2022. május 3. kedd

máj. 3
11:21
Jelentősen rontotta gazdasági előrejelzését a román kormány (Portfolio)
A román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága jelentősen csökkentette az idei évre vonatkozó prognózisát, így a román bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékos bővülésére számít a korábban remélt 4,3 százalék helyett.
máj. 3
11:21
Zöld rendszámos autó 5 millió alatt? Nem lehetetlen, itt a modell-lista a benzinhorror ellen (Pénzcentrum)
Bár még kapott némi haladékot a magyar autós társadalom, de nem lehet a végtelenségig húzni a benzinárstoppot. Szlovéniában pont a hétvégén vezették ki, meg is ugrottak az üzemanyagárak. Korábbi felmérésünkből kiderült, hogy már a 480 forintos ársapka is visszafogott autózásra késztet rengeteg magyar családod, de a mostani piaci árak már a válaszad
máj. 3
11:21
Lendületesen zajlik a mezőgazdaság digitalizációja (Agroinform)
Közel 100 előadóval és több mint 1000 résztvevővel, idén immár hetedik alkalommal rendezik meg május 11-12-én Budapesten a PREGA Konferencia és Kiállítást.
máj. 3
11:21
Szomorúság – négyajtósok és kupék helyett SUV modellekre koncentrál a Mazda (Auto Pult)
A Mazda már a KODO formanyelv és a SKYACTIV hajtásláncok megjelenése óta lépeget felfelé minőségben, ami legújabb modelljei esetében az adott kategóriákban már-már prémiumokat maguk mögé utasító megoldásokat jelent. Az új, alapvetően hátsókerékhajtású platform és hathengeres erőforrások bejelentésével párhuzamosan pedig már ki is mondták, hogy szer
máj. 3
11:23
Orosz olaj: már ma hatalmas lépés jöhet az EU-tól (Portfolio)
Az Európai Bizottság egy új, Moszkva elleni szankciócsomag részeként az orosz olajimport fokozatos megszüntetését fogja javasolni, és ezt várhatóan már kedden előterjeszti.
máj. 3
11:24
Divatbakik: ők a legrosszabbul öltöző politikusaink – Stylist mutatja be a legnagyobb mellényúlásokat (Blikk)
undefined
máj. 3
11:24
Nem szabad elbagatellizálni a visszerességet! (Vital)
Visszérbetegségben a hazai lakosság több mint fele szenved, de sajnos közülük csak minden harmadik érintett fordul orvoshoz, mert tart a műtéttől, a hosszú felépülési időtől, pedig nagyon fontos a betegség időbeni kezelése, amelynek számos megoldása létezik. Az újabb, fájdalommentes és gyors műtéti lehetőségekről beszélt dr. Sepa György, a Trombózi
máj. 3
11:24
Új forrásokra bukkantak az orosz gáz helyettesítésére (Blikk)
Ha minden az uniós tervek szerint is alakul, idén még akkor sem lesz nélkülözhető teljesen az orosz import, hiszen a legjobb esetben is ennekcsak a kétharmadát lehet kiváltani.
máj. 3
11:24
Súlyos adatok jelentek meg a magyarországi kórházi fertőzésekről (Blikk)
Megismerhetővé váltak a 2019-es és 2020-as kórházi fertőzési számok, miután a Társaság a Szabadságjogokért sikeresen kiperelte őket a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.
máj. 3
11:24
Vádaskodás Ukrajnából (HírTV)
Magyarország el akart venni magának egy területrészt Ukrajnától - állítja Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
máj. 3
11:24
Speciális szabályok lépnek életbe itthon az élelmiszeralapanyag-hiány miatt (ATV)
Az élelmiszer-alapanyagok helyettesítése terén speciális szabályok lépnek életbe, amelyek a gyártóknak segítenek abban, hogy a hiánycikké váló alapanyagokat pótolni tudják más összetevőkkel - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos sajtótájékoztatón, Budapesten kedden.
máj. 3
11:24
Ferenc pápa moszkvai találkozási lehetőséget kért Putyintól (hirado.hu)
Ferenc pápa még a háború kezdetén felkereste az orosz nagykövetséget, hogy magyarázatot kérjen, és felszólítsa Moszkvát a harcok befejezésére.
