Azbej Tristan szerint Magyarország nem támogatja vallási vezetők szankcionálását. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság „eszement” elképzelése azonban még azt is tiltaná, hogy az ortodox egyházfő az unió területére lépjen.
Ismét komoly életmódváltásra készül Kozso, aki korábban már fél mázsát fogyott, ám a kilók szép lassan elkezdtek visszakúszni rá. A szomorú szamurájnak egyszer már segített Schobert Norbi, most pedig úgy tűnik, ismét vele fogyna.
A polgárháború kitörése óta ez a legmagasabb szám - mutattak rá a közleményben, kiemelve, hogy a válságnak "még koránt sincs vége", s a helyzet jelenleg Idlíb és Aleppó tartományban a legsúlyosabb.
Hollywood valósággal hemzsegett a magyaroktól, volt egymás között egy mondásuk: „Nem elég magyarnak lenni, de azért segíthet”. Közülük is volt egy, aki a számos legendás magyarnál is többet és nagyobbat alkotott, és örökségével ma is nap mint nap találkozunk.
Európai uniós támogatással, több mint 178 millió forintos beruházással bővíti Szegeden kapacitását a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó Prémium Kert Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A hőmérséklet globális emelkedésével évről évre fokozódik a bőrrák kockázata is. A megfelelő napvédelemmel, napvédő szerek használatával elkerülhető a napégés és az UV sugárzás káros következményei. De melyik termék a legjobb?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnőtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.
Lewis Hamilton kimondottan elégedett volt a saját teljesítményével a Miami Nagydíj időmérője után, azt azonban ő, illetve George Russell is furcsállta, hogy az autójuk tempója eltűnt a pénteki napot követően. Noha pénteken még úgy tűnt, ennél sokkal jobb eredményt is elérhetnek, a két Mercedes végül csak a hatodik, illetve a tizenkettedik helyet sz
Alacsonyabb az ideálisnál a tavak vízszintje, a Balatonnál a hozzáfolyás és a párolgás egyenlege száz éve nem volt olyan rossz, mint az idei első negyedévben.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6079 ember lépett be szombaton Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 8179-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.
A streaming-órás szerződést kötött Harry herceggel és Meghan Markle-lel, ennek ellenére a CBS-nek és az NBC-nek is adtak interjúkat. Most úgy tűnik Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulójáról is kitiltják stábjukat.
Levélben kérték a magyar miniszterelnök segítségét az ortodox egyház elöljárói, miután kiderült, hogy az unió Kirill pátriárka szankciós listára helyezését tervezi.
Az üzleti életben is meglepően hasznosak lehetnek egyes olyan egzotikusabb bizonyítási eszközök, amelyeket jellemzően csak a filmekben vagy súlyos büntetőügyekben tudunk elképzelni. Pedig a mindennapi életben is komoly kellemetlenségeket előzhetünk meg egy magánnyomozó időben történő megbízásával, vagy éppen egy jól irányzott hazugságvizsgálattal.
A Giro d’Italia országúti kerékpáros verseny harmadik, és egyben utolsó magyarországi szakasza ma délelőtt Kaposvárról indul, majd Keszthelytől a Balatonnál folytatódik.
Ismét a Mercedes és Lewis Hamilton előtt az Alfa Romeo idei legjobb rajthelyét szállító Valtteri Bottas! A pénteki bukása után büszke, hogy kárpótolta csapatát, és elismerte, nagyon boldog a csapatváltása óta.
Az előző cikkemet, amelyet a nyilvános szoptatásról írtam, azzal zártam, hogy nem ártana kiszabadítani a női melleket a szexizmus és a prüdéria börtönéből. Ebben a cikkben pedig azzal foglalkozom majd, milyen más módon regulázzuk meg ugyanezen testrészeinket a mindennapokban.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Csehország "AA mínusz" - magasan elsőrendű - államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban az ukrajnai háború okozta, várhatóan jelentős negatív növekedési sokkhatással indokolva a lépést.
A testünk ápolására is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, éppen emiatt nem mindegy, hogy milyen tusfürdőt használunk. Most összegyűjtöttük nektek a mi kedvenceinket!