Pándics Tamás szerint bár az ötödik hullám teljes egészében lezárult Magyarországon, a heti rendszerességgel történő szennyvízmérések továbbra is indokoltak.
Orosz források szerint az ukránok csütörtök hajnalban lőttek egy orosz falut a határ közelében. Tóth Norbert nemzetközi jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docensét kérdeztük.
Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.
Politikai megállapodás fog születni Oroszország és Ukrajna között - legalábbis erre számít Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, aki szerint egyik fél sem tudja majd katonai erővel érvényesíteni az akaratát. Az ATV Híradónak nyilatkozó nemzetbiztonsági szakértő szerint az oroszok célpontjai továbbra is a szakadár tartományok, ám mint mondta: m
Egy embernek az élete során megszámlálhatatlanul sok jelszót és kódot kell megjegyeznie. Ma már ráadásul nem is elég csak egy azonosító, a többfaktoros beléptetési rendszereknek hála, hosszas procedúra bejutni a bankfiókunkba vagy valamelyik netes profilunkba. A PIN kód azonban kitalálása óta változatlanul négy számjegyből áll. De vajon miért pont
A Liberty Media főnöke, Greg Maffei nemrégiben elárulta, hogy New York polgármestere, Eric Adams nagyon szívesen megnézne egy Forma-1-es versenyt a „Nagy Alma” belvárosában. Ugyanakkor Maffei azonnal megjegyezte, hogy New York érkezését egyáltalán nem tartja valószínűnek, mert ezzel már négyre nőne az amerikai futamok száma a száguldó cirkuszban. A
Ismét zavartalan a forgalom a beregsurányi határátkelőnél - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap reggel. Korábban, vasárnap hajnalban az ukrán oldalon fennálló informatikai hiba miatt szünetelt a gépkocsiforgalom a közúti határátkelőhelyen. A szakemberek a hibát elhárították, a határforgalom 6 óra 55 perctől ismét zavartalanul haladhat, az átlé
A Kite hódmezővásárhelyi alközpontjában május 5–7. között magas szintű gépkiállítást és bemutatót szerveztek. Évek óta arra törekszenek, hogy az eseményt összekapcsolják a Hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokkal, kihasználva annak szinergikus hatását, ugyanis a két bemutatót alig 1 kilométerre tartják egymástól.
Az energiaszolgáltatók nem feltétlenül örülnének ennek a fejlesztésnek. A teljes anyag Kizárólag napenergiával működő gyárral kísérletezik a Panasonic címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: dr. Papp László (Sol Invictus).
A General Motors és a Honda bejelentette, hogy az elektromos járművek technológiája terén létrejött együttműködésük a jövőben is folytatódik és bővül. A két autógyártó együtt dolgozik azon, hogy új globális architektúrát hozzanak létre a kompakt crossoverekhez, Ultium akkumulátor-technológiával. A két autógyártó együtt dolgozik azon, hogy 2027-től
A népbetegségnek számító visszerességről, annak okairól, következményeiről és kezeléséről számos tévhit él a köztudatban. Cikkünkben tudományosan megalapozott tények alapján leszámolunk a mítoszokkal.
Az elmúlt időszakban Tóth Andi á bebizonyította, hogy nemcsak az éneklésben, de a zeneszerzésben és a táncban is őstehetség. A huszonhárom éves lány a végletek embere, ami az öltözködésén is jól látszik. Less el tőle egy-két stílustrükköt!
Sébastien Loeb a pénteki baleset után szombaton motorhiba miatt esett ki, és már nem is tér vissza a hétvégén. A következő versenyre azonban ez még előnyökkel is járhat az M-Sport számára. Sébastien Loeb négy szakasz után még vezette a Portugál Rallyt, azonban a következőn egy betonszegélynek ütközött, ami kiszakította a Ford Puma Rally1 kerekét,
A kormány számára a legfontosabb, hogy meg tudja állítani a családokra ható negatív gazdasági erőket, amelyeket a háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika idézett elő - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
IoT megoldások kiállítását, konferenciáját és versenyét rendezi meg második alkalommal a Mohanet Mobilsystems Zrt. május 25-26-án, a seregszemlén közel 30 hazai és külföldi vállalat vesz részt és mutatja be "okos megoldását" az újpesti UP Rendezvénytérben - közölték a szervezők az MTI-vel.
A világon 527 127 837 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 288 589 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Két nappal korábban a világon 526 819 270 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 287 656 volt.
A rendsodrók, rendkezelők, rendterítők használata alapvetően meghatározhatja a szálastakarmányok minőségét, illetve magát a betakarítás teljesítményét.
A csalán az emberek szemében egy szúrós gyom. De mi van akkor, ha megfordítjuk a dolgot, és elkezdjük a magunk szolgálatába állítani a csalánt, mint hasznos növényt? Talán megváltoztathatom azt a közhiedelmet, hogy a csalán a kertben minden esetben gyomnövény.