Mi a máj szerepe a szervezetben? A máj az emberi test legnagyobb szerve, amely a jobb bordaív alatt helyezkedik el, és egyik lebenye baloldalra is átnyúlik. Ha a máj...
Az adenomyosis jóindulatú kórkép, melyről akkor beszélünk, ha a méhnyálkahártya (endometrium) alsó rétegének mirigyei és a mirigyek közötti szöveti állomány (stroma) a méhizomzat rostjai közé terjednek. Jellemzően a késői reproduktív kor betegsége.
A pasztell rózsaszínes, lilás feed-et végiggörgetve, Kemény Gabi oldalán idézetekkel, pár soros versekkel, és a frissen megjelent könyvéről szóló képekkel találkozhatunk. Gabi azon újgenerációs írók táborát erősítik, akik először a virtuális közönséggel osztották meg a gondolataikat; az egyszerre mindenkire jellemző, de mégis személyesnek ható észr
Három csodálatos nap következik, ami kirikít hazánk ma száznegyvenhét éves sporttörténetéből: a világ egyik legnagyobb bringaversenye rajtol a Hősök teréről délben.
Márciusra 8300 milliárd forintra nőtt Magyarországon a készpénzállomány a napi.hu információi szerint, ami mellett rekord mennyiségű lakáshitelt vett fel a lakosság, annak ellenére is, hogy emelkedtek a kamatok.
A bruttó villamosenergia-fogyasztás 2 százalékkal volt magasabb az előző év márciusához képest, a hazai termelés pedig 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Továbbra is dinamikusan nőtt a gáztüzelésű erőművek termelése. Márciusban ismét extrém változékonyság jellemezte a villamosenergia piacokat, az árak a földgázárak rendkívüli k
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a Giro d'Italia kerékpáros körverseny előkészületei és futamai miatt ma reggeltől kora délutánig Budapesten.
Csütörtök este futott be a hír arról, hogy M. Richárd, a Dózsa György úti baleset okozója elhunyt a kórházban - írta meg a Blikk.hu. M. Richárdot nem sokkal később Berki Krisztián is követte a halálba - az Origo.hu-n megjelent beszámoló szerint.
Külső karakterében az NX nem változott az elődjéhez képest. Ha rosszindulatú akarnék lenni, illetve csak kívülről nézem a két autót, akkor erősebb ráncfelvarrásnak is tekinthetném a két generáció közötti különbséget. Persze ez nem így van, hiszen alig akad külső elem, amihez ne nyúltak volna hozzá a 2 centivel hosszabb és ugyanennyivel szélesebb ut
Jelentős fejlesztésekre készül az egyházi fenntartásban lévő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Egerben - vette észre az Építészfórum az európai közbeszerzési értesítőben. A felhívás szerint megújul az egyetem főépülete, a Líceum, valamint több már meglévő oktatás épület, továbbá új sportcsarnokot, az Almagyar-dombi campuson pedig egy új, körülbel
Az MNB 18,1 millió forint bírságot szabott ki a Concorde Értékpapír Zrt.-re, elsősorban a piaci visszaélések szűrésére alkalmazott gyakorlat, továbbá javadalmazási és informatikai hiányosságok miatt. A jegybanki intézkedések nem érintik a Concorde Értékpapír Zrt. biztonságos működését – írja az mnb.hu.
Hétfőn még a sportkocsija mellől azon viccelődött Berki Krisztián, hogy rengeteget spórol, amióta el van tiltva a vezetéstől. Nem kérdés, hogy volt miből Porschét venni: novemberben például feleségével élőben közvetítették gyermekük születését, amit pénzért bárki megnézhetett, csak ebből több tízmilliót kaszálhattak.
Két nehéz év után idén ismét megrendezik a Sziget fesztivált, amelyre nagyon sok újdonsággal készülnek a szervezők. Jól fogynak az elővételes jegyek, könnyen lehet, hogy teltházas napok lesznek - derült ki a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.
A kutatók, akik azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miért halt meg az első ember, akinek szervezetében sertésszívet ültettek, a szervben állati vírust fedeztek fel.
Ismét megkísérlik az ukrán erők a mariupoli Azovsztal acélműben rekedtek evakuálását - jelentette be pénteken Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal vezetője, részleteket azonban nem árult el.
Tavaly nyár óta a legmagasabb és ezzel együtt historikusan a második legmagasabb összegű lakáshitelt fizették ki a magyarok bankok lakossági ügyfeleiknek idén márciusban. A hitelfelvételi kedvet ma már nem is leginkább a használt ingatlanokra, hanem az újépítésű lakásokra, illetve az építésre, bővítésre kötött konstrukciók iránti kereslet élénkíti.
Szinte mindenkit sokkolt, mikor ma reggel kiderült, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián, a szomorú hírt pedig most a felesége, Berki Mazsi erősítette meg.
Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor kerül képernyőre, amelyben Berki Krisztián vendégeskedett. Mint azt a Márkamonitor is megírta, a Blikk információi szerint péntek reggel meghalt Berki Krisztián. A Life TV nem sokkal ezelőtt értesítette a Media1-et arról, hogy egykori műsorvezetőjének halála okán ma este 22:00-kor Berki Krisztiánra emlékezv
Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. A legfontosabb kérdés a vásárlók számára az ár.
A világ fokozatos gyorsulása, a digitalizáció és a felszínes személyes kapcsolatok nagyban rányomják bélyegjüket a kisgyerekek lelki világára. Az alapérzelmek kifejezésén túl sokkal nehezebben birkóznak meg az árnyaltabb érzelmek megélésével. De vajon hogyan segít ezen a problémán a klasszikus zene? A pszichopedagógus válaszol.
Sok szép szarvasmarha van a világon, de azért széles e hazában a magyar szürkemarhánál nincs szebb. Nem csak a nemzeti érzület mondatja ezt, hanem e tényt már nemzetközi bírálat is alátámasztja.
A telefonok élettartamának meghosszabbítása segítene csökkenteni az okostelefonok környezeti hatását, és átformálhatja az okostelefon-ipar bevételi és nyereségtermelő képességét.
Megérkeztek a 10 százalék feletti lakáshitel-kamatok májusra a magyar piacra – derül ki a money.hu Kamattükréből. A top-adósoknak kínált konstrukciók esetében a hónap elején módosító bankok körében már több, mint 1 százalékponttal magasabb kamatokat hirdettek a bankok, mint amekkora kamatszintet a jegybank statisztikái márciusra átlagkamatnak hirde