Financial IT konferenciánk 2/A szekciójában a banki digitalizációt hajtó technológiákról volt szó, fókuszban a hiperperszonalizációval, a mesterséges intelligencia banki szerepével, a data first trenddel és az ESG treddel.
A Pénzügyminisztérium tegnapi bejelentése az adóadminisztráció csökkentéséről üdvözlendő, nagy segítség lehet a vállalkozásoknak, amely még az adóbevételek kiszámítható tervezéséhez és a növeléséhez is hozzájárulhat. Ugyanakkor továbbra is érdemes lehet szakértővel konzultálni a jogszabályok adta adó- és járulékcsökkentési lehetőségek megfelelő kih
Ha a csésze kávénk inkább depresszós, mint eszpresszós, itt az ideje, hogy belevágjunk és feljebb lépjünk egy szintet a kávékészítési készségeink terén. Baristák és kávészakértők elárulták, hogyan készíthetjük el otthon a kedvenc elviteles kávénkat drága felszerelés nélkül.
Visszaélésekre adhat okot a kettős árazás a benzinkutakon, amit a kötelező számlaadás némileg kiküszöbölhetne – véli a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke.
A szükséges innovációs kapacitás és tőkeerő is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a karbonsemlegesség eléréséig vezető folyamatban a kibocsátáscsökkentést szolgáló technológiák finanszírozása, illetve az energiaellátás folyamatossága is biztosítható legyen – derül ki az Exxon „Advancing Climate Solutions 2022 Progress Report” kiadványából, amely a zöldá
Észak-Magyarország három megyéjében mutat be értékeiből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2022 sorozathoz kapcsolódva; többek között barlangtúrát, fénycsapdázást és denevérmegfigyelést is szerveznek.
Az ukrajnai háború mintha szintlépést jelentett volna Lengyelországnak: a történelmi múlt és az utóbbi évszázad sorsfordulói után ma egyre határozottabban tágítja mozgásterét Varsó. De meddig emelkedhet a lengyel sas?
Az erdő az életet jelenti, éppen ezért az újonnan alakuló kormányzati struktúrában is kiemelt helyen szerepel az erdők megőrzése és fenntartható hasznosítása - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szombaton Kecskeméten.
A „normál” öregségi nyugdíj és a nők kedvezményes nyugdíjának a jogosultságai feltételi közötti különbségekről többnyire közismertek. Míg az előzőhöz betöltött nyugdíjkorhatárra és 15 vagy 20 év szolgálati időre – amelyből a hiányzó időszak, maximum 5 év, akár meg is vásárolható – van szükség, addig az utóbbi nincs korhatárhoz kötve, ám az érintett
Az N26 egy digitális bank, elsőként indított Európában kizárólag digitális csatornákon banki szolgáltatást. Az alapítók eredtileg egy pre-paid bankkártyát indítottak el 2013-ban. A start-up lényege az volt, hogy serdülő korú fiataloknak kínálnak plasztikot egy banki applikációval, és a szülők beleláthatnak a költéseikbe. Ez természetesen ennek a ko
A külügyminiszter Zágrábba utazik, hogy a horvát új energiaügyi miniszterrel egyeztessen az Adria vezeték kapacitásbővítéséről és a magyar-horvát kőolajszállítási együttműködésről.
A Rhode Island-i ingatlan ihlette a Démonok között című 2013-ban készült, máig kultikus tisztelet övezte horrorfilmet. A legendás ház múlt héten talált új gazdára, csillagászati összegért vásárolták meg.
Magyarország és Horvátország kész a hosszú távú energiabiztonsági együttműködésre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter ezekben a percekben Zágrábban.
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Kongresszusi Iroda együttműködésében megvalósuló Magyarország-stand 26 hazai szolgáltató számára teremt lehetőséget a nemzetközi bemutatkozásra.
A betegség jellemzői Az ACO kialakulhat úgy is, ha az asztmás beteg dohányozni kezd, de megjelenhet akkor is, ha a régóta dohányzó betegnél jelentkeznek asztmás...
Novák Katalin nem vette figyelembe a PSZ és a PDSZ közös levelét, amelyben azt kérték az államfőtől, ne írja alá a tanárok sztrájkját ellehetetlenítő törvénymódosítást.
“Hívják fel az 5 milliós fizetést kereső magyar baloldali képviselőket az Európai Parlamentben, hogy Magyarország és a magyar tanári kar érdekeit képviseljék” - tanácsolta a pedagógus szakszervezeteknek Gulyás Gergely a béremelésük érdekében az InfoRádióban.
„Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni” – fogalmazott Molnár Gyula.
Az ukrán erők kapitulálása után az orosz hadsereg egy 152 ukrán katona holttestét rejtő izotermikus furgont talált, amelyben a tűzszerészek négy aknát fedeztek fel az Azovsztalban – jelentette az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
„Nem hagyott ezzel más lehetőséget számunkra, mint azt, hogy alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz forduljunk” – fogalmaztak az érdekképviseleti vezetők.