máj. 3
11:24
Kim Kardashian hét kilót fogyott, hogy beleférjen Marilyn Monroe legkihívóbb ruhájába (hirado.hu)
A sztár Monroe eredeti arany estélyijében lépett a vörös szőnyegre, amit a díva John F. Kennedy szülinapján viselt 1962-ben.
máj. 3
11:24
Ötéves lett: Ezt kapta ajándékba Horváth Éva kisfia (Ripost)
Anyák napja után Kristófka szülinapját is megünnepelte a család.
máj. 3
11:24
Alig takarja ruha Lady Gaga testét: az énekesnő merész villantásáról beszél a fél világ (Femcafe)
A világsztár sosem számított introvertált alkatnak, legfrissebb fotója azonban merészebb, bevállalósabb és dögösebb, mint bármi, amit az utóbbi időben láthattunk tőle.
máj. 3
11:24
Riasztást adtak ki: Mindjárt lecsap a jégeső az országra (BorsOnline)
Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat.
máj. 3
11:24
Döbbenet, hogy mit hagyott egy utas a budapesti taxiban (Life)
Nem példa nélküli, hogy egy utas elhagy valamit a taxiban, vagy akár a buszon. Az viszont, amit nemrég felejtett a kocsiban valaki, igen meglepő.
máj. 3
11:24
Testvérek módjára megférnek egymás mellett a Veszprém posztriválisai (Magyar Nemzet)
Sterbik Árpád szerint csoda, amit Cupara varázsol, de ehhez egy másik veszprémi bűvész is kell.
máj. 3
11:24
Az orosz gáz és kőolaj kitettség csökkentése érdekében ezeket a megoldásokat vázolta fel a kormány (Helló Magyar)
Eddig a kommunikáció inkább arra irányult, hogy miért nem tudunk megszabadulni az orosz gáztól és kőolajtól, viszont most azt is hallhattuk, hogy merre van mozogástere a magyar Kormánynak:
máj. 3
11:26
A sorozatok rosszfiúja, aki valójában nem is akkora fenegyerek? Hazugságvizsgálóra kötöttük Szabó Simont (Femcafe)
A 20 perc őszintén című videósorozatunk második évadában ismét nagy nevekkel találkozhatnak a nézők.
máj. 3
11:30
Az ukrajnai háború miatt hiány nem lesz a tojáspiacon, csak áremelkedés (Piac és Profit)
Az Ukrajnában zajló háború ellenére várhatóan a jövőben sem lesz hiány hazánkban tojásból. Bár a takarmányárak ugrásszerű növekedése csökkenti az árstabilitást, az Európai Unió 100 százalékban, és hazánk is csaknem 90 százalékban önellátó tojásból – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
máj. 3
11:30
Orbán Viktor elmondta Ferenc pápának, mikor érhet véget a háború (Blikk)
A magyar kormányfő azt mondta a katolikus egyház vezetőjének, hogy az oroszoknak van egy tervük, miszerint az említett dátumra mindennek vége lesz.
máj. 3
11:30
Hamarosan cserélni kell a veszélyhelyzetben lejárt műszakikat (Autónavigátor)
Egészen pontosan június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok. Ezek közé tartoznak a személyi igazolványok, a
máj. 3
11:30
Sztárok, akik soha nem tennék be a lábukat a Met-gálára (Femcafe)
A Met-gála a sztárok egyik kedvenc kiöltözős eseménye, vannak azonban olyanok, akik a hátuk közepére sem kívánják, sőt egyeseket nem is látnak szívesen a vörös szőnyegen.
máj. 3
11:30
2,9 százalékos GDP-növekedéssel számol a román kormány (vg.hu)
.
máj. 3
11:30
Június közepéig hozhatják rád a frászt a varjak (Könyves Magazin)
A szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik, hiperérzékeny párnál a támadó viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány tíz méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) hétfőn az Mti-t.
