2022. május 18. szerda

máj. 18
17:06
Alaposan kigyúrta magát az Az horrorbohóca, Bill Skarsgård (Mafab)
Bill Skarsgård alaposan kigyúrta magát a következő szerepéhez, az Az sztárjára szinte rá sem lehet ismerni.
máj. 18
17:06
Ismeretlen, az őseinknél sokkal kisebb emberfaj csontmaradványaira bukkantak – kik lehettek ezek a törpék? (Promotions)
Feltehetőleg csak Dél-Afrikában terjedhettek el, a Föld egyéb pontjain nem.
máj. 18
17:06
Makói DK-s képviselő Márki-Zaynak: A lekezelő stílusa a legnagyobb hibája! (Mandiner)
Mucsi Tamás szerint az ellenzéki pártok abban hibáztak, hogy a politika közelébe engedték a hódmezővásárhelyi polgármestert.
máj. 18
17:06
Szafnauer szerint az Astonnál nem volt világos, hogy ki kinek a főnöke (Racing)
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elárulta, hogy Martin Whitmarsh érkezése az Aston Martin Racing vezérigazgatói posztjára végül tarthatatlanná tette az ottani csapatfőnöki pozícióját. Szafnauer még 2009-ben kezdett az akkori Force India csapatnál, mely mára Aston Martinná vált, majd 2018-ban a Racing Point Force India csapatfőnöke lett, miut
máj. 18
17:06
Megbüntette a jegybank az Opus Global Alapkezelőt (Üzletem)
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán közel tízmillió forintos bírságot szabott ki az OPUS GLOBAL Befektetési Alapkezelő Zrt.-re, az elektronikus portfólió-nyilvántartásra, az ügyfélmegbízások rögzítésére, illetve az informatikai tartalék szerver működésére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt.
máj. 18
17:06
Két és négy hónapos kor között leggyakoribb a hirtelen csecsemőhalál, de lehet tenni ellene (rtl.hu)
Tízezer egy év alatti gyermekből évente kettőt, hármat érint a bölcsőhalál. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány vezetője, Gesztes Éva szerint több fiú esik áldozatul, leggyakrabban a két és négy hónapos korosztályból. Az RTL Híradónak arról is mesélt, mit tehetünk a tragédia megelőzése érdekében, de azt is elmondta, hogy mi a teendő, ha mégis megtörté
máj. 18
17:06
Szándékosan vezették a földnek a kínai utasszállítót (rtl.hu)
A pilótafülkében valaki erre adott utasítást.
máj. 18
17:08
Segítőközpontot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet (hirado.hu)
A központ megvalósítását a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda 1,5 millió dollárral (543 millió forinttal) támogatja.
máj. 18
17:12
Pintér Sándor újabb meghallgatása - Nagyobb tér nyílhat az egyházi iskoláknak (Infostart)
Az oktatási és egészségügyi portfólióval is gyarapodó belügyminiszter szerint legitim tiltakozási eszköz a sztrájk, a polgári engedetlenség viszont fegyelmi kérdés, márpedig az oktatásban elsősorban rend kell - a leszakadó térségekben ezért kamerás megfigyelő rendszer jöhet.
máj. 18
17:12
Elszabadult a horrorvírus: új esetek Európában, aggasztó ütemben terjed a halálos majomhimlő (Blikk)
Az elmúlt két hétben hét brit férfinél diagnosztizálták a rettegett majomhimlő betegséget. Miután öt férfi tesztje is pozitív lett Portugáliában a szakértők attól tartanak, hogy a betegség most először szélesebb körben is elterjedhet.
máj. 18
17:12
José Mourinho visszatér Angliába? (Blikk)
Visszacsábítaná Angliába José Mourinhót a Newcastle United: sajtóhírek szerint a tavaly szaúdi kézbe került, dúsgazdag klub a portugál sztáredzőt szemelte ki következő menedzserének.
