleset, a Hyundait pedig technikai tényezők hátráltatták. Michelisz Norbert a „FAST” megjelölésű hatosba kapott besorolást, az idén elektromos meghajtásra specializálódó csapattársával, Jean-Karl Vernay-jel együtt. A francia hazai pályán meg is nyerte az időmérőt, míg a másik ágon
máj. 9
0:24
A kereszténydemokraták győzelmét jelzik a schleswig-holsteini választás exit poll adatai (Infostart)
A második helyen a legnagyobb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt (SPD) végezhetett.
máj. 9
0:24
A tinisztár elképesztő - ismét megnyert egy fontos tornát (Infostart)
A hazai közönség előtt szereplő Carlos Alcaraz nyerte meg a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben könnyedén legyőzte a címvédő Alexander Zverevet.
máj. 9
0:24
Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját (ProfitLine)
Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 30-án és október 1-jén több száz helyszínen több mint kétezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket.

Keresés