Az elmúlt évekkel szinte hajszálra azonos mértékű, a 3,3 milliárd forintot valamennyivel meghaladó mínusszal zárta a 2021-es évét az évek óta a politikai csaták kereszttüzében lévő, az oroszországi kapcsolódásai miatt pedig a háború miatt most még inkább reflektorfénybe került Paks II. Atomerőmű Zrt.
60 éves korában egy időre felhagyott a fotózással a magyar fotográfia nagyasszonya, Keleti Éva. A fotóművész a Ridikül vendégeként idézte fel a kényszerszünet időszakát, valamint egykori barátnője, Domján Edit szavait, amelyek segítettek neki abban, hogy lezárhassa pályafutását – ám a végén mégsem így alakult.
Egyre több okoseszköz jelenik meg az életünkben, és sokszor nem könnyű eligazodni a tech-útvesztőben. Közülük az okosóra az egyik legnépszerűbb kiegészítő, ami számos funkcióval támogatja viselőjét, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a mindennapokból. Most felsorakoztatunk 3 érvet, ami az okosóra viselés mellett szól!
Amikor megjönnek a százalékok, mint a Vörös-tenger, kettéválik az érettségizők és felvételizők összekapaszkodó tábora. Akinek sikerült, hamar megszokja a jó hírt, és halad tovább a tervezett úton. Akinek viszont nem, annak mintha elfogyott volna az út a lába alól. Hónapokig letargiába merülhet, úgy érezheti, az élete végérvényesen lejtőre került. M
Tízből négy munkavállaló egy éven belül felmondana a munkahelyén, többségük egy jobban fizető állás kedvéért váltana – mutat rá az EY több mint 1.500 munkáltató és 17.000 dolgozó bevonásával készült nemzetközi kutatása.Felgyorsult a munkaerő elvándorlása a foglalkoztatók kétharmada (68%) szerint. Az új pozíciót keresők leginkább magasabb fizetésért
Tornóczky Anita nemrég beszélt arról, hogy annak idején azért hagyta ott a televíziózást, mert egy alkalommal arra kérték, hogy spriccelje le Kiszel Tünde mellét. Senki nem gondolta volna, hogy ebből utólag botrány lesz.
Hívhatjuk ezt az autót nyugodt szívvel DeLoreannak, vagy túl messzire lőttek a tervezők? A teljes anyag Nem kell tovább várni: ilyen az új DeLorean! címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az elmúlt esztendőkben számos igaztalan vád érte a közmédiát a baloldali ellenzék részéről, mely szerint nem jöhettek a közmédiába, holott a valóságban szerkesztőink napról napra hívták telefonon a baloldal szereplőit.
Kerek jubileumot ünnepel idén májusban a konyhakész saláták terén piacvezető Eisberg Hungary Kft. 30 évvel ezelőtt a McDonald’s jégsaláta-beszállítójaként vetették meg a lábukat Magyarországon, mára gyakorlatilag megváltoztatták az ország étkezési kultúráját. Nekik köszönhető, hogy például a rukkola vagy a bébispenót mindennapos szereplő lett a csa
Május 28-án, szombat délután, 81 éves korában hunyt el Haumann Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész – egy különleges előadás volt a színművész utolsó fellépése 2021 őszén.
A 2022-es választási győzelem azért is fontos, mert az újabb, hatalmon töltött négy év elég lesz arra, hogy a most még csak formálódó szuperbank erőre kapjon, és a NER fő finanszírozójává váljon.
Az új teszteredménnyel folytatódik a Volvo Cars sikersorozata az Euro NCAP biztonsági vizsgálatain: az Euro NCAP által tesztelt, jelenleg kapható Volvo gépkocsik ugyanis egytől egyig ötcsillagos minősítést szereztek a szervezet biztonsági vizsgálatán. Az C40 Recharge különösen magas pontszámokat ért el az utasvédelem, valamint a vezetőtámogató rend
Az Országos Kereskedelmi Szövetség 2022. május 27-i közgyűlésén áttekintette a kormány részéről egy nappal korábban bejelentett extraprofit adó bevezetésének várható következményeit a kereskedelemben.
A népbetegségnek számító visszerességről, annak okairól, következményeiről és kezeléséről számos tévhit él a köztudatban. Cikkünkben tudományosan megalapozott tények alapján leszámolunk a mítoszokkal.
Már korábban és érkeztek arról hírek, hogy a KATA szabályait módosítani fogják, ami növelné az állam adóbevételeit. Most a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, milyen konkrét változásokat terveznek ennél az adótípusnál.
Pályafutása során harmadszor nyert az F1-ben, de először egy klasszikus pályán. Sergio Pérez az elmúlt napok viszontagságai után büszke mexikóiként szaltózott bele a Red Bull medencéjébe!