2022. május 5. csütörtök

máj. 5
8:15
Adott egy lökést a Fed a piacoknak, nagy emelkedéssel nyithatnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Valóságos szárnyalást váltott ki szerdán az amerikai tőzsdén az amerikai jegybankelnök beszéde és a jó hangulat kitart ma reggel is, az európai tőzsdéken jelentősebb emelkedéssel indulhat a nap. Itthon a kedvező nemzetközi piaci hangulat mellett a vállalati gyorsjelentésekre is figyelnek a befektetők, megkezdődött ugyanis a negyedéves jelentési sze
máj. 5
8:17
Új cég érkezik a magyar tőzsdére, nemzetközi ambíciókkal a kiberbiztonságban (Portfolio)
Új vállalat érkezik a magyar tőzsdére, a kiberbiztonsági területen tevékenykedő Vivetech piacra lépésének időzítése pedig talán nem is lehetne jobb, hiszen a háború következtében előtérbe kerültek a kibervédelmi kockázatok. A vállalat nemzetközi ambíciókkal rendelkezik, elsősorban a nyugat-európai piacot hódítaná meg a növekedés következő fáziásban
máj. 5
8:18
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából (Infostart)
Ez a héten az eddigi legmagasabb szám.
máj. 5
8:18
Késsel támadtak rá hajnalban a magyar tévésre: „Ha az enyém nem lehetsz, másé sem leszel!” (Ripost)
Egy barátjának köszönheti, hogy nem esett baja.
máj. 5
8:18
Mi okozta Bujtor István halálát? – Ma lenne 80 éves a magyar filmsztár, mindenki kedvence (Blikk)
Butor István, a Balázs Béla-díjas színművész legendás élete a mai napig lázban tartja a magyar filmrajongókat. A színészlegenda ma lenne 80 éves.
máj. 5
8:18
Szoboszlai Dominik kapta az április újonca elismerést a német Bundesligában (Márkamonitor)
A német bajnokság honlapja szerint a magyar futballista a VfL Wolfsburgot erősítő Jonas Windet, illetve a Hertha BSC játékosát, Marcel Lotkát előzte meg a voksoláson, amelyen szurkolók és szakértők adták le szavazatukat.   Szoboszlai ebben az idényben már harmadszor érdemelte ki a díjat. Áprilisban négy mérkőzésen két gólt szerzett, egy harmadikat
máj. 5
8:18
Harmadszor díjazta Szoboszlait a Bundesliga (Igényesférfi.hu)
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója kapta az április újonca elismerést a német Bundesligában.
máj. 5
8:18
"A gyerek nem az enyém" - elvált várandós feleségétől a színész (BorsOnline)
23 év házasság után elvált a pár, három közös gyermekük van. A negyedik nem a színésztől van, mint
máj. 5
8:18
Kárpátalját is elérte az orosz-ukrán háború? (Promotions)
A volóci vasútállomás melletti villanytelepet érte a légicsapás.
máj. 5
8:18
Tizenegy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap (Demokrata)
Tizenegy településen tartanak időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást.
máj. 5
8:18
Lánczi András, Boston Politics, ellenzéki civakodások, globális élelmiszerválság és Giro d'Italia – itt az új Mandiner! (Mandiner)
Hogyan értékeli a választás eredményét Lánczi András? Vége lesz-e Európa jólétének? Szlovák politikai leszámolások, Gad Saad-interjú,  értékmentés Kárpátalján és kolozsvári színház a ma megjelent Mandiner hetilapban!
máj. 5
8:18
Ezt mondta a pénzügyminisztériumi tanácsos, amikor 190 milliót találtak nála (Forbes)
Az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.
máj. 5
8:18
Az erdélyi Kalotaszentkirály 58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat (Magyar Mezőgazdaság)
Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei Kalotaszentkirályon.
máj. 5
8:20
Az angol írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák (Demokrata)
Az érettségire középszinten több mint 49 ezren, emeltre pedig csaknem 20 ezren jelentkeztek.
máj. 5
8:21
Mire éri meg pályázniuk az ökogazdáknak? (Agroinform)
Az új Közös Agrárpolitikában az ökológiai gazdálkodásnak jelentős szerep jut.
máj. 5
8:24
Atomrakéták indítását gyakorolják az orosz katonák (ATV)
Az Orosz Védelmi minisztérium közlése szerint szimulált nukleáris rakétacsapásokat gyakoroltak Kalinyingrád nyugati enklávéjában, amely Lengyelország és Litvánia között helyezkedik el.
