Itthon számos gazdasági „szakértő” dobálózik a rekord infláció kifejezéssel. Ez az írás nekik szól. Három ábra segítségével tekintjük át, mit jelent ma ez a fogalom.
A háborús veszélyhelyzet kihirdetésének inkább szimbolikus jelentősége van, azt jelzi, hogy a kormány cselekszik – fogalmazott érdeklődésünkre a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Rajnai Gergelyt arról is kérdeztük, hogy leginkább miben különbözik az ötödik Orbán-kormány az előző kabinetektől.
Majoros Márta szerint a hírekből egyértelműen kiderült, hogy a fiatal feleség korábban szexuális abúzus áldozata lett, hiszen gyerekként ejtették teherbe, nagyjából hetedik osztályos korában.
Egész napos online konferenciát tart a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ), melyen a gyógyszerellátás jelentős szereplői mondták el véleményüket a gyógyszertárak fenntarthatóságáról, az ágazat jelenlegi helyzetéről, valamint az elképzeléseiket a jövőre vonatkozóan. A konferencia elsődleges célja, hogy a lakossági gyógyszerellátás le
A külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni - adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán.
Semmelweis Ignác neve mellé nem véletlenül került az „anyák megmentője” szókapcsolat: azzal, hogy rájött a gyermekágyi láz okára, korában talán ő tette a legtöbbet azért, hogy az anyák számára a szülés ne halálfélelmet, rettegést jelentsen.
Egy megbízható kriptotőzsde választása, mely támogatja a magyarországi ügyfeleket, van rajt elegendő likviditás, kereskedési pár, és extra funkció, nem könnyű feladat. Ám nem lehetetlen! Az első olyan magyar kriptotőzsde, amely decentralizált alapon működik, ráadásul még bányászathoz is használható, nemrég brutális forgalommal startolt el a piacon,
A McLaren türelme fogytán van Daniel Ricciardóval kapcsolatban. Tavaly érkezett a wokingi csapathoz az ausztrál versenyző. Az év elején rendre alulmaradt csapattársával szemben, majd Monzában megtört a jég. A 32 éves pilóta elsőként látta meg a kockás zászlót, ezzel újabb trófeával gyarapított a brit istálló vitrinjét. Az új szezonban viszont minde
A Golden State Warriors edzője, Steve Kerr magából kikelve nyilatkozott a texasi Uvalde városában történt általános iskolai lövöldözésről. Az edző azt az 50 washingtoni szenátort hibáztatta a tömegmészárlás miatt, akik nem hajlandók megszavazni a háttérellenőrzési szabályt. Az edző szerint ezeknek a politikusoknak fontosabb a hatalom megtartása, mi
Noha Ausztriában 2022. június 1-jétől – a kórházak és idősotthonok kivételével – már nem lesz kötelező a maszk viselése, Bécs marad a szigorúbb járványügyi intézkedéseknél. Az osztrák fővárosban a tömegközlekedési eszközökön, gyógyszertárakban és egészségügyi intézményekben június 1-je után is FFP2-es maszkot kell hordani.
Fellendülés: globális szinten a biztosítási díjak 5,1 százalékkal, azaz több mint 200 milliárd euróval nőttek 2021-ben Visszaesés: a 2022-ben várható növekedés mindössze 4,8 százalék, miközben a globális infláció 6,2 százalék. Kilátások: a társadalmi, politikai és gazdasági változások miatt növekvő kockázatok évi 4,8 százalékos díjbevétel-növekedés
Késlekedik az új iPhone-ok fejlesztése a kínai koronavírus-lezárások miatt. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy legalább egy készüléknél akadályozzák a tervek szerinti ütemezést a járványintézkedések.
A kínai hadsereg gyakorlatot tartott Tajvan körül, hogy figyelmeztetést küldjön az Egyesült Államoknak - számolt be a CGTN angol nyelvű, kínai állami hírcsatorna a hadsereg közleményére hivatkozva szerdán, miután Peking tiltakozását fejezte ki Joe Biden amerikai elnök Tajvannal kapcsolatos minapi kijelentései ellen.
A rétsági Fazekas cukrászda új különlegessége a kovászos uborka fagylalt. Fazekas Ádám világbajnok cukrász legújabb „találmánya” olyan sikeres lett, hogy jövő héttől már bárki nyalogathatja. Pedig elsőre azt hitték, ez csak egy vicc.
Úgy tudjuk, több tízmillió forintot raboltak el betörők egy soroksári házaspártól. A támadók a férjet és a feleséget is bántalmazták, gúzsba kötötték őket, míg kirámolták a lakást.
Május végén mintegy 450 millió forint értékű, 65 művész 250 műalkotását felvonultató kiállítás nyílik a pécsi Zsolnay Negyedben, az m21 Galériában AZ ŰR alternatív kozmoszok címmel. A többek között Victor Vasarely, Kondor Béla, Ország Lili, Révész László László munkáit bemutató lenyűgöző tárlat az emberiség világűrhöz fűződő viszonyát állítja a köz
Arra kérik a Mol Bubi használóit, hogy a partimap.eu/p/MOL-Bubi-TE/ oldalon jelezzék, a főváros mely területein használnák szívesen a közbringra-szolgáltatást, valamint egy kérdőíven keresztül szeretnék megismerni az ügyfelek közlekedési szokásait - olvasható a társaság közleményében. Az észrevételeket június 2-ig várja a társaság. Kiemelték, a BK
A vállízület fájdalma és a mozgás beszűkülése nem csak a mindennapokban okozhat kellemetlenséget, akár visszafordíthatatlan állapot is kialakulhat, ha elhanyagolják, figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.
Halvány sarlósfecskét (Apus pallidus) figyeltek meg Szegeden, ez a Mediterráneumban őshonos faj második dokumentált előfordulása Magyarországon - közölte a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportja közösségi oldalán.
Alig egy hete szabadult Martin Shkreli a börtönből, máris letiltotta a Twitter. Pedig most nem is csinált semmi égbekiáltót, csak lehülyézte Vitalik Buterint, leszólta a tőzsdefelügyeletet és elárulta: a börtönből is kriptózott. A Pharma Bro-nak is hívott Martin Shkreli elég aktív volt a Twitterben a börtönből való szabadulása és fiókja felfüggeszt
Közel két hónap és három verseny kihagyása után végre újra élesben mérkőzhetett meg Krózser Menya a Champions of the Future Euro Series harmadik futamán a svédországi Kristianstadban. A visszarázódást egy privát teszttel, illetve egy héttel a verseny előtt egy helyszíni teszttel próbálta segíteni az MHH Kart Team, az igazi megmérettetés azonban min
Mint arról már korábban a BRF jelentés alapján írtunk, Budapesten tovább robog az irodapiac, ahol nemrégiben a bűvös 4 milliós számot is átléptük összterületet tekintve. Az üresedési ráta ugyan tovább kúszik felfelé, ahogy a bruttó bérbeadás is képtelen kimozdulni arról a szintről, ahol a pandémia alatt bezuhant. Mindezek ellenére a piacon további
A kamatstop vége nem okoz a devizahitelezéshez hasonló válságot, de például a nyugdíjasoknak és a gyermeket nevelők egy részének továbbra is szükségük lesz valamiféle támogatásra az MNB szerint.