Eszerint a Csányi Sándor által irányított hitelintézetnek a bankszektorra kivetett 250 milliárd forintos extraprofit-adónak több mint az egyharmadát kellene befizetnie.
Az orvosok és páciensek körében egyaránt van nyitottság a digitális megoldásokra Magyarországon. Az EESZT pandémia alatt fejlesztett szolgáltatásai jó alapot teremthetnek egy különleges egészség-ökoszisztéma kialakításához, így hamarosan szükségessé válhat egy országos mesterséges intelligencia fejlesztési és egy egészségügyi információs központ fe
Az extraprofit-adók mellett mintegy 100 milliárd forintos adóemelés jöhet a cigire, alkoholra, chipsre és cégautókra - derült ki a mai Kormányinfón. Ez a hazai tőzsdei vállalatok közül érinti az Unicumot gyártó Zwackot is a népegészségügyi adó és a jövedéki adó emelése miatt.
Nyolc szektortól több mint 800 milliárd forintot von el a kormány idén. A különadó részleteit a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter ismertette a Kormányinfón. Nagy Márton azt mondta: a lakosságnak mindez nem jelent többletterhet. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző azonban arra emlékeztet: a tranzakciós adó korábbi emelését az emberek is megérez
Ha egy chilei tudós eredményei beigazolódnak, akkor az Alerce Milenario 600 évvel öregebb annál a 4853 éves simatűjű szálkásfenyőnél, amelyet jelenleg a legidősebb fának tartanak.
A fülvérzés nagyon rémisztő állapot, számos kiváltó oka között pedig néhány vészhelyzetnek számító kórkép is szerepelhet. A fül külső részéből történő vérzés általában felületi sérülés következménye, viszont ha biztos benne, hogy a fülét semmilyen behatás nem érte, fülvérzés esetén mielőbb forduljon orvoshoz, hogy amint lehet, megfelelő kezelésben
Több száz évvel ezelőtt mindössze húszan maradtak életben a szigeten egy tájfun miatt. A belterjesség miatt igen elterjedté vált náluk a ritka betegség.
Kővágó-Laky Andrea a közlemény szerint 1994-ben csatlakozott a Ford kereskedelmi és marketing részlegéhez, majd 2005-2015 között a Ford Magyarország ügyvezető igazgatói posztját töltötte be. Azt követően a Ford Európa nemzeti vállalatainál látott el vezetői feladatokat. A Ford cseh és magyar szervezetét az elmúlt több mint 2 évben irányító Szabó A
Albert monacói herceg biztos benne, hogy a hercegség megtartja a jövőben is az ikonikus Forma-1-es utcai futamát. Miközben az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új helyszínekre terjeszkedik, mint Miami vagy Las Vegas, világossá vált, hogy még a sportág legtörténelmibb futamai, mint például Monte Carlo sincsenek biztonságban többé. A Red
Bejelentette csütörtökön az ukrán gázrendszer üzemeltető, hogy megállapodott a magyar hatóságokkal arról: még hosszabb ideig kap Magyarországról garantált gázszállításokat Ukrajna.
Egy friss kutatás szerint az EU-ban a 25 és 34 év közötti lakosság mintegy 41 százaléka rendelkezik egyetemi végzettséggel. Mi, magyarok ebben is alulteljesítünk, elmaradunk az uniós átlagtól.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy csütörtök esti háttérbeszélgetésen beszélt a kormány friss döntéseiről, többek között a benzinárstopot érintő változtatásokról. Jelezte: azért van szükség arra, hogy hirtelen szorítsák ki a külföldi rendszámú autósokat, vagyis a mai bejelentés holnap már életbe lépjen, mert ha több napjuk lenne a hatályba
A magyar nők túlnyomó többsége már a tavaszi hónapokban megkezdi ruhatárának felkészítését a nyári hónapokra, és csak 10 százalék azoknak az aránya, akik júliusra és augusztusra időzítik vásárlásaikat.
Az ukrajnai helyzet fejleményeiről, valamint az élelmiszerválság lehetséges megoldásairól beszélt telefonon Mario Draghi olasz kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - közölte a római miniszterelnöki hivatal csütörtökön.
Úgy vélik, a járvány több hónapig is elhúzódhat. A himlőoltások megszüntetése miatt az 50 év felettieken kívül szinte alig vannak védett emberek a világon.
Tovább terjeszkedik az AutoWallis Szlovéniában, a cég megnyitotta Szlovénia egyetlen Land Rover márkakereskedését - közölte a gépjármű kereskedelemmel és kölcsönzéssel foglalkozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Az Olaszországba érkező gázszállítmányok további növeléséről írtak alá egyetértési megállapodást az algériai elnök Abdel-Madzsid Tebbun római látogatásán - közölte az olasz miniszterelnöki hivatal csütörtökön.
A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést,
Bár a Hold talán nem tűnik termékeny terepnek, mégis alkalmasnak bizonyult növénytermesztésre. Legalábbis ez derül ki a Floridai Egyetem kutatóinak munkájából, akik a Holdról gyűjtött ,,talajon” sikeres növénytermesztést hajtottak végre.
Az ukrajnai helyzet fejleményeiről, valamint az élelmiszerválság lehetséges megoldásairól beszélt telefonon Mario Draghi olasz kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - közölte a római miniszterelnöki hivatal csütörtökön.
Csökkenteni szeretnék az áramszámlát, és Európa függőségét az orosz olajtól és gáztól. De napelemeket is telepítenek és támogatják az otthoni munkát is.
A székkutasi, fertőzött hízólúdállomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént, a térségben életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások.
Már 4 db 150 kW-os Shell Recharge töltőoszlop üzemel a hazai Shell Recharge hálózatban. A teljes anyag Ismét 150 kW-os töltőkkel bővült a Shell magyar hálózata címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A rendelet értelmében minden, magyar rendszámmal rendelkező autó tulajdonosa fizetéskor a pénztárnál a hatóságilag rögzített, alacsonyabb áron tankolhat.
Kalifornia több mint 5 milliárd dollárt fordít energetikai tartalékrendszer kialakítására, mivel a jelenlegi rendszerek nem tudják kiszolgálni a keresletet. A szakértők figyelmeztették a lakosságot, hogy este 8 körül áramkimaradásokra lehet számítani, mivel addigra már nem termelnek eleget a napelemek. Az állam energia-infrastruktúráját alig fejles