Teemu Suninen kényelmes előnyből indulhatott a Portugál Rally Power Stage szakaszán a WRC2 élén állva, azonban sokkoló hibát követett el, amivel Yohan Rosselnek ajándékozta a győzelmet. Teemu Suninen a Portugál Rally pénteki utolsó előtti szakaszán vette át a vezetést Andreas Mikkelsentől a WRC2-ben, amikor a norvég versenyző motorhiba miatt kiáll
Victor Vasarely pécsi születésű képzőművész, az op-art legkiemelkedőbb magyarországi képviselője emlékét felelevenítő kulturális programokon vehetnek részt az érdeklődők a május 27-én és 28-án Pécsen zajló Vasarely Fesztiválon. A szervező Pécsi Nemzeti Színház honlapján az eseményről azt írják, hogy az idén első alkalommal megrendezett fesztivál
A legfrissebb értesülések szerint a SpaceX 1,7 milliárd dollárnyi új finanszírozást kíván felvenni, amivel a magáncég értékét körülbelül 127 milliárd dollárra emelkedhet.
Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) több mint negyven év után az idén először fog gyorsabban nőni, mint Kínáé - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Tokióban, amikor Fumio Kishida japán miniszterelnökkel tartott közös tokiói sajtótájékoztatót.
Az alapellátás megerősítésére lesz szükség a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél több terhet tudjanak levenni a szakrendelőkről, kórházakról – mondta az országos kollegiális vezető háziorvos az InfoRádióban.
Ismét indulatos poszttal jelentkezett Márki-Zay Péter. Az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje beleszállt a Telexbe és egykori politikai szövetségeseibe is.
1980 szeptemberében kelt szárnyra a hír, Károly herceg a 19 éves Diana Spencerrel jött össze. A most előkerült felvétel az első, ami a leendő hercegnéről készült nyilvánosan.
Idén is május 23. és június 23. között gyűjtik a használt iskolatáskákat az ország minden általános iskolájában a rászoruló gyerekek megsegítésére – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A MosolyTáska akcióban a gyerekek a tanév végén felajánlhatják a még jó állapotban lévő, de már nem használt táskáikat, amelyeket a Máltai Szeretetszolgálat
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint 2020-ban nem kevesebb, mint 400 bejelentett káresemény történt naponta a casco biztosítással rendelkező hazai autósokkal. Azaz minden áldott nap átlagosan 4 percenként érte valami baj a cascós ügyfeleket, ami után a biztosító fizetett helyettük.
Rádiós hír-, tematikus és szolgáltató magazinműsorok készülhetnek több mint 89 millió forintból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján. Huszonnyolc pályázat nyert több mint 89 millió forintot a Médiatanács hírműsorok, tematikus és szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2022-es pályázatának első forduló
Nagy vonalakban hőség és aszály, azaz az átlagosnál melegebb és szárazabb idő várható, időnként pedig heves zivatarrendszerek rontják el a nyaralók örömét és okoznak károkat..
Szappanopera-sztár lett a brit trónörökös. Károly walesi herceg édesanyja, II. Erzsébet királynő kedvéért vállalta a beugrást a BBC közszolgálati televízió legnépszerűbb, EastEnders című sorozatában. A következő hetekben szerte az Egyesült Királyságban nagyszabású rendezvényekkel, köztük utcabálokkal ünneplik a 96 esztendős uralkodó platinajubile
Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság
„A háború után egy nappal már nem lehetett utalást indítani. S többé soha nem nyitott ki a bank” – mondja Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója lapunknak.
Így már világszerte négy gyárban készül a VW Csoport legnépszerűbb modellje. A teljes anyag Új Volkswagen-gyárban indították el villanyautó sorozatgyártását címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása és a fogyasztók megtévesztésének vissza
Az ókori hadvezér Hannibálról keresztelték el az idei év első olaszországi hőhullámát, amely a pénteki meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban 35 Celsius-fok fölé emeli a hőmérők higanyszálát, elsősorban Észak-Olaszországban
Mi okozhatta ennek a fiatal, életerős sztárnak a halálát? Erre a kérdésre keresi a választ az HBO Maxon megtalálható kétrészes Mi történt, Brittany Murphy? dokumentumsorozat.
Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar–amerikai közös kiképzés miatt a Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak által határolt területen keddtől péntekig – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-t.
Az elmúlt hetekben jelentős volatilitást láthatunk a részvénypiacokon, ma kifejezetten jó hangulatban zajlik egyelőre a kereskedés Európa piacain, ez alól nem kivétel a hazai börze sem - és ahogy az általában lenni szokott, elsősorban az OTP-n keresztül veszik a befektetők a magyar tőzsdét, több mint 3 százalékos pluszban van a részvény.
A politikai elemző Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét Márki-Zay Péter legújabb posztja kapcsán, amelyben az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje azt állította, most azok a szereplők támadják, akiket nem hagyott lopni a kampánypénzből.
Baktérium szennyezettség miatt hívta vissza a Nébih az Auchan egyik népszerű termékét. Súlyos megbetegedést okozhat - szövődményként agyhártyagyulladás, vérmérgezés alakulhat ki.
Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar-amerikai közös kiképzés miatt a Nagykanizsa, Nagyatád, Kaposvár, Szigetvár, Sármellék, Zalakaros és Kaposújlak által határolt területen keddtől péntekig
Izland nem csak a természet iránt rajongók, vagy épp a fürdőzők kedvence, hanem a fotósoké is. Különleges domborzati viszonyai, természeti képződményei és fényviszonyai miatt egyszerre nagy kihívás, és remek helyszín…
Aljakszandr Lukasenka rezsimje ellen és az ukránok céljaiért egyaránt küzdenek azok a fehéroroszok, akik Volodimir Zelenszkij hívására reagálva harcolnak az oroszok ellen.
A tüdőrák, ha nem is vált gyógyítható betegséggé, lassan a krónikus légzőszervi elváltozások csoportjába kerül – hangzott el többek között a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) éves Nagygyűlésén, melyet május 18. és 22. között tartottak Győrben. A több mint 800 szakember részvételével zajló eseményen az onkológiai kezelési protokollok legfrissebb új
Minőségi turizmus elképzelhetetlen rendezett környezet, szép zöldfelületek, na meg persze jó minőségű egyéb infrastruktúra, például biztonságos közutak, stabil energiaellátás, jó közbiztonság nélkül. Bár a szomszéd kertje mindig zöldebb, különösen Ausztriában,…
Az ukrán-magyar határszakaszon 5163 ember lépett be vasárnap Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5076-on nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.