Úgy tűnik, idén visszautazunk a múltba és előkerül egy különleges alapanyag a konyhapadló kiválasztásához, melyet leginkább a ház építésénél szoktunk használni. Érdekes választás, de a végeredmény elképesztően dizájnos.
Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont Horváth Péter által vezetett kutatócsoportja a sejteken belüli rendellenes fehérjeváltozások pontos leírására alkalmas, világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást dolgozott ki, amely hozzájárulhat a daganatos betegségek korai diagnosztikájához és a c
A BMW méltó módon ünnepli idén az M részleg 50. születésnapját, hiszen számos újdonsággal készültek. Az egyik ezek közül az M4 CSL, amely a legendás E9 3.0 CSL és az E46-os M3 CSL után mindössze a harmadik modell, amely megkapta a BMW nómenklatúrájában a legvadabb verziókat jelölő betűhármast. A mérnökök pedig olyannyira komolyan vették a dolgukat,
Áprilisban 20 éve nem látott, 9,5%-os inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal, most megmutatjuk, hogy mely reprezentánsok húzták leginkább felfelé az indexet és melyik termékeknek/szolgáltatásoknak csökkent az ára. A Portfolio kérésére ugyanis a KSH kiadta a fogyasztói kosár összes komponensét.
Kitiltják a kínai Huawei és ZTE telefongyártók eszközeit a kanadai 5G-hálózatról – jelentette be az észak-amerikai ország ipari minisztere csütörtökön Ottawában. Kanada több angolszász ország példáját követve hozta meg a döntést. Az intézkedés azt jelenti, hogy a telekommunikációs cégek többé nem használhatják a Huawei vagy a ZTE eszközeit az 5G-há
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött pénteki közleményében.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatai.
Nem ez az első alkalom, hogy ritka tanulmányok és koncepciók, vagy akár legendás versenygépek jelenjenek meg hazánk legnagyobb éves autómustráján, az Automobil és Tuning Show-n. Az idei felvonás e tekintetben különösen izgalmas lesz, hiszen a kiállításra érkezik a világ egyik legdurvább elektromos versenyautója is! A show felhozatalának egyik legkü
A standupos annak kapcsán filozofált el, hogy volt tanácsadója nyílt levélben szólította fel Márki-Zay Pétert, hogy számoljon el a kampánypénzzel, mire válaszul Márki-Zayné a Facebookon osztotta ki férje tanácsadóját, aminek után Márki-Zay Péter Facebook-posztban kezdte el magyarázni, hogy mindenki fél az új, „tisztességes” pártjától, mivel „napont
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy támogatásomról biztosíthattam a magyar miniszterelnököt, aki hatalmas választási diadalt aratott” – mondta Donald Trump a CPAC Hungarynek küldött videóüzenetében.
A TikTok jelenleg a legdinamikusabb platform arra, hogy az 1%-os kampányok valóban célt érjenek. Kiváló példa erre az Intren és a Human Dialog közös projektje, amiben az Országos Mentőszolgálat Alapítványt és a Bátor Tábort támogatták.
Egy észak-németországi középiskolára ámokfutók támadtak. A rendőrséget egy vécén lévő diáklány értesítette, akik gyorsan a helyszínre értek. A támadásban egy iskolai alkalmazott súlyosan megsérült.
Történelmi léptékűnek nevezte az ágazatnak jutó 4265 milliárd forintos támogatást Nagy István agrárminiszter-jelölt, mikor csütörtökön meghallgatta a Parlament mezőgazdasági bizottsága. Az előző kormányban is agrárminiszterként dolgozó Nagy István hozzátette: számos nagy feladat áll a kabinet előtt a mezőgazdaság kérdésében.
Jordán Lászlót, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrár-környezetvédelmi igazgatóját a PREGA-n kérdeztük az e-naplóról és a drónos permetezés aktualitásairól.
Javában zajlik a kedden kezdődött 75. cannes-i filmfesztivál , ahol rengeteg híresség mutatja meg magát csodaszép ruhakölteményekben a vörös szőnyegen. Diana hercegné iker unokahúgai, Lady Amelia Spencer és Lady Eliza Spencer is tiszteletüket tették az eseményen.
A házelnök szerint Hadházy előbb-utóbb esküt tesz majd, ha hajlandó bejönni az Országházba, csak most épp magára próbálja terelni a figyelmet, mert „amúgy jelentéktelen figura”.
Kőkemény felkészülést követően nagyon várta a Kaposváron rendezett enduro magyar bajnoki viadalát Hertlik Donoven. Az endurocrossban háromszoros magyar bajnok motoros számára sajnos megint nem sikerült problémamentesen letudni a kétnapos viadalt, ugyanis szombaton hatalmasat bukott, ám a nagy fájdalmak mellett is sikerült a negyedik helyen végeznie
A maga műfajában mindent elért, és még annál is többet. Jimmie Johnson mégis gyermeki lelkesedéssel készül élete első Indy 500-ára. Hétszer lett bajnok a NASCAR Cup Series-ben és 83 futamot nyert meg húsz év alatt, amíg itt versenyzett. A 83-ból kettő (2006-ban és 2013-ban) a Daytona 500 volt. Ha Jimmie Johnson itt abbahagyta volna, akkor
Világszerte egyre szélesebb körben terjed a rettegett majomhimlő-betegség. A vírusos fertőzés bizonyos esetekben nagyon veszélyes lehet, így nem árt tisztában lenni a főbb tüneteivel és terjedési módjaival.
Még azelőtt Svédország és Finnország segítségére sietne Varsó, mielőtt a két skandináv állam csatlakozna a NATO-hoz - közölte a lengyel miniszterelnök.
A Jamiroquai nevű angol acid jazz-funk együttes nemrégiben partnerségre lépett a blokklánc alapú The Sandbox platformmal annak érdekében, hogy meghódítsa
Egész héten nagyon nagy kilengések jellemezték a forint piacát, minden nap volt legalább egy százalékos kilengés valamelyik irányba. Ehhez képest péntek reggel meglepően nyugodtan kezdi a kereskedést a magyar deviza, mely próbálna erősödni.
A hétvégén is átvonul egy hidegfront az ország felett, de sok csapadékra, komoly lehűlésre nem kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
Az Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 000 m2-es raktárát Üllőn. A vállalat 1,6 milliárd forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb, okos, robotizált raktárbázisát hozta létre, a műszaki piacon elsőként alkalmazva ezeket a megoldásokat. Az új létesítmény egyaránt szolgálja az E
Százezrek maradhatnak a fiókban, ha nem megfelelően adjuk be ma éjfélig az adóbevallást. Mutatjuk, hogyan kell helyesen csinálni – annak is, akinek már megérkezett az szja-visszatérítés.
A főpolgármester a Válasz Online-nak adott interjúban arról beszélt, hogy az ellenzéken belüli vita a választásról „elitfoci”, ami nem érdekli az embereket. Zugló ellenzéki képviselője Facebookon reagált, kommentben Jámbor András, VIII-IX. kerületi ellenzéki képviselő is megszólalt.
Deppet úriembernek tartja, Pitt elutasítását nem bánta meg, Travoltával jól kijött. Legsokkolóbb filmje a nemzeti örökség része, amin maga is csodálkozik. Sosem bánta, ha perverznek nevezik, de óva int attól, hogy a sírján szexeljenek. Telefonon beszélgettünk a rossz ízlés pápájával, aki szívesen jönne Magyarországra.