máj. 5
8:24
Komoly műtéten esett át Rózsa György (Infostart)
Tavalyi combnyaktörése után most ismét lábadozik a legendás tévés, akinek ezúttal ki kellett cserélni az egyik szívbillentyűjét.
máj. 5
8:24
Négyszeresére növelte járatainak számát a Lufthansa (vg.hu)
A német légi közlekedési csoport még mindig mindig a veszteségzónában repül.
máj. 5
8:24
Rachel McAdams visszatért és gyönyörűbb mint valaha! (Glamour)
Május 5-től már a magyar mozikban a legújabb Marvel-film, melyben a Benedict Cumberbatch által alakított Doctor Strange legújabb akcióval telített kalandjának lehetünk szemtanúi a Multiverzumban. Az angol színész mellett Rachel McAdams is újra felveszi a Strange-sorozatbéli karakterének szerepét, és ezt ünnepelendő a film hollywoodi premierjén is t
máj. 5
8:24
Megnyílik a Meta-Facebook első fizikai boltja (Bitport)
Az első Meta-boltban május 9-étől lehet majd személyesen is megvásárolni a Meta Reality Labs eszközeit.
máj. 5
8:24
Kovács Zoltán: A háztartások számára elengedhetetlen az energiaellátás (Demokrata)
„Brüsszel olajembargó-javaslata messze van attól, amit Magyarország el tudna fogadni.”
máj. 5
8:24
Hatékony gombaölő szer, több termés, magasabb olajtartalom (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik fő ellensége a gombabetegségek, ám van hatóanyag, ami védi és erősíti is a növényt!
máj. 5
8:24
Súlymérés és automatizált termékazonosítás a Metrisoft Kft.-től (Transpack)
A villámgyors és pontos súlymérés már alap, ehhez jön a számítógépvezérelt adatrögzítés, ügyfél- és termékazonosítás is.
máj. 5
8:24
Új vetőgéppel bővítette kínálatát az olasz MaterMacc (GépMax)
Új szériával bővítette pneumatikus vetőgép kínálatát a vetőgépspecialista. Az új típus 4 adagolója elektromos hajtású.
máj. 5
8:24
„Demofarm” programmal nyitja meg első évét a Kukorica Kör Egyesület (Mezőhír)
Kukorica Kör Egyesület elindítja szakmai programját, Demofarm néven.
máj. 5
8:24
Goller: Nem ez volt a terv, de haladunk tovább (Racing)
A srácok nagy elánnal érkeztek az Eger Ralira, de a technika ördöge más lapokat osztott számukra. Goller Ákos és Tóth Szabi igaz pontokat veszítettek a kiállással, de már a következő futamot tervezik.  Az egri pályákon sajnos nem sokat autóztatok. – Igen, nem ez volt a terv. Nagy várokozással indultunk neki a versenynek, még az első
máj. 5
8:24
Szívműtétje volt Rózsa Györgynek (rtl.hu)
Merkely Béla és csapata végezte a műtétet.
máj. 5
8:27
Kitarthat a forint ereje a tegnapi nagy roham után? (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett a forint csütörtök reggel azt követően, hogy szerdán jelentősen erősödött. Így a bőven 380 feletti szint után még mindig 377 körül jár, ma elsősorban az MNB egyhetes betéti tenderére, valamint a lengyel és cseh kamatdöntésekre figyelünk.
máj. 5
8:30
Ukrajnai háború – Megtiltotta az üzleti szolgáltatások oroszországi exportját a brit kormány (Adózóna)
Megtiltotta az üzleti szolgáltatások oroszországi exportját a brit kormány. A szerdán bejelentett intézkedés az Ukrajna elleni orosz háború miatt érvénybe léptetett újabb brit szankciócsomag része.
máj. 5
8:30
Nőtt a használtautó-import az év elején (autopro)
Mintegy 13 százalékkal emelkedett a használtautó-import az első négy hónapban.
máj. 5
8:30
Több GDP-arányos költésre lenne szüksége az egészségügynek (vg.hu)
A konvergenciaprogramban szereplő egészségügyi közkiadások alacsony növekedési tervezete nem jó előjel, mondta Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász
máj. 5
8:30
Németh Balázs: Javaslom, hogy minden uniós politikus a saját hazájában zárja el a gáz- és olajcsapot (Mandiner)
Nem, köszönjük, nem kell az eszetlen olajembargó!
máj. 5
8:33
Baj van a Balaton vízszintjével, száz éve nem volt ilyen rossz a helyzet (Portfolio)
Hosszú hónapok aszályos időszaka után április második felére megérkezett az eső Magyarországon, ám a legnagyobb hazai tavak vízszintje így is alacsonyabb az ideálisnál - írja a Népszava.
