Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában az új EU-s szankciós csomag és az olajembargó kapcsán kijelentette, hogy Magyarország ebben a formában nem tudja elfogadni a javaslatcsomagot, az egy gazdasági atombombával érne fel. Az olajembargó alóli 1-1,5 év haladék Magyarország számára nem elég, legalább 5 év kell, és rengeteg beruházást kell végrehajtan
Mint minden rendes és dolgos ember, a hollywoodi színészek is keményen megdolgoznak a fizetésükért. Néhányan olyan összegeket kapnak egyetlen filmszerepért, melyeket józan ésszel fel sem foghatunk.
A ragtapaszban működő elektromos áram gyorsítja a gyógyulás sebességét, serkenti az erek képződését és csökkenti a heg körüli gyulladások kialakulását is
Az OTP-csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 88,6 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt könyvelt el, szemben az előző negyedév 123,3 milliárd forintos eredményével, és az egy évvel korábbi 117,2 milliárd forintos negyedéves eredményével.
Zak Brown szerint Lando Norris nagyon is készen áll arra, hogy versenyeket nyerjen a Forma-1-ben. Nem kezdődött jól a 2022-es szezon a McLaren számára. Bahreinben még reményt vesztve autókáztak a mezőny hátsó traktusában, majd Ausztráliában hirtelen fordult a kocka. A legutóbbi futamon a brit pilóta a dobogó legalsó fokára állhatott fel, így ismét
A kormányfő ügyvezető miniszterelnökként adott hosszabb interjút péntek reggel a Kossuth rádióban. A rezsicsökkentésnek "vége van", ha bevezetik az EU-ban az orosz olajembargót, ami a vörös vonal átlépése lenne - jelentette ki. Teljesen új minisztériumi struktúra és névsor jön.
Biztonságosan visszatértek a Földre péntek hajnalban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai, akik a harmadik olyan csapatot alkották, amelyet a SpaceX rakétájával vittek fel hosszabb időre a világűrbe. Az űrhajó a Mexikói-öbölben ért földet, Florida közelében.
Senki sem sziget, tartja a mondás, de lehet, hogy mégis van kivétel. Eladó egy sziget hálószobás faházzal és nulla szomszéddal. A Maine államban fekvő, hivatalosan lakatlan szigeten formás kis faház áll, a terület jellegéből még egy ingatlant nem igazán lehet felhúzni, cserébe 339 ezer dollárt kérnek érte. Az Addisonban (pontos cím: Wohoa Bay 0) ta
A nemzetközi e-commerce piac hatalmas vásárlóbázist kínál a hazai webshopoknak, akik azonban eddig nehezen tudták felvenni a versenyt a helyi webáruházakkal az érintett országokban.
Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok Könyvtárában, amely az intézet július végéig tartó Grüne Kiste elnevezésű fenntarthatósági hónapjai részeként indult útjára. Az új kezdeményezés négy tematikus területen – kirándulás/piknik/sza
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 20,7 százalékkal ugrott az előző év azonos időszakához képest márciusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
A Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő vállalkozások illegálisan beszerzett adatbázisból milliós számban küldtek sms-eket, indítottak hívásokat a kampány finisében.
A miniszterelnök azt mondta reggeli rádiónyilatkozatában, hogy most a rezsicsökkentésért "harcol", az Európai Bizottság javaslata szerinte egy atombombával ér fel. Jelentős kormányátalakítás jön.
A Fukuicsi Tokuo felügyeletével, Mori Tadao főtervező által megrajzolt LF-FC kupét 2012-ben dizájntanulmányként mutatták be a Detroiti Autószalonon, eredetileg mindössze annyi lett volna a feladata, hogy a nagyközönségnek bemutassa a Lexus új, moduláris GA-L padlólemezében rejlő lehetőségeket és a jellegzetes, orsó alakú hűtőmaszkról könnyen felism
Rengeteg anit-aging trükkről hallhatunk manapság, a krémeken, szérumokon, kezeléseken át egészen az arcmasszázsig. Utóbbinál ráadásul fokozhatjuk a hatást, ha különféle eszközöket is bevetünk.
Nem adták fel – 11 év után azonosították és fogták el a rablót a fővárosi rendőrök. Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. 05. 06., p - 06:30 A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a férfi ellen a nyomozást, aki a gyanú szerint 2010-ben pisztollyal és sokkolóval
A bankcsoport 88,6 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt könyvelt el, szemben az előző negyedév 123,3 milliárd forintos eredményével, és az egy évvel korábbi 117,2 milliárd forintos negyedéves eredményével.
A miniszterelnök elárulta, hogy a moszkvai ortodox pátriárkára vonatkozó részek miatt sem hajlandó elfogadni az új uniós szankciókról szóló javaslatot.
Szerinte a bizottság anélkül állt elő ezzel a javaslattal, hogy bárkivel miniszterelnöki szinten egyeztettek volna. Ezzel elérték a vörös vonalat, megálljt kell nekik parancsolni.
A hét végére végre feleszmél a május, és megérti, hogy az utolsó tavaszi hónapként sokkal több napsütéssel és magasabb hőmérsékletekkel illene dolgoznia, mint