A hazai fizetőeszköz még az elmúlt időszak dollárgyengülése ellenére sem volt képes jelentős erősödést produkálni. Ezzel szemben az OTP és a Mol európai szinten is megsüvegelendő pluszban tartja a BUX-indexet. A szűkülő kínálat hatására drágul az olaj. Ezúttal az Európai Központi Bank (EKB) elnöke jelezte, hogy szabályozni kéne a kriptopiacot.
A 25-54 év közötti lakosság közel fele tervez nagyobb összegű vásárlást a következő fél évben és jelentős többségük úgy gondolja, hogy ezeket a kiadásokat nagyon alaposan megfontolja.
Gálvölgyi János és felesége, Judit 55 éve szeretik egymást. Kapcsolatuk lassan bontakozott ki: annak idején a színész leendő apósa, Rodolfo fontos szerepet játszott abban, hogy összejöttek.
A legnagyobb többlethalálozást mutató 20 ország közül 19 az egykori vasfüggöny keleti oldalán található, ahol tradicionálisan rosszabb az emberek fizikai és a mentális állapota.
Egy régi börtön pszichiátriai osztályán akadtak bányára, egyelőre az igazgatóhelyettest vádolják. Itthon is volt hasonló eset, akkor egy önkormányzati irodában futottak a bányagépek.
A szexualitás témájával kapcsolatban sok szempontból lehetünk különbözők: sokat vagy éppen egyáltalán nem beszélünk róla, a másik nemet szeretjük, vagy a saját nemünkhöz vonzódunk. De mi van azokkal, akik senkihez sem vonzódnak fizikailag? Ők az aszexuálisok.
Kyle Busch továbbra is nagyon szeretné, ha egy napon elindulhatna az Indy 500-on, ahogy testvére 2014-ben már ezt megtette. A 37 éves, a nevadai Las Vegasból származó versenyzőt korábban kapcsolatba hozták azzal, hogy indulhat a “versenyzés legnagyobb látványosságának” 2017-es kiadásán, de a lehetőség soha nem jött össze. A NASCAR Cup Series kétsze
A mesterséges intelligencia alapú teledermatológiai szolgáltatást március 24. óta vehetik igénybe az érvényes biztosítási jogviszonnyal rendelkezők az ország egész...
Egyre szegényebb lesz a világ leggazdagabb nemzete a JP Morgan friss becslése szerint, holott a koronavírus idején az amerikaiak nettó vagyona is jelentős ütemben nőtt: 2020 elejétől tavaly év végéig az amerikai lakosság 38,5 ezermilliárd dollárnyi többletmegtakarítást halmozott fel a Fed becslései szerint, ezzel pedig az összesített nettó vagyonuk
Chris Ingram megszerezte első WRC2-es dobogós eredményét, valamint első futamgyőzelmét a WRC2 junior bajnokságban a Portugál Rallyn, annak ellenére is, hogy több defektet is szerzett a versenyen. A 2019-es Rally Európa-bajnok, Chris Ingram idei szezonját egy negyedik helyezéssel kezdte a Monte-Carlo Rallyn, a WRC2 junior bajnokságban miután váltóp
Magyarország „védőbástyaként próbálják feltartóztatni az Isten, haza, család egysége ellen irányuló liberális támadásokat” – jelentette ki az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán.
„Mindig is tudtuk, hogy a Gazprom (orosz gázvállalat) nem hiteles partner” – jelentette ki Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
A világon egyre több jelentés azt mutatja, hogy szinte minden piacon alacsony szintre estek a finomított termékkészletek. Különösen az úgynevezett közép-disztillátum (dízel, repülő üzemanyag, háztartási tüzelőolaj) termékcsalád esetében van jelentős hiány globálisan.
A Fitch Ratings visszavonta a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) minősítését május 20-tól - tájékoztatta a befektetőket a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. Közben a hitelminősítő honlapján azt közölte, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus miatt nem tudják elemezni az NBB tevékenységét.
Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke után a német alkancellár is kifejtette: az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül is bevezethetik az embargót az orosz kőolajra.
Ha ismered a Black Mirror című sorozatot, akkor láttál már hasonlót és tudod, hogy nem kell hozzá más, csak elképesztő mennyiségű adat. A Somnium Space pedig éppen ezen dolgozik!
A Fitch Ratings visszavonta a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) minősítését május 20-tól - tájékoztatta a befektetőket a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
A háború által keltett bizonytalanságok erősödése jobban befolyásolja a háztartások, mint a vállalatok konjunktúraérzetét - közölte a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. májusi konjunktúrakutatása alapján.
A kijevi bíróság bűnösnek találta Vadim Shishimarin 21 éves orosz katonát háborús bűnök elkövetésében, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte - írja a CNN.
A fiataloknak járó kedvezmény munkahelyi hatásának megítéléséről a vállalkozások körében vegyes kép alakult ki – mondta Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) alelnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei testület elnöke.
Élete egyik legjobb meccsét játszotta a korábbi olasz válogatott csatár, Mario Balotelli, aki a török bajnokság utolsó fordulójában mesterötöst szerzett. Utolsó gólként hét (!) biciklicsel után rabonával vette be a Göztepe kapuját.
A logisztikai területen használt új csomagolóanyag segítségével évente 84 tonnával csökkenti a felhasznált műanyagok mennyiségét a Spar Magyarország - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A potenciálisan veszélyes kategóriába sorolt kisbolygó a becslések szerint 76 ezer km/h-val fog elszáguldani a bolygónk mellett, becsapódástól viszont nem kell tartanunk.
A megszállók arra törekednek, hogy a várostól északra új vonalat nyissanak, hogy befejezzék Szeverodonyeck bekerítését – derül ki az Institute for the Study of War elemzéséből.
Az Európai Bizottság javaslata szerint a gyermekbántalmazás elleni harc jegyében minden elektronikus magánbeszélgetést nyomon kellene követni. Ez több német szövetségi miniszter szerint is aggályos.
A kínai külügyminisztérium hétfőn tiltakozott Joe Biden amerikai elnök Tokióban tett kijelentéseire, amelyek szerint amennyiben Kína "megszállná" Tajvant, az Egyesült Államok katonailag is kész lenne beavatkozni.
Többszáz amerikainak tiltották meg, hogy belépjen Oroszország területére, köztük Morgan Freemannek. A színész évekkel ezelőtt szerepelt egy videóban, amiben ellenségnek nevezte Vlagyimir Putyint.