Miniszterelnök úr sikerrel harcolt Brüsszelben, a brüsszeli olajembargó nem vonatkozik a csővezetékes szállításra, így Magyarország ellátásbiztonságát sikerült megőriznünk. A jelenlegi bizonytalan nemzetközi helyzetben ugyanakkor rendkívül fontos, hogy több szállítási irányra is számíthassunk – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és
Ursula von der Leyen, az Európai üdvözölte az EU-csúcson született megállapodást, és közölte: a szankciók az év végére az Oroszországból az Európai Unióba irányuló olajkereskedelmet mintegy 90 százalékkal fogják csökkenteni.
Új vezetőket nevezett ki a Morpho a technológiai, továbbá a vállalati és életmódterületek irányítására, illetve a vállalati és kommunikációs kapcsolatainak erősítésére. Az ügynökség 20 éve építi vezető márkák hírnevét. A jövőben a vállalati kommunikációval és az életmódügyfelekkel foglalkozó kommunikációs csapat vezetését Matastik Szilvia mint He
Az ukrajnai háború elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a COVID első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. A K&H HR vezetője megmutatja azokat az eszkö
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
A BKK a közösségi közlekedés szervezéséért felelős, olyan projekteket valósítanak meg, amik az autóval, biciklivel, vagy gyalogosan közlekedőkre is hatással vannak. A Lánchíd és a rakpart felújításának felügyelete is az ő feladatuk. A most indult BKK Tandem gyakornoki programukba június 6-ig várják a városi közlekedés iránt érdeklődő fiatalok jelen
Buzás Bencét 2018-ban ismerhették meg az X-Faktor nézői a Stolen Beat nevű duó tagjaként. A tehetségkutató alatt jó barátságot kötött Tamáska Gabival, akivel most megjelent, első önálló albumán egy közös dalt is énekel.
Ma újra kamatdöntés hoz az MNB. A csaknem egy éve elindult jegybanki kamatemelések hatására egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú piaci lakáshitel havi törlesztőrészlete negyedével is magasabb lett, mint tavaly ilyenkor. Az adósságfék szabályok ezért kisebb kölcsönhöz is juthatunk.
Christopher Waller, a Fed kormányzótanácsának tagja szerint a semleges kamatszint fölé kell emelni a kamatot az Egyesült Államokban - írja a CNBC. A semleges kamatszint az a szint, ahol a monetáris politika nem támogatja, de nem is lassítja a gazdasági növekedést.
Az elmúlt napokban kissé csökkent a korábban tapasztalt nyárias időjárás. A hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan egyenlőtlen eloszlásban sokfelé hullott eső, helyenként jég is okozott károkat a termésben. A nappali maximum hőmérséklet nem érte el a 30 C0-ot, éjszakánként pedig 10-15 fokot mértek a hőmérők. Az esők utáni nedvességborítás és az erő
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is -
A Porsche bemutatta első gyári E-Sport csapatát melyet a Coanda eSports-szal közreműködésben fog működtetni. Tommy Ostgaard, Mitchell DeJong, Mack Bakkum, Joshua Rogers és Martin Kronke a Porsche eSports gyári versenyzőinek járó rangot is megkapták. Maga a csapat is új nevet kapott: Porsche Coanda eSports Racing Team. Thomas Laudenbach, a Porsche M
Mind a huszonkét ember meghalt a Nepálban lezuhant utasszállító repülőgépen: a mentőcsapatok az utolsó holttestet is kihúzták a roncsból - jelentették be nepáli tisztségviselők kedden.
Hivatalosan csaknem 56 ezren vannak Magyarországon műtéti várólistán, de a valós szám ennél is több lehet. Gond az ápolóhiány is, de állítólag már készül a megoldás.
A Hold ma is az Ikrek jegyében jár, sok beszélgetés, írás, levelezés, társasági élet, jókedv, vidámság, öröm vár rád. Mert ne felejtsd el, hogy az Ikrek a legviccesebb jegy, de amit ma utálsz, az az unalom. A Hold és a Szaturnusz barátságos fényszöge arra figyelmeztet, hogy csapatmunka és csapatszellem segítségével viszed előre ötleteidet. Ám az es
A kávé krízisben, az avokádó és a kesudió helyzete pedig, nos... nem jó, de nem is tragikus. Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora szerint az optimistább forgatókönyvek szerint is a felükre csökkenhetnek a termőföldek a klímakatasztrófa hatására.
Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet – közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfőn. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Németországba tartó Cessna 182 típusú repülőgép vasárnap 11 óra
A Zámbó Jimmy életéről szóló A Király című sorozatban Nagy Ervin mellett Olasz Renátó is a megosztó énekes bőrébe bújik. A színész nemcsak felkészüléséről és a forgatás kulisszatitkairól mesélt, hanem azt is elárulta, mit jelent neki és generációjának a sokak által istenített legenda.
A Központi Statisztikai Hivatal összegzése alapján továbbra is Németország a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, majd az Amerikai Egyesült Államok és Ausztria következik.
– A jelenlegi bizonytalan nemzetközi helyzetben rendkívül fontos, hogy több szállítási irányra is számíthassunk – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az EU-csúcs után egy külföldi újságíró nekiszegezte a kérdést Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy mit szól ahhoz az állításhoz, miszerint kritikusai úgy vélik, ő Putyin bábja.