2022. május 24. kedd

máj. 24
10:36
Sosem látott lényt videózott le egy tengeralattjáró, mutatjuk (hirado.hu)
Bizarr külsejű állatot videóztak le több mint kétezer méter mélyen az óceánban.
máj. 24
10:36
Bő ötödével nőtt az átlagkereset az első negyedévben (Azenpenzem)
Az idei első negyedévben – tette közzé a KSH – a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 21 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig közel 22 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Márciusban már 18 százalékos volt a növekedés.
máj. 24
10:36
Kórházba került a halottlátó, aki kapcsolatba lépett Berki Krisztián szellemével (Life)
Az ismert halottlátó ételosztáson vett részt, amikor szédülni kezdett. A többiek mentőt akartak hívni hozzá, de ő ellenállt, azonban hányni kezdett, és akkor már ő is belátta, hogy segítségre van szüksége.
máj. 24
10:36
Márki-Zay Péter: A baloldal azon dolgozik, hogy szétverje saját magát (Demokrata)
Több áruló is van az ellenzék soraiban – emelte ki Márki-Zay Péter.
máj. 24
10:36
Mindenki Balatonfüred környékén akar ingatlant vásárolni (Mandiner)
Balatonfüreden és környékén kérték átlagosan a legtöbbet a használt lakásokért a Balaton környékén tavaly, négyzetméterenként átlagosan csaknem 640 ezer forintot, és a használt lakásokra jellemző árszint is itt volt a legmagasabb, majdnem 50 millió forint, derült ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásábó
máj. 24
10:36
Lövések dördültek, miután legalább százan estek egymásnak (Magyar Nemzet)
Két család konfliktusából lett a baj Kerepesen, hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök.
máj. 24
10:36
Bejelentette a DK: Így tiltakoznak a törvénytelen kormánytagok eskütételén (Nyugati Fény)
Nem kívánnak asszisztálni a színjátékhoz.
máj. 24
10:36
KSH: 511 400 forint volt a bruttó átlagkereset márciusban, de a mediánérték csak 394 ezer (rtl.hu)
A nettó átlagkereset 352 200 forint volt.
máj. 24
10:37
Erős napot zárt a bankszektor (TőzsdeFórum)
A JPMorgan Chase pozitívan módosította a 2022 egészére vonatkozó nettó kamatbevételről szóló iránymutatását, amelynek hatására látványosan felpattant szinte az egész bankszektor.
máj. 24
10:39
Reggeli tükör 2022 május 24. – Hátrányból indult Európa (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
máj. 24
10:42
Ennyivel keresünk többet tavaly óta a KSH szerint (Infostart)
A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
máj. 24
10:42
Júniustól új uniós szabályozás sújtja ezt a szektort is (Menedzsment Fórum)
Június 1-től lép hatályba az az új uniós szabályozás, amelyik többek között az online szálláshelyközvetítőket is korlátozza olyan megállapodások megkötésében, amelyek előírják, hogy például a hotelek kötelezően náluk hirdessék szobáikat a legkedvezőbb áron. A rendelet nemcsak a turisztikai szektort érinti, hiszen általánosan a beszállító és vevő kö
máj. 24
10:42
Rekordot döntöttek a céges osztalékfizetések az első negyedévben (Portfolio)
Az első negyedévben a cégek osztalékfizetése 11 százalékkal 302,5 milliárd dollárra emelkedett, ami új rekordnak számít. Ebben elsősorban a bányászati és olajcégek kifizetései játszottak szerepet, hiszen ezeknél nőtt a leginkább az osztalék. A vállalatoknak azonban egyre több kihívással kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban, ami a jövőbeli k
máj. 24
10:42
Chris Hemsworth csupasz teste láttán féltucat nő vesztette eszméletét (hirado.hu)
Az ausztrál sármőr ledobja a textil a hamarosan érkező Thor-moziban.
máj. 24
10:42
Milliók szenvednek a "lázas megbetegedéstől" Észak-Koreában (ATV)
Az észak-koreai hatóságok kedden összesen mintegy 3 millió "lázas betegről" számoltak be, megerősítve a széles körben koronavírusos fertőzésnek tartott, de a vizsgálati lehetőségek hiánya miatt nem azonosított kór további terjedését - számolt be az MTI.
máj. 24
10:42
Autóklub: Szakmailag megalapozatlanok a fővárosi lezárások (Ripost)
Rossz döntés a rakpart lezárása az autós forgalom előtt.
máj. 24
10:42
Napi horoszkóp: Ma mindent elbírsz - Május 24. (Glamour)
A Halak jegyében lévő Mars és a Bika-Merkúr harmonikus fényszöge kedvez a szellemi tevékenységeknek, és lehetővé teszi, hogy ötleteinket megvalósítsuk a gyakorlatban, lecseréljük régi járgányunkat egy új modellre, kifejtsük álláspontunkat és meggyőzzük tárgyalópartnerünket nézeteink helyességéről. Ez a konstelláció fokozza szellemi és fizikai teher
máj. 24
10:42
Elszabadultak az indulatok Szoboszlai Dominik fotója miatt, Curtis sem hagyta szó nélkül (BorsOnline)
Csúnyán kikezdték fotója miatt a magyar válogatott focistát, Szoboszlai Dominikot. Curtis kelt a védelmére.
