Nagyobb veszteséget szenvedtek az orosz csapatok negyed év alatt Ukrajnában, mint annak idején az afganisztáni háború egy évtizede alatt. Folyamatosan frissülő tudósításunk a háborúról.
Kardashianék híresek arról, mennyire összetartanak, egyikük mégsem vett részt a nagyszabású hétvégi családi esküvőn. Vajon miért döntött így az illető?
A tavalyi árához képest 30-40 százalékkal drágulhat idén a magyar dinnye, kilónkénti ára várhatóan a főszezonban sem csökken 170-180 forint alá - közölte az MTI-vel kedden az Agroinform.
Jacques Villeneuve megérti Sergio Pérez csalódottságát, ám szerinte jó döntést hozott a helycserével a Red Bull. Max Verstappen a DRS-el küszködött, mikor a hibája után George Russell mögé került. Nem tudta átugrani a brit pilótát, így inkább stratégiát váltott az osztrák csapat. A három kiállásos taktika közepette a holland utolérte az élen autózó
A rakétákat, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát” néhány órával azután lőtték ki, hogy az amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 409 451 fő, közülük 6 195 684 fő a második, 3 875 291 fő a harmadik, 298 288 fő már a negyedik oltását is felvette.
Igen, kellenek startupok és befektetők. Kellenek kerekasztal beszélgetések hiteles és releváns szereplőkkel. De ilyenről hallottunk már, részt vettünk hasonlón. Akkor mi hiányzik még? A HiQ Connect a startup rendezvények egy új dimenzióját hozza el Budapestre.
Az amerikai bankok összesített nyeresége 22,2%-kal 59,7 milliárd dollárra csökkent 2022 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, mivel a nagyobb szereplők növelték hitelezési veszteségekre képzett céltartalékaikat a fokozott gazdasági és geopolitikai bizonytalanságra reagálva - jelentette kedden a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság, az F
Súlyosan le vannak maradva a pedagógusok fizetései a többi diplomás álláséhoz képest, ezért azonnali emelésre van szükség - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter az ATV Start műsorában.
A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjféli
A mű 2004-ben tűnt el, és úgy gondolták, hogy Svájcba vitték, de egy remek tanáncsnak köszönhetően alapján az olasz hatóságok egy műhelyhez jutottak el Piemontban, Asti térségében.
Szenzációs innovációkkal tarkított, látványos eseményeivel és nemzetközi rajongótáborával a BMW M GmbH ezekben a hetekben és hónapokban fennállása első öt évtizedét ünnepli. A BMW Motorsport GmbH alapító okiratát 1972. május 24-én írták alá, ma pedig, kereken 50 évvel később a BMW M GmbH néven ismert vállalat egy exkluzív különkiadással ünnepli a j
A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását a 4iG Nyrt. vezette konzorcium nyerte 1,718 milliárd forintos ajánlatával - közölte a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Napi 20 napos mozgóátlaga megállította az OTP erősödését a hétfői felpattanást követően, kedden gyengülni tudott csak az árfolyam. Ez kisebb csalódás lehet az erős hét indítás után, amivel egyúttal némileg emelkedhet rövidtávon a 20 napos mozgóátlag szerepe. Az akadály átlépésével nyílik meg tér a 11000 forintos szintig, ahol a következő fajsúlyosa
Holnap reggel hat óráig lehet licitálni a 7258-as sorszámú Cryptopunkra, aminek tulajdonosa nem tudta visszafizetni a képre felvett hitelét. The first NFT Auction starts in approx. 6 hours at 4am UTC, and will last for 24 hours. To bid you must stake either 1 JPEG Card or 5m JPEG. Punk #7258 will be the first […]
A beoltottak száma 6 409 451, közülük 6 195 684-en a második, 3 875 291-en a harmadik, 298 288-an pedig már a negyedik oltást is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
Az USA-ban a szeptember 11-i terrortámadás utáni pánikban 100 millió vakcinát is felhalmozhattak. A virológus szerint ezek jók a himlős megbetegedések ellen is.
Május utolsó hetében folytatódott a nyáriasan meleg, kellemes időjárás. A maximális hőmérsékletek elérték a 30 C0-ot, éjszakánként viszont gyakran hűlt le a levegő 5-10 fokra. Az utóbbi napon egy légörvény hatására többfelé hullott ugyan eső, de országosan jelentős a nedvességhiány a talajokban, különösen az Alföld középső vonalában. A lehullott cs
2022. január másodikán jött lesújtó hír, miszerint solymári otthonában füstmérgezésben életét vesztette Babicsek Bernát, színész. Tragédiája az egész országot lesújtotta, később pedig az is kiderült, a férfi házában volt füstérzékelő, a riasztó meg is szólalt, de a biztonságtechnikai cég munkatársai nem találtak semmi különöset. Úgy tudni, Bernát é
A világ számos térségében alakulhat ki óriási élelmiszerhiány az orosz-ukrán háború miatt – de mi, magyarok nyugodtan alhatunk? Globális körképünk a háború és a gabonaárak összefüggéseiről!
Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy háborús veszélyhelyzetet hirdetett a kormány, ami kedd éjféltől hatályba is lépett. A döntés kapcsán a Metropol megkérdezte az utca emberétől, hogy mi a véleményük a háborús veszélyhelyzetről!
Az elmúlt heti összesített adatok alapján 3080 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 61 beteg. Jelenleg 483 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.
Bárdy György, az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb magyar színésze óriási népszerűségnek örvendett a nők körében, az igazi szerelem azonban csak idősebb korában lépett be az életébe.
Gyurcsány felelőssége halványul, a kapitányé erősödik a választási bukta miatt a baloldalon. MZP előremenekülne, de már legszorosabb szövetségesei sem kímélik.
A közvélemény túllépet a járványon, amit az is jelez, hogy viszonylag kevés új esetet regisztrálnak. Ugyanakkor az elmúlt héten is volt 61 áldozata a járványnak.
A tudósok szerint a fekete himlő elleni védőoltás széles körű alkalmazásának megszűntével voltaképpen 40 éve a levegőben volt, hogy a kitörés bekövetkezik.