Brit tudósok létrehoztak egy génmanipulált „szuper” paradicsomot, amely felveheti a kesztyűt az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és a rák ellen. Az új gyümölcs tele van D-vitaminnal, aminek a hiánya megnövelheti ezen betegségek kialakulásának kockázatát.
A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is – döntött az alaptörvény tizedik módosításának elfogadásával ma az Országgyűlés kormánypárti többsége. A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást.
A kedden ismertetett előzetes májusi aktivitási jelzőszámok szerint tizenöt hónapja nem mért mélypontra lassult a brit gazdaság kilábalásának üteme, mindenekelőtt a kiugró infláció és az ukrajnai háborúból eredő geopolitikai bizonytalanságok által a keresletre gyakorolt nyomás miatt - írja az MTI.
A terepmotoros EnduroGP világbajnoki sorozat magyarországi futamát és a ZEG Rally Show raliversenyt is az augusztus 6-7-i hétvégén rendezik Zalaegerszegen a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A rangos motor- és autósport versenyek mellett a közlekedésbiztonságra is nagy hangsúlyt fektet az Üg
Kicsi és elektromos, éppen emiatt hatalmas segítség a tűzoltóknak. A teljes anyag Tűzoltónak állt a legkisebb Opel címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Orbán Viktor szerint az orosz olaj elleni szankciók felérnek a magyar gazdaságra dobott atombombával. Ez a kijelentés azonban többek szerint erős csúsztatás. Holoda Attila energiapiaci Klasszis Klubunk május 26-i vendége, akivel többek között arról beszélünk, hogy kiváltható-e az orosz olaj? A második Orbán-kormányban rövidebb ideig az energetikáér
Regisztrálták a majomhimlővel fertőzött első beteget Szlovéniában, a férfi Kanári-szigeteki nyaralásáról tért haza - közölte a szlovén közegészségügyi intézet.
Beindult a horvát szállások foglalása, összértékük több mint ötszöröse a tavalyinak. Jó ár, ingyenes lemondás, előleg nélküli foglalás és sok pozitív vendégértékelés mentén keres szállást a magyar. Bár a pandémia előtt már januárban lefoglaltuk horvátországi nyaralásunkat, idén ez inkább májusban kezdett el felpörögni.
Az Európai Unió termésfigyelő szolgálata, a Mars a szárazság miatt módosította az idei Eu-s búza-, árpa- és repcetermésre vonatkozó termés-előrejelzését, és közölte, hogy jelentős esőre van szükség a további termésveszteségek elkerülése érdekében.
Ha a gyógyszer biztonságosnak és jól tolerálhatónak bizonyul, akkor a daganatok elleni küzdelem egy új korszakába léphetünk. Első alkalommal adtak be egy kísérleti rákölő vírust egy emberi betegnek, írja a ScienceAlert. A kutatók remélik, hogy a tesztek végeztével bizonyítékot találnak egy új gyógymódra, amellyel sikeresen le lehet küzdeni
A kedden ismertetett előzetes májusi aktivitási jelzőszámok szerint tizenöt hónapja nem mért mélypontra lassult a brit gazdaság kilábalásának üteme, mindenekelőtt a kiugró infláció és az ukrajnai háborúból eredő geopolitikai bizonytalanságok által a keresletre gyakorolt nyomás miatt.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, június 26-án időközi önkormányzati választást tartanak Erzsébetvárosban. Több jelölt is harcba száll az áramlopási ügy miatt lemondott DK-s Borka-Szász Tamás megüresedett képviselői székéért. Az aspiránsok között érdekes névre bukkantunk, a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom ugyanis egy olyan férfit i
Sokszor érezte azt is, hogy az ördög ott liheg a nyakában. „Érkezik hozzánk Tóth Gabi, az énekes Máté evangéliumának részletével azonosul: miszerint boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa” – ezzel konferálta fel Horváth Szilárd Tóth Gabit az M5-ön futó Ez itt a kérdés című műsorban. A kerekasztal-beszélgetés
Nem csak egyes területeken, nem csak egyes szakmákban, és nem csak egyes intézménytípusokban jellemző, hogy huzamosabb ideig nem találnak szakembert – fogalmaz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, ismertetve annak az átfogó felmérésnek az eredményét, amit az elmúlt hetekben készítettek.
Az Airbnb megszünteti és kiveszi a keresési listáiból a Kínában lévő szálláshelyeket. A döntés oka az, hogy a járvány miatt már 2 éve rendszeres lezárások vannak a hatalmas országban, amely…
Az Abercrombie & Fitch árfolyama 30 százalékot zuhant a nyitás előtti kereskedésben, miután a kiskereskedő váratlan veszteségről számolt be az első pénzügyi negyedévből azt követően, hogy a szállítási és termékköltségek megterhelték az eladásokat.
A német exportipar ismét valamivel jobb üzletre számít. A müncheni Ifo Intézet exportvárakozási indexe májusban 4,5 pontra emelkedett az áprilisi 3,0 pont után, ahogy azt az Ifo bejelentette. A folyamatos szállítási problémákkal küzdő német ipar azonban továbbra is óvatos. Javul a hangulat. Fotó: Porsche Logistikzentrum A közelmúltban igen pesszim
George Russell egy kiváló harmadik helyezéssel örvendeztette meg a Mercedes csapatot a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon. Meglehetősen sokat kellett figyelnie a visszapillantó tükrét, mivel Max Verstappen sokáig a sarkában volt. A reflex pedig a verseny után is megmaradt. Egy videó került fel az internetre, melyen az látható, hogy sétálás közben Russe
A bérek emelkedését nehéz visszafogni, az ár–bér spirál a gazdaság széttagoltságát erősíti – figyelmeztet Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter orosz sajtójelentések szerint kedden kijelentette, hogy Moszkva szándékosan lassítja ukrajnai offenzíváját annak érdekében, hogy evakuálhassák a civileket a harcok sújtotta területekről.
A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áre
Az idei év nemcsak a volatilitás, hanem a csökkenő trend éve is a részvénypiacokon, a technológiai és kiskereskedelmi nagyágyúk ugyanúgy szenvednek, mint a biotechnológia, a pénzügy vagy az autógyártók. A nagy menekülés közben is kell azonban áramolnia a tőkének valamerre és nem minden cent hagyja el a tőzsdéket, hiszen most is vannak olyan szektor
Abszurdnak és szürreálisnak nevezte a kormányzati struktúrát a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, parlamenti frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Ipsos 28 ország részvételével vizsgálta, hogyan bicikliznek az emberek világszerte, illetve hogyan vélekedünk mi magyarok ezzel a közlekedési formával kapcsolatban. A kutatás rávilágít, hogy bár a magyarok sok tekintetben a kerékpározás ügye mellett vannak, ha a gyakorlatról van szó, azért van még mit tanulnunk például holland polgártársainktól.
Az azonnali fizetési rendszer 2020-as bevezetése óta minden adott, hogy a korszerű, a gazdaság egésze számára előnyös módszer a boltok kasszazónáiban is elterjedjen, ez a folyamat azonban eddig meglehetősen lassan haladt. A kereskedelmi informatika vezető hazai vállalatának, a Laurelnek most friss fejlesztéseivel sikerült lebontania több, a technol