máj. 24
10:42
Ódon derű – Hajdani májusi turmix (Agrofórum)
Három emberöltővel előbb írták a turmixról: „már használtatik oly jelenségekre, dolgokra is, melyeknek jellemzője, hogy a legkülönfélébb összetevők keveredéséből, összeállításából jöttek létre”. Talán nem véletlen, ha éppen e zsendülő hónapban megbolydul a világ. A Nefelejts 1866. május 13-i szerkesztői Galambpostájában olvassuk: „Örömimnek rózsafá
máj. 24
10:42
Cannes-ban még a legnagyobb sztárok is kicsípik magukat, de Kristen Stewartnak elég egy farmer és egy fehér póló is (Promotions)
Úgy tűnik, hogy Kristen Stewart nem agyalt túl sokáig azon, hogy mit vegyen fel a cannes-i filmfesztiválra.
máj. 24
10:42
Egy német cég Budapesten hozza létre első globális üzleti központját (Demokrata)
A kormány legfontosabb feladata a növekedési pálya fenntartása, amihez újabb beruházásokra van szükség – közölte Szijjártó Péter.
máj. 24
10:42
Ezért ne nyúljon hozzá a megtakarításaihoz akkor sem, ha a szomszédban háború van (Mandiner)
Alig kezdtünk el kilábalni a járvány okozta gazdasági visszaesésből, egy újabb krízishelyzet alakult ki, ráadásul a szomszédban. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktusban Magyarország nem vesz részt, de a háború várhatóan hosszabb távon is hatással lesz a tőzsdére, a forintárfolyamra, a nyersanyagokra és úgy általában a világgazdaságra.
máj. 24
10:42
Visszatérhetnek az amerikai katonák Ukrajnába (Magyar Nemzet)
A múlt héten újranyílt kijevi amerikai nagykövetség védelmét láthatják el a különleges erők egységei.
máj. 24
10:42
Nem hiszed el, mit talált ki a KDNP-s képviselő Brüsszel ellen: Az Aranybullával szólt be az alaptörvény bírálóinak (Nyugati Fény)
Ehhez itt kell élni.
máj. 24
10:42
Embert gázolt a ceglédi személy (rtl.hu)
Újfehértó és Hajdúhadház között történt a súlyos baleset.
máj. 24
10:44
Felpattanás a tőzsdéken (Magyar Nemzet)
Kritikus szinten fordult a legfontosabb index
máj. 24
10:46
Ötmillió munkavállalóval érjük el a teljes foglalkoztatást (Magyar Nemzet)
Palkovics László: Nincs klímapolitika ipari technológia nélkül, ezért szétválaszthatatlan a két terület.
máj. 24
10:48
Oroszország: a lemondott diplomata már az ellenségünk - a háború keddi hírei (Infostart)
Műholdképek alapján írja a sajtó, hogy elviszik az oroszok az ukrán gabonát. A luhanszki régió elfoglalásához szükséges utolsó bástyákra pályázik az orosz sereg. Egész nap frissülő hírfolyam az ukrajnai háborúról.
máj. 24
10:48
Kiderült, hogy szüksége van-e negyedik oltásra a magyarok többségének (Metropol)
Az NNK szakértője, Páldi Anna szerint jelenleg nem mindenkinek szükséges a negyedik oltás, de a kockázati csoportba tartozóknak továbbra is ajánlott.
máj. 24
10:48
Változhat a nyugdíjszámítás módja? Ennyivel többet fizetnének annak, aki tovább dolgozik (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban bemutatott, 144 pontos csomagjában többek között a jelenleg hatályos nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálatát és a nyugdíjkorhatár emelését is javasolja. Támogatná tovább a gyermekvállalás elismerését a nyugdíjrendszerben, változtatna a Nők40 korhatárán is, illetve arra ösztönözné a lakosságot, hogy nyugdíjcélú
máj. 24
10:48
Majomhimlő-pánikot keltett egy orvos a szomszédban, ez történt vele (Ripost)
Azt hitte, megtalálta az első romániai esetet.
máj. 24
10:48
Kiskorú zaklatása miatt áll ismét bíróság elé Bill Cosby (vg.hu)
Az eset az 1970-es évek közepén történt a Playboy villában.
máj. 24
10:48
Fegyverpénz nélkül is félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset (Bank360 blog)
Az év eleji extra juttatások nélkül is félmillió forint fölött maradt a bruttó átlagkereset márciusban. A bruttó és nettó átlagkereset növekedése is jócskán meghaladja a kiemelkedően magas inflációt.