máj. 3
11:30
Az aranyérem kevés a felmentéshez, zárthelyi vár a magyar sztárra (BorsOnline)
Remekelt az Ute 21 éves klasszisa.
máj. 3
11:30
Dróncsapással semmisítettek meg két orosz hajót az ukránok (Mandiner)
Az akciót két török gyártmányú drónnal hajtották végre.
máj. 3
11:32
Itt az autóipar új forradalma, jönnek az újrahasznosított alapanyagból készülő gumiabroncsok (Piac és Profit)
A Continental piacra dobja az első újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliészterrel készült gumiabroncsokat.
máj. 3
11:33
Új tulajdonosa lesz a Share Now autómegosztónak (Portfolio)
Megveszi a BMW és a Mercedes-Benz autómegosztóját, a Share Now-t a Stellantis, amely célzottan terjeszkedik a szegmensben, a világ vezető szolgáltatója lenne – jelentette be ma reggel a vállalat a Reuters tudósítása szerint.
máj. 3
11:33
Ma van az asztma világnapja: nem is tudnak róla, pedig rengeteg magyart érint és kezelhető (Pénzcentrum)
Az asztma gyakori krónikus légúti megbetegedés Magyarországon; a gondozott betegek száma 300 ezer felett van, közülük 15 ezer embernek súlyos asztmája van. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet az asztma - május 3-i - világnapja kapcsán a megelőzésre, a betegség korai felismerésére és a szakszerű kezelés fontosságára hívja fel a figyelmet.
máj. 3
11:35
Jön az orosz olajembargó, Magyarországot mentesíthetik az azonnali hatások alól (Portfolio)
Formálódik az Oroszországgal szembeni energetikai szankciós csomag, az elmúlt napokban arról érkeztek hírek, hogy a leginkább érintett országokat, köztük Magyarországot és Szlovákiát valamilyen formában mentesítik az embargó alól, most a Guardian is megerősítette a hírt.
máj. 3
11:36
A koronavírus még el sem ment, de a kanyaró már vissza is tért (Infostart)
Több szezonnyi természetes immunizáció kihagyása után komolyabb "megfázásokra” készülhetünk, közben még a koronavírus is rendkívül kiszámíthatatlan mondta az InfoRádiónak Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának adjunktusával
máj. 3
11:36
Szlovákia felmentést kér az orosz kőolajra kivetendő esetleges uniós embargó alól (ATV)
Szlovákia felmentést kér az orosz olajra kivetendő bármilyen uniós embargó alól, ha az Oroszország elleni legújabb szankciók között lesz ilyen - közölte kedden a pozsonyi gazdasági minisztérium a Reuters hírügynökség kérdésére válaszul.
máj. 3
11:36
Hidrogénüzemű vonatokat vásárol Románia (autopro)
Dízel motorvonatokat váltanának ki a környezetbarát példányok.
máj. 3
11:36
Videó: „Még nem végeztem!” - Ronaldo a gólörömével az MU-szurkolóknak és Erik ten Hagnak üzent? (m4sport.hu)
Vajon marad az MU-ban?
máj. 3
11:36
Tényleg olyan sok a nárcisztikus ember? (Képmás)
Időről időre felbukkan egy-egy nárcizmusról szóló cikk, videó, blogbejegyzés, mi pedig időről időre ráismerünk benne a főnökünkre, szomszédunkra, barátunkra, rokonunkra. De mennyi igaz a keringő hírekből? Valóban egyre több a nárcisztikus személyiség? Mikortól beszélhetünk patológiás esetről?
máj. 3
11:36
Kiderült, hogyan lehet jó egy előadás (MMonline)
A forma vagy a tartalom hat erősebben a hallgatóságra, hogyan lehet elérni, hogy ne izguljon valaki a közönség előtt, mitől lesz jó egy előadás – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ Csermely Ákos és a Lounge Group közös kerekasztal-beszélgetésén a „Cicerók és Cicerínák” konferencián. „Kommunikációs szakemberként számtalanszor talál
máj. 3
11:36
Szlovákia felmentést kér az orosz olajembargó alól (Mandiner)
Szlovákia felmentést kér az orosz olajra kivetendő bármilyen uniós embargó alól, ha az Oroszország elleni legújabb szankciók között lesz ilyen.
