A világ legrégebben működő kereskedelmi bankja, az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena (MPS) adózott eredménye 9,7 millió euróra esett az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 119,3 millió euróról.
Már csak ma éjfélig lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által harmadik alkalommal meghirdetett Újratervezés Program elnevezésű, 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzésre. Az ingyenes programban idén is maximum 10 ezer fő vehet részt, ám már csak mintegy 2 ezer szabad hely elérhető. A 4 hetes tanfolyam
Lassú rajttal elindult a Hősök teréről a 105. Giro d'Italia mezőnye, ezzel megkezdődött az első, Magyarországot érintő háromhetes országúti kerékpáros körverseny.
Az elmúlt években mindig volt feljebb a balatoni ingatlanáraknál. Nagyon nagy azonban a szórás, a parton lévő ingatlanok átlagára akár 60 százalékkal is meghaladhatja a távolabb lévőkét.
Tavaly rekordszámú denevérmentés volt a fővárosban. Hazánk mondhatni denevér nagyhatalomnak számít Európában, hiszen az Európában élő 46 denevérfajból 28 megtalálható Magyarországon. Védett és fokozottan védettek. Fontos a denevérbarát építkezés, hiszen ennek hiányában komplett kolóniák kerülhetnek veszélybe.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mostani lesz a harmadik nagy energiaválság, melynek az orosz-ukrán háború nem okozója, sokkal inkább következménye - kezdte előadását az Építőipar 2022 konferencián Racsek Dániel, az EcoStruxure, Schneider Electric üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója. A következő lépés a megújuló energiákra való átállás, de ez
Fontos kiemelni, hogy tízóraira. Az első főétkezés ideális időpontja még az első óra előtt van és lehetőleg otthon, nyugodt körülmények között. Ha mégis magával viszi a gyermek a reggelit, lényeges, hogy még első óra előtt elfogyassza, ugyanis ezáltal jut megfelelő üzemanyaghoz a szervezete a reggeli/délelőtti szellemi és fizikai aktivitáshoz.
Egyetlen megrendeléssel közel harmadával nő a cég villanyautó-flottája. A teljes anyag 1000 E-Transitot rendelt a DPD címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Május 8-án, vasárnap az Európa-napon hazánk uniós csatlakozásának 18. évfordulóját ünnepeljük. Ennek alkalmából ingyenes családi és gyermekprogramok, koncertek, valamint 18 kilométeres futóverseny is várja az érdeklődőket.
800 millió eurós céltartalékot könyvelt el Oroszországban az Intesa Sanpaolo, és 1 milliárd euróval csökkentette az egész éves eredményre vonatkozó profitcélját – derült ki a bankcsoport pénteken közzétett első negyedéves gyorsjelentéséből. A társaság 3,4 milliárd eurós részvény-visszavásárlást tervez, amihez az EKB jóváhagyását várja.
Oly korban élünk, amikor egy szövetségesi rendszer – nevezhetjük akár birodalomnak is – önmaga megerősítése helyett rituális öngyilkosságot követ el akkor, amikor ellenfele épp támadásban van ellene.
A Fidesz sorban negyedik kétharmados győzelme után érdemes megvizsgálni az ellenzéki közgazdászok felelősségét abban, hogy közösségük gazdasági álomvilágban él, elszakadt a valóságtól, és így reagálni sem tud rá érdemben.
A Gkid (korábban GKI Digital) Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők listáján idén először rangsorolták külön a kizárólag magyar hátterű cégeket, ahol az Euronics Műszaki Áruházlánc mindjárt az első helyet érte el. A cég összesítettben hetedikként végzett.
„Éreztem, mennyi erőt ad a várandósság, mennyi erőt ad ahhoz, hogy egy jobb, igazságosabb, élhetőbb Magyarországért küzdjek” – írta a DK főpolgármester-helyettese.
Egy dél-koreai cég érdekes módszert dolgozott ki az emelkedő tengerszint ellensúlyozására: úszó várost építenek az óceánon. Jövőre akarják megkezdeni a település építését, amely az ország második legnagyobb városa, Busan partjainál emelkedik ki a vízből. A vízszint emelkedése nem érinti, hiszen azon lebeg, mindegy, hogy az nő-e vagy sem.
Vasárnap lemossák a Rákóczi hidat, emiatt aznap szakaszosan lezárják a híd egyes forgalmi sávjait - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.
Hosszú évek óta nem adott televíziós interjút (írottat is alig) a magyar humor megosztó fenegyereke, Fábry Sándor. Rónai Egonnal azonban most kivételt tett, és bár rögtön az elején össze is kaptak egy kicsit, sok minden kiderül a humoristáról a Húzós-podcast legújabb részében.
Jován László szerint a vesztegetési perben, amelyikben képviselte készült egy szakértői vélemény, „amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik”.
A bankok 2022 második és harmadik negyedévében a jelzáloghitelek esetében a felárak emelését helyezték kilátásba az emelkedő forrásköltségek érvényesítésével, a hitelkereslet tekintetében pedig a bankok fele visszaesésre számít.
A Blikk információi szerint a 9 éves Nati kettesben volt otthon Berki Krisztiánnal, de amikor reggel felkelt, már holtan találta az édesapját a teraszon.
A szállókban és a vendéglátóhelyeken nem kell semmilyen igazolást felmutatni, hasonlóképpen a tömegközlekedési eszközökön, múzeumokban, kulturális vagy sporteseményeken, valamint a strandokon sem.
Pontosabban a digitális élelmiszeripart. A PREGA konferencián az is kiderül, hol tart az adatokra alapozott élelmiszergyártás, és tényleg spórolunk-e ott, ahol lehet.