Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.
Cáfolja az Aston Martin a Red Bull vádját, miszerint adatlopás segítségével fejlesztettek az övékhez hasonló autót. Elmondásuk szerint meglepte őket, hogy ellenfelük hasonló koncepcióval állt elő a télen.
Az AVE Ásványvíz Kft. egy mintegy hárommilliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházásnak köszönhetően nem csak a kibocsátását növelte az elmúlt évben, új irányt is nyitott.
A klímaváltozás elleni küzdelem is sokat segített az energiagondok megoldásában, növelik a szél- és napenergia szerepét, és egyre több biomasszát használnak.
A Red Bullt nem hagyja nyugodni a Barcelonában megjelent, az ő autójukra egyes részeiben a megszólalásig hasonlító Aston Martin. A silverstone-i istálló ugyanakkor állítja, ők nem másoltak, és elmagyarázta, milyen folyamatok vezettek a B-autó bevetéséhez. A Spanyol Nagydíj pénteki napján újabb másolós botrány robbant ki az F1-ben, ezúttal az Aston
Ő volt a dribli-király Angyalföldön. Úgy trükközött, hogy a legendás bűvész, Rodolfo is megirigyelhette volna. Izsó Ignác az angyalföldi szurkolók nagy-nagy kedvence az eddigi utolsó bajnokcsapat centere ma sem szakadt el szeretett klubjától, s persze a labdarúgástól.
Elég tetemes összeget elkölthet autópályadíjakra, aki 2022-ben autóval indul Horvátországba nyaralni: legrosszabb esetben akár 20 ezer forint feletti összeget is elkölthetünk a sztrádán, mire oda-vissza megjárjuk az Adriát. Ráadásul Horvátországban már régen nem 480 forintért mérik az üzemanyagot, hanem jóval drágábban, úgyhogy ha még tankolni is k
A 2001-2010-ig gyártott Lexus SC 430-cal papíron minden stimmelt: selymesen járó V8-as benzinmotor, hátsókerékhajtás, gazdag felszereltség, megbízható mechanika, elegáns karosszéria és lenyitható keménytető. Ennek ellenére sosem számított a japán prémiummárka legelismertebb típusai közé, a BBC-n futó Top Gear műsor pedig egyenesen minden idők legro
A Cseh Köztársaságot május 24-én, kedden a Future Farming képviseli a budapesti CEE Smart City Expo kiállításon. A cseh standon bemutatásra kerül a Future Farming fejlett akvapóniája.
A hosszú tél alaposan megviselte szervezetünket, sokunkon látható is a vitaminhiány, és nagyon vágyunk már a friss, tavaszi ízekre. Néhány olyan, erdőn-mezőn és a ház körül is megtalálható növényre hívjuk fel a figyelmet, amelyből nemcsak jótékony hatású gyógytea, hanem üde ízű ételféleség is készíthető.
Gondolkodott már azon, hogy mennyibe kerülhet ma Magyarország legdrágább ingatlanja? Hol lehet, mekkora telek tartozik hozzá, ha egyáltalán? Hány tíz, esetleg százmilliárdokért kelhetnek el ezek a fényűző pompák, kastélyok (azt megsúgjuk, hogy ennél azért olcsóbban)? Nos, mi most rövid utánajárás után bemutatnánk Magyarország legdrágább listaárával
A háborúról, gazdasági nehézségekről és tőkepiaci turbulenciákról szóló hírek nem jelentik azt, hogy ne lenne érdemes befektetni. A Raiffeisen Alapkezelő az aktív portfólió-kezelésben hisz, és abban, hogy ilyenkor ingatlanbefektetésekkel, kisebb mennyiségű árupiaci termékkel is érdemes színesíteni a portfóliót. Interjú Gyetvai Károllyal, a Rai
Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.
A szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitotta meg a Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt. A szerb elnök rámutatott, hogy olyan jó kapcsolatot, mint Magyarországgal, csak kevés állammal ápol Szerbia.
Toto Wolff szerint Max Verstappennek idén minden könnyebb. Tavaly Lewis Hamiltonnnal folytatott ádáz küzdelmet a holland pilóta. 2021-ben a 24 éves versenyző “nevetett utoljára”, így megszerezte első bajnoki címét. Idén a Mercedes visszaesett, míg a Red Bull újfent az élen találta magát a Ferrarival karöltve. Az osztrák csapatfőnök szerint 2022-ben
A Joe Gibbs Racing felbérelte a JTG Daugherty Racing tulajdonosának ügynökségét, hogy segítsen szponzort találni Kyle Busch-nak. A Tad Geschickter cégével kötött szerződés egy egyedülálló, ha nem is példa nélküli megállapodás, amelynek értelmében egy Chevy-közeli NASCAR-csapattulajdonos segít bevételt találni a Toyota programjában futó egyik legfon
Miközben a kanyarban már ott van a svéd és finn NATO-csatlakozás, fontos észben tartani, hogy a svédek nagyon komoly fegyverarzenállal érkeznek a szövetségbe.
A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján mondott beszédet. Orbán Viktor felhívta rá a figyelmet, Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország.
Több százezres kárt okozott egy rosszul rögzített vödör az M2-es autópályán. A kisteherautó mögött haladó Tesla telibe kapta a hanyagul felpakolt rakományt, szerencsére komolyabb baleset nem lett, de a hibázó sofőr nem állt meg, így a kárt nem ismerte el.
Ha mostanában esküvőre vagy hivatalos a családoddal együtt, lehet, hogy még bele se gondoltál – vagy éppen túl sokszor is –, hogyan fogod felkészíteni a gyermekedet arra, hogy ott bizony viselkedni kell. Talán már az is megfordult a fejedben, hogy inkább szerzel egy jó bébiszittert, de a jó hír az, hogy van rá mód, hogy gyermeked nem csak hogy kibí
Szépek, színesek és nagyon stílusosak a nyár legdivatosabb táskái, melyeket ebben a szezonban minden nőn látni fogunk. Bemutatjuk nektek a csodálatos horgolt táskákat, amik most szebbnél szebb színekben, fazonokban és mintákban kaphatók a divatüzletekben.
A búza és az árpa termesztési feltételei Franciaországban immár második hete meredeken romlanak – derült ki a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal adataiból, mivel a forróság súlyosbította a szárazságot az Európai Unió legnagyobb gabonatermelőjénél.
Két évvel ezelőtt nagy dologba vágta a fejszéjét Bódi Sylvi: elkezdett egy kis Somogy megyei faluban gazdálkodni. Először csak egy kis veteményeskertje volt, de azóta már tyúkólat is épített.
Javult a magyarok jövedelmi helyzete az idei első negyedévben a járvány legsúlyosabb időszakához képest, a kedvezőbb összkép ellenére azért sokan vannak, akik még hátrányban vannak, derül ki a K&H biztos jövő index – negyedéves rendszerességgel készülő – reprezentatív felméréséből.