máj. 5
8:36
Brutális tömegkarambol Budapesten: áll a forgalom (BorsOnline)
Öt autó rohant egymásnak a Nagyvárad térnél.
máj. 5
8:36
Az uniós Pegasus-bizottság tényfeltáró küldöttséget akar Magyarországra küldeni (Blikk)
Az egy évre felállt vizsgálóbizottság célja, hogy kiderítse, kik és milyen célból hallgathattak le ellenzéki politikusokat, független újságírókat, ügyvédeket és üzletembereket az EU több országában, köztük Magyarországon.
máj. 5
8:36
Az új X5-tel kiderül, tovább terjeszkedik-e a BMW megosztó arca (Autónavigátor)
Repül az idő, a BMW X5 modellfrissítés előtt áll éppen. Gyakran váltogatják a bajorok egyik legnépszerűbb modelljüket, a szokásos 6-7
máj. 5
8:36
Testvérpárnak udvarolt Bujtor István és Frenreisz Károly (Ripost)
Ma lenne 80 éves a legendás színész, Bujtor István.
máj. 5
8:36
Nagyon fájna Magyarországnak az olajembargós terv (vg.hu)
Az importált kőolaj több mint hatvan százaléka érkezik hazánkba Oroszországból.
máj. 5
8:36
Don Winslow felhagy az írással (Könyves Magazin)
Don Winslow felhagy az írással
máj. 5
8:36
„Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést” – Egy tanár nyílt levélben válaszolt a pedagógusbérekről értekező házelnöknek (SzMo)
A pályakezdő pedagógus szerint a jelenlegi fizetése mellett 150 év alatt tud összespórolni magának egy kisebb lakásra valót.
máj. 5
8:36
Figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat: itt akár jégesőre is kell számítani (Life)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatar, villámlás és jégeső miatt.
máj. 5
8:36
Volt valaha élet a Marson? Van-e most élet a Marson? (Hamu és Gyémánt)
Ott keletkezett vagy itt, a Földön? Minden lehetőség lenyűgöző.
máj. 5
8:36
A Republic Groupot választotta a dm (MMonline)
A dm Magyarország nagyszabású, szépségápolás tematikájú eseményt szervez május 12-én a Société Házban, a Beauty Workshop 2022 kreatív feladataiért, valamint a dm márka helyszín arculatáért a Republic Group felel. A rendezvényen a legnagyobb kozmetikai márkák tűnnek fel, a látogatók “Művészet inspirálta szépség” szlogen jegyében, a szezonális trende
máj. 5
8:36
Több mint tizenegyezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából szerdán (Demokrata)
Az ukrajnai háború elől szerdán 404 ember, köztük 112 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
máj. 5
8:36
Bajnai Analytica: nyomoz a rendőrség (Magyar Nemzet)
Személyes adatokkal élhetett vissza a baloldal kampányát lebonyolító DatAdat-csoport.
máj. 5
8:36
Danica Patrick idén is Ott Lesz az Indy 500-on… szakértőként (Racing)
Az NBC nem változtat, és Danica Patrick-et, illetve NASCAR szakértőjüket, Dale Earnhardt Jr.-t is bevetik majd az idei Indy 500-on. Danica Patrick sorozatban negyedszer lesz szakértő elemző az Indy 500-on, melyet az amerikai NBC televíziós csatorna fog közvetíteni idén május 29-én – írja az IndyCar.com. A visszavonult versenyző karrierje során nyol
máj. 5
8:38
Norman Reedus az új regényéről beszélt Jimmy Fallonnál (Könyves Magazin)
Norman Reedus az új regényéről beszélt Jimmy Fallonnál
máj. 5
8:40
Itt az új Gárdonyi-adaptáció első előzetese! (Könyves Magazin)
Az Ida regényéből Goda Krisztina rendezett filmet. Mutatjuk az előzetesét!
máj. 5
8:42
Fábry Sándor a lányával való kapcsolatáról vallott: „A legnagyobb vágyam, hogy a gyermekeim jó testvérek legyenek” (Blikk)
Fábry Sándor nem sűrűn oszt meg információkat a családjáról, ezúttal azonban kivételt tett: a kislányával való kapcsolatáról árult el részleteket.
máj. 5
8:42
A döntőért játszanak Gulácsiék - sport a tévében (Infostart)
Jégkorongtól a dartsig tart a széles kínálat.

Keresés