A Met-gálán évek óta csodálatos ruhakölteményekben jelennek meg az emberek, most azonban minden kétséget kizáróan Blake Lively öltözete vitte a prímet. Még a férje álla is leesett.
Akár 10 százalékos is lehet a hitelinfláció. Nagyobb összegű hitelnél kisebb a drágulás. Elérheti a 10 százalékot a hitelinfláció – ezt számolta ki a Bank360.hu. Egy 800 ezer forintos személyi kölcsönnél minimum 77 ezer forinttal kell többet visszafizetnünk, mint egy éve ilyenkor. Mi is többször írtunk róla, hogyan emelkednek a hitelkamatok a jegyb
Ma a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák, amihez a magyar médiaszemélyiség és történelem tanár Balatoni József, azaz „Jocó bácsi” adott tippeket a vizsgázóknak.
A 2022-es tavaszi érettségi időszak hétfőn kezdődött a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel, tegnap matematikából vizsgáztak a diákok, a mai napon pedig a történelem érettségivel folytatódik. Középszinten 66 ezren, emelt szinten majdnem nyolcezren írásbeliznek délelőtt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a feladatsorok, a javítási-értékelési
Vivien Leigh két végén égette a gyertyát: életét bombasztikus sikerek és emlékezetes botrányok fémjelezték, nimfomániájának sosem tudott határt szabni, ugyanakkor mentális betegséggel is küzdött. Egyáltalán nem véletlen, hogy idejekorán, mindössze 53 évesen ragadta el a halál.
Eddigi legnagyobb befektetéséről számolt be az e-commerce szektor számára adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat kínáló cseh DoDo Group. Daniel Křetínský, az EC Investments vezetője és a J&T Capital Partners alapítója, Patrik Tkáč által irányított befektetők 60 millió eurós, B sorozatú tőkebevonással növelték kis
Ha valaki eltéved a pusztában, két lehetősége van. Keresheti a civilizációt, vagy könnyen észrevehetővé teheti magát azzal, hogy tüzet rak vagy nagy betűkkel HELP-et ír. A tudósok számára, akiket érdekel a kérdés, hogy léteznek-e intelligens idegenek, a lehetőségek nagyjából ugyanezek.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Giro d'Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt a budapesti Hősök terén és környékén ma délután három óra és éjfél között.
A Hungexpo Vásárváros május 10-13. között közös platformot biztosít, hogy valamennyi ipari szereplő egyszerre mutatkozhasson be az érdeklődőknek. A rendezvényen megismerhetőek lesznek a megjelenő cégek legmodernebb termékei és szolgáltatásai, amelyeket be is mutatnak a rendezvény látogatóinak, akik a Polimerek szakmai folyóirat és a Magyar Műanyagi
Az apróbb otthonoknál különösen oda kell figyelni arra, hogyan rendezed be, hiszen egy-egy baki miatt akár négyzetmétereket is veszíthetsz. Cikkünkben összeszedtük az 5 legsúlyosabb hibát, amit soha ne kövess el, ha nem akarod óriásnak érezni magad a parányi szobáidban.
A 2022-es Met-gálán többek között a második gyermekével várandós Sophie Turner is részt vett szerelmével, Joe Jonasszal. A páros extravagáns, gótikus szerelésben jelent meg az eseményen.
Egy váratlan hadgyakorlatba kezdtek a fehérorosz fegyveres erők, hogy teszteljék a harckészültségüket – idézi az orosz TASZSZ állami hírügynökség az Ukrajnával szomszédos Fehéroroszország védelmi minisztériumát.
A Forbes magazin részleteket közölt nagyinterjújából Csányi Sándorral. Az OTP elnök-vezérigazgatója elárulta, rendszeresen szoktak beszélni a kormányfővel, ha akarja, őszintén, fontolgatás nélkül elmondhatja véleményét Orbán Viktornak. “És ő elég okos ember ahhoz, hogy végiggondolja azokat a dolgokat, amik, nem csak tőlem, eljutnak hozzá. Ilyen é
Az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén megválasztotta az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A megválasztott száz új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és
Az ukrán Antytila rockegyüttes megjelentetett egy Ed Sheerannal közös számot, a 2step című kislemez hétfőn látott napvilágot. A zenekar új szöveget írt a zenész korábbi számához, és néhány képkockát is forgattak a videóhoz, amit a fronton vettek fel – írja a 24.hu. Az Antytila tagjai a háború miatt kénytelenek voltak abbahagyni a zenélést, és c
Idén januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 45 973 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 40 727 darabhoz képest 12,9 százalékos növekedést jelent.
Szalmonella szennyezettség gyanúja miatt a gyártó visszahívta a forgalomból az Elite márkájú csokoládékat, édességeket, süteményeket, ostyákat, rágógumikat, puffasztott rizseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Rácz Jenő és Járai Máté két évvel ezelőtt a Nyerő párosban szerepeltek együtt. A műsor ideje alatt többször is összevesztek, és úgy tűnik, hogy a kapcsolatukat azóta sem tudták rendezni.
Nem tudni, hogy komolyan gondolja-e Elon Muska legfrissebb Twitter-posztját vagy csak megint trollkodik. A világ leggazdagabb embere azt írta ki közösségi felületére, egy saját posztjához írt kommentbe, hogy a Twitter mindig ingyenes lesz az egyszeri felhasználóknak, de a kereskedelmi és kormányzati felhasználóknak lehet, hogy némi költségbe kerül