máj. 3
11:36
Nem szavazták meg az egyik ellenzéki bizottsági elnöki posztot a parlamentben (Nyugati Fény)
Jelenleg nem tölti be senki.
máj. 3
11:38
Bartus László: A parlament alakuló ülésén atomjaira hullott az ellenzéki összefogás, amely csürheként bolyongott a „T. Házban” (Mandiner)
Egy részük kivonult, másik részük bent maradt, majd a kivonulók egy része visszajött, a másik nem.
máj. 3
11:39
Emlékeztet az NNK: nincs korlátozva a betegekkel való személyes találkozás az alapellátásban (Portfolio)
A háziorvosi és a házi gyermekorvosi ellátásban a koronavírus-járvány első hulláma során elrendelt korlátozó intézkedéseket az emberi erőforrások minisztere már két éve, 2020. május 4-étől visszavonta, így az alapellátásban semmilyen, a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást érintő intézkedés nincs hatályban – hívta fel a fi
máj. 3
11:41
Egy éve nem történt olyan Németországban, mint most: a kínai lezárás és orosz-ukrán háború tehet róla (Portfolio)
Márciusban 2021 januárja óta először maradt el az egy évvel korábbitól a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállománya az ágazat képviseleti szerve, a Német Gépipari Szövetség (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V., VDMA) keddi közleménye szerint.
máj. 3
11:42
Jön a fixáras online bevásárlás a nagy multinál (Privátbankár)
Az élelmiszer-drágulás miatt akár nagyon gyorsan emelkedhet a különböző termékek ára. A német Aldinál és Lidlnél előfordult, hogy a boltláncok nem tudták tartani az akciós újságban előre meghirdetett árat. Ezért napi árszabást vezettek be. A magyar Tesconál pedig fixáras online bevásárlásra térnek át.
máj. 3
11:42
Borzalmas: Hordóba rejtett holttestet találtak egy leapadt tó mélyén (BorsOnline)
Egy hordóba rejtett holttest került elő az aszályos időjárás miatt jelentősen leapadt nevadai Mead-tóból, az Egyesült Államok egyik legnagyobb víztározójából.
máj. 3
11:42
Szlovákia felmentést kér az olajembargó alól (Infostart)
Pozsony hosszabb átmeneti időszakot szeretne arra, hogy kiváltsa a vezetéken szállított orosz olajat.
máj. 3
11:42
Újra nyit Magyarország talán legnagyobb kültéri wellness és kerti bútor kiállítása (Spa Trend Online)
Itt van végre az igazi jó idő! A szürke tél és a meglehetősen változó kora tavasz után minden időnket legszívesebbena kertben és a teraszon töltenénk, élvezve a friss levegőt, a madárcsicsergést és a napsugarakat! Költözzön ki Ön is a teraszára, alakítsa kiaz Ön igényeinek legmegfelelőbb szabadtéri életteret. Szüksége lenne ehhez pár tippre? Vagy é
máj. 3
11:42
Súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak idén a pollenallergiások (ProfitLine)
Az idei szezonban az átlagosnál súlyosabb tüneteket is okozhatnak a pollenek az arra allergiásoknál, sok embernek komolyan romlott az életminősége az erős allergiaszezon miatt - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE) Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa az asztma világnapján.
máj. 3
11:42
50 éves jubileumot ünnepel Ausztria zöld szíve (Síelők)
Ausztria tartományai közül Stájerország a magyarok egyik legkedveltebb úti célja télen és nyáron is egyaránt. Elég csak néhány helységnevet említeni, hogy be tudjuk tájolni: Murau, Schladming, Mariazell. Síterepek, kerékpárutak, végtelen kirándulás lehetőségek birodalma Stájerország, ahol 850 millió fa termeli az oxigént. Ezért is lett a tartomány
máj. 3
11:42
Szlovákia felmentést kér az orosz kőolajra kivetendő uniós embargó alól (hirado.hu)
Szlovákia majdnem teljesen csak orosz olajat szerez be, és tartaléka csak 120 napra elég.

Keresés