A kormány csütörtök este kihirdette azt a rendeletet, amiben megtiltja a 480 forintos literenként tankolást a külföldi rendszámú autósoknak. Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: az új szabály miatt a társaságnál tankolókat arra kérik, hogy fizetéshez mindenki vigye magával a forgalmi en
Az eSense Human Resources Szolgáltató Nyrt. törzsrészvényeivel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriája, a társaság papírjaival május 31-én indul a kereskedés, 232 forintos bevezetési áron - közölte a BÉT a honlapján pénteken.
A fővárosi nyomozók Soroksáron fogtak el egy feltételezett drogkereskedőt, aki a gyanú szerint a dél-pesti régiót látta el kábítószerrel. A rendőrök 18 millió forint értékű drogot és két luxusjárművet is lefoglaltak.
„Sosem felejtem el, amikor a 11 éves kislányom száján először csúszott ki az a bizonyos »b« betűs szó. Fogalmam sem volt, honnan tanulta, mi otthon nem káromkodunk a férjemmel. Mint megtudtam, az egyik osztálytársától eredt a cifraság, és a legrosszabb az, hogy eléggé rászokott. Nem kell dühösnek lennie ahhoz, hogy mondogassa: akkor is használja, h
Feltehetően az ejtőernyő hibája miatt földbe csapódott egy férfi péntek délután Székesfehérvár-Börgönd repülőtéren. Az 50 éves sérültet újraélesztették, de belehalt sérüléseibe - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs referense az MTI-vel. A police.hu-n később azt írták, hogy a baleset körülményeit a rendőrség büntetőeljárásban
Az S&P Global Ratings és a Moody's Investors Service rendkívüli adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza az ukrán államot, míg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Morgan Stanley úgy véli, jelentősen zuhan Ukrajna GDP-je.
A változások révén az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit egyebek mellett az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.
Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert nem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj - hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter, aki ennek érdekében az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett.
Rendkívül magas adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza Ukrajnát az S&P Global Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az orosz invázió okozta gazdasági károk miatt Ukrajna devizaadósság-törlesztési képessége most már egyre inkább a külső adományozóktól érkező finanszírozásoktól függ.
Charles Leclerc és a Ferrari elsőségével zárult a Forma-1-es Monacói Nagydíj nyitónapja pénteken. Az olasz istálló meglehetősen nagy előnyből várhatja a folytatást, de biztosra vehetjük, hogy a Red Bull is összekapja magát az időmérőre!
Az egyházi gyűlésen elfogadott határozatban kimondták, hogy elítélik a háborút, mint Isten „ne ölj!” parancsolatának megszegését és ezzel összefüggésben határolódtak el Kirill pátriárka álláspontjától is.
Ha május, akkor már javában kerti szezon. Az első miniszüretek is talán már megvoltak a gondos kertészeknél. De nézzük is sorra milyen kerti teendőink vannak május végén a konyhakertben!
A nagy spórolás jegyében 16 kormánybiztost nevezett ki az Orbán-kormány. Új pozícióként Németh Szilárd Fidesz-alelnök rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos lett, de más, egészen meghökkentő megbízások is akadnak.
„Huszonöt éve vagyok a pályán, és azt tapasztalom, hogy az eltérő fejlődésmenetű gyerekek száma megsokszorozódott. Sokkal több lett a segítségre szoruló gyermek, és mögöttük ott áll egy-egy segítségre szoruló család is” – vallja Boros Boglárka. Őt és Mohácsi Nellit, a Dunakeszi Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány vezetőit kérdezem
A Konyhafőnök legutóbbi adásában Rácz Jenő is pult mögé került, és rá is kemény feladat várt. Azonban a főzés menetét jelentősen megnehezítette számára Fördős Zé jelenléte.
A hatodik helyen kiemelt spanyol Carlos Alcaraz és a 21.-ként rangsorolt orosz Karen Hacsanov bejutott a nyolcaddöntőbe a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon.