Az áruházlánc június 1. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánítja 10 Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Ezek az üzletek hosszabb nyitvatartással állnak a vevők rendelkezésére.
Csütörtök délután zajlik Lázár János miniszterjelölt meghallgatása a Gazdasági Bizottság előtt. Beszédét azzal kezdte, hogy országépítési minisztérium létrehozására kérte fel Orbán Viktor és bemutatta a csapatát. Céljai között említette, hogy eltűnjön az infrastrukturális különbség, az épületképekben is Ausztria és Magyarország között. A miniszterj
Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. Egyre biztosabbnak látszik, hogy idén megdől a 2021-ben beállított 817 ezres adásvételi csúcs.
Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal - mondta Novák Katalin köztársasági elnök.
Túllépett Németország határain a hetek óta tartó Schröder-botrány. Az Ukrajna elleni háborút kirobbantó Oroszországgal, illetve személyesen Vlagyimir Putyinnal való szoros együttműködése miatt hírhedtté váló Gerhard Schrödert nem csupán Berlinben fenyegetik szankciók, hanem Brüsszelben is. Az Európai Parlament tervezett határozata szerint európai u
Hosszútávon ellehetetlenítené a pedagógusok sztrájkját egy törvényjavaslat a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint, ezért az előterjesztés elutasítására szólította fel a parlamenti képviselőket.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.
Második napja zajlanak a miniszteri meghallgatások: Gulyás Gergely mint Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt szólalt fel az Igazságügyi bizottság csütörtöki ülésén.
Mintegy 340 millió forintos beruházással gumitermékgyártó gépsorral bővítette kapacitását a ceglédi székhelyű Gum-Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Lajosmizsén - közölte a cég az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök udvariassági látogatás keretében a Karmelita kolostorban fogadta Václav Klaus korábbi cseh köztársasági elnököt, aki részt vesz a budapesti CPAC konferencián - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Több nemzetközi angyalbefektető mellett a PortfoLion és az Oktogon Ventures is részt vett a munkahelyi éttermek számára automata kasszaszolgáltatást fejlesztő Deligo Vision Technologies másfél millió eurós magvető tőkeemelési körében, jelentette be a cég. A Deligo elsősorban Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban aktív, a sz
Alexander Wurz, a GPDA elnöke sem ért egyet azzal, hogy az FIA nem cselekedett a Miami Nagydíjon, és nem előzte meg legalább azt, hogy Esteban Ocon komoly károkat tegyen az autójában, miközben élete legnagyobb erejű becsapódását kellett átélnie. Komoly felzúdulást váltott ki a Miami Nagydíj hétvégéje során a pilóták körében az, hogy az FIA nem
Augusztus elsejéig lehet nevezni az Effie 2022 hazai fordulójára, a versenyen idén egy új kategóriában, Employer Brandingben is várják a jelentkezőket. Az Effie a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó megmérettetés, amely nyitva áll bármilyen típusú és nagyságrendű, sikeres marketing aktivitást megvalósító megbízó és ügynöksé
Nemcsak Tiborcz István, de gyakran a hozzá köthető vállalkozók is rendre sikeresen pályáznak támogatásokra. Úgy tűnik, a nővére is ebbe a körbe tartozik, hiszen a tavaly alapított cége máris 187,5 milliós támogatást kapott.
Az aviofóbia, más néven a repüléstől való félelem gyakori specifikus fóbia. Egyeseknél már a repülés gondolata is félelmet, pánikot vált ki. Honfitársaink 45%-a igyekszik valamilyen módon leküzdeni a repülés okozta stresszt, pl. alvással, alkohollal vagy gyógyszerrel. A nőknél jellemzőbb a repülés okozta stressz, mint a férfiaknál, és meglepő módon
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.
Az amerikai jegybankkal az élen felvették a harcot a világ gazdaságai az egyre tarthatatlanabb inflációval, a likviditásszűkítések pedig egy rég nem látott tőkepiaci zuhanásban csapódtak le, ami gyakorlatilag minden eszközosztályt érint. Tegnap a vezető amerikai kiskereskedelmi cégek baljós előrejelzései öntöttek rá még egy kis olajat a lángoló tűz
A Volkswagen Európa legnagyobb autógyártója által vezetett csoport a francia Europcar (EUCAR.PA) autókölcsönző vállalatra tett 2,9 milliárd eurós (3 milliárd dollár) ajánlata az EU versenyjogi jóváhagyása előtt áll - írja a Reuters.
Afrikára jellemző fertőzés, most mégis felütötte a fejét a nyugati országokban. A magyar virológus szerint nem a majomhimlő lesz az új covid, de ettől még mutathat érdekes újdonságokat az orvostudománynak.
A Combit Számítástechnikai Zrt., az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem által alkotott konzorcium 756,55 millió forintos európai uniós támogatást nyert az aszálykárok enyhítését célzó fejlesztésre műhold segítségével.
A Block avagy korábbi nevén Square, egy pénzügyi szolgáltatásokkal és digitális fizetésekkel foglalkozó vállalat, a Twitter alapító Jack Dorsey szerelemgyereke.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását.
Napfénytetőn át kifüstölt katonák, mesterlövészek akcióban. Ez most minden idők legjobban dokumentált háborúja. Ukrán nők, akik életüket kockáztatva rögzítik a borzalmakat, és orosz kiskatonák, akik a kegyetlenkedéseiket osztják meg. A szomszédunkban zajló háború legerősebb felvételei és a magyarázatuk.