máj. 24
10:48
Túl szigorúak a lezárások, hatalmas piacról vonul ki az Airbnb (Forbes)
Nem látni a koronavírus miatti szigorú lezárások végét, ezért kivonul Kínából az Airbnb – írta meg a The Guardian. Július 30-tól szünteti meg tevékenységét a szolgáltató az országban a lezárások és az utazásra vonatkozó szigorú szabályok miatt. Az Airbnb keddi közlése szerint kínai felhasználói akkortól nem foglalhatnak szállást és egyéb szolgáltat
máj. 24
10:54
Azonnal szörnyethalt a sofőr: Frontálisan ütközött két autó a 3-as főúton (BorsOnline)
Halálos baleset történt a 3-as út borsodi szakaszán.
máj. 24
10:54
Hatalmas újítások jönnek az állami egészségügyben: mobilapp, online foglalás, digitális karszalag (Portfolio)
Az eReceptet a COVID óta sokan megismerték és használják, míg arról jóval kevesebben tudnak, hogy a háziorvos akár „távban” videókonzultációval is rendelhet. Várandósok és a jogosítványt megújítók életét is megkönnyíti a hivatali ügyintézést kiváltó központi fejlesztés, de nemsokára szakrendelésre is online tudunk időpontot foglalni - itt Magyarors
máj. 24
10:54
Lángba borult a puszta a Hortobágyon! (Agroinform)
Kigyulladt az aljnövényzet, 180 hektár égett le.
máj. 24
10:54
Német alkancellár: Az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Putyint (hirado.hu)
Tudomásul kell venni, hogy országonként eltérő a függőség az orosz kőolajimporttól jelentette ki az alkancellár.
máj. 24
10:54
A Halálsárkány a rettegett őshüllők 86 millió éve élt (hirado.hu)
A Halálsárkány (Thanatosdrakon amaru) 86 millió évvel ezelőtt, a kréta korban élt, a dinoszauruszokkal egy időben.
máj. 24
10:54
Mbappé elárulta: a PSG és a Real Madrid mellett egy harmadik klubbal is tárgyalt (m4sport.hu)
„Azért is tárgyaltam velük, mert ez anyukám kedvenc klubja, nagyon szereti.”
máj. 24
10:54
Vajon kit illet meg a megtalált kincs? (Könyves Magazin)
Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!
máj. 24
10:54
Ennyien betegedtek meg a szalmonellás Kinder termékektől (Life)
16 országból 324 ember lett szalmonellás a fertőzött Kinder csokiktól.
máj. 24
10:54
Az EP-t uraló baloldali elit egyre inkább elszakad a valóságtól (Demokrata)
Az embereket érintő problémák helyett háborús helyzetben is a jogállamisági vitával foglalkoznak – mondta Hidvéghi Balázs.
máj. 24
10:54
The Washington Post: Orbán Viktor zsarnokságának nagyrabecsüléseként rendezték Magyarországon a CPAC-et (Mandiner)
A lap az „elcsalt választásokkal győzött Fidesz Magyarországáról” értekezik cikkében.
máj. 24
10:54
Véget értek az írásbeli érettségi vizsgák (Magyar Nemzet)
Az érettségik június 1. és 9. között az emelt szintű, június 13. és 24. között a középszintű szóbelikkel folytatódnak.
máj. 24
10:54
Rossz helyeken mérjük légszennyezettséget, magasabb lehet a valóságban (Forbes)
Több helyen nagyobb lehet a tényleges légszennyezettség annál, mint amit a hivatalos mérőállomások mutatnak, állítja öt ország civil szervezete. Budapesten az Üllői út, a Mester utca és a Margit körút közelében mutatták ki ezt a hatást. A torzítás éppen a legsérülékenyebbet érintheti hátrányosan.
máj. 24
10:54
Három év börtönre ítéltek egy birkát Dél-Szudánban, mert megölt egy embert (rtl.hu)
Beeee-zárják a dutyiba.
máj. 24
10:54
Ezek voltak a magyar politika legzajosabb szerelmi ügyei (rtl.hu)
Nem a 18 éves leányanyát oltár elé vezető 78 éves kunhegyesi polgármester volt az első, akinek különös kapcsolatára felkapta a fejét az ország. Szerelmi háromszögek, titkolt viszonyok, nagy korkülönbségek a rendszerváltástól napjainkig.
máj. 24
10:56
Egyre korábban vannak az utolsó reggeli fagyok Magyarországon (Portfolio)
A klímaváltozás miatt korábbra tolódnak Magyarországon az utolsó tavaszi fagyok, ami komoly veszélyt jelent a mezőgazdaságra - derül ki egy új kutatásból, amelyet a Másfélfok.hu-n tettek közzé kedden.
máj. 24
10:56
Szlovák diplomata: Trianon a szlovák államiság alapköve (Mandiner)
A Pravda.sk Ján Gábor diplomatával készített interjút, aki szerint Magyarország Trianon revíziójára törekszik.

Keresés