máj. 18
17:12
Alapanyaghiány Európában – Hogyan tovább? (ProfitLine)
Nemrég került megrendezésre a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által szervezett Beszerzési Konferencia. A magyar ellátási lánc szakemberei, logisztikusok, beszerzők és vezetők együttesen keresték a szakterület egyik legsürgetőbb problémájára a választ: az alapanyaghiányra. Érintett ebben az acél is, mely többek között a fröcc
máj. 18
17:12
Rengetegen tették deviza-megtakarításba a pénzüket az elmúlt hónapokban: mitől ijedtek meg? (Pénzcentrum)
Jelentős összegek megjelenésére számítottak a szakértők az első negyedévben a megtakarítási piacon, pozitív fejlemény, hogy ennek megfelelően, viszont az orosz-ukrán fegyveres konfliktus, illetve az azt övező gazdasági folyamatok keltette bizonytalanság egyértelműen kedvezőtlenül befolyásolták a megtakarítási termékek piacát. A geopolitikai feszült
máj. 18
17:12
Megemeli a kormány a bankadót, öt évig maradnak a magas kamatok, jönnek a bedőlések (Portfolio)
A cikkünk címében megfogalmazott várakozások tegnapi Hitelezés 2022 konferenciánk közönségétől származnak. A rendezvény közönségszavazásából az is kiderült, hogy az új hitelkihelyezésekben egyöntetű visszaesés jöhet az idei második félévben, a nem teljesítő hitelek aránya pedig 4-8% között tetőzhet a következő években.
máj. 18
17:12
Régi gyökereihez nyúlt vissza az Ocho Macho: új, carpe diem életérzésű dallal jelentkeztek (Life)
Új, pezsgő dallal jelentkezik az Ocho Macho együttes: ezzel a szerzeménnyel a régi gyökereikhez nyúlnak vissza.
máj. 18
17:12
A legutóbbi zuhanás nagyon betehet a kriptovaluta-ökoszisztémának (Bitport)
Vajon kijózanodnak-e kisbefektetők, miután lenullázódtak a kirptovalutákban tartott megtakarításaik?
máj. 18
17:12
Újabb nyugat-európai diplomatákat utasított ki Moszkva (Mandiner)
34 francia, 27 spanyol és 24 olasz diplomatának kell elhagynia rövid időn belül Oroszországot.
máj. 18
17:12
Tévedésből egy egész város covidsegélyét megkapta, rögtön el is kaszinózta (ATV)
Apránként visszafizetné a pénzt a japán férfi, akinek tévedésből egy város összes rászorulójának covidsegélyét átutalták - számolt be az MTI. A férfi a pénzt rögtön elkaszinózta.
máj. 18
17:14
Horváth Csaba: Nem nagyon tudnék érvelni a hatpárti együttműködés mellett, de ellene sem (Mandiner)
A zuglói polgármester a választási eredményről, Hadházy Ákosról, Gyurcsány Ferencről, az ellene folyó nyomozásról, az MSZP-ről és a kertjében található pálmafákról is nyilatkozott a Mandinernek. Interjúnk.
máj. 18
17:18
Visszaeső kínálatra és hitelkeresletre számít az MNB a lakáspiacon (Menedzsment Fórum)
Szigorítanak a bankok a feltételeken.
máj. 18
17:18
Rémálommá változott a családi nyaralás: Hotel szobában erőszakolták meg a tinilányt (BorsOnline)
A 16 éves lány a támadás előtte flörtölt támadójával.
máj. 18
17:18
Sorsszerű találkozás és Barcelona: a gyökereihez nyúlt vissza az Ocho Macho (Blikk)
Egy magyar házaspár barcelonai sikertörténete a „Futballárium Barcelona”, amiről a Fonogram-jelölt Ocho Macho új, carpe diem életérzésű dalát nevezte el és amit a csapat videóklip-forgatása fő helyszínéül választott. A nagy találkozást kalandos véletlenek szülték, miközben visszakaptuk a klasszikus Ocho-i dallamsorokat!
máj. 18
17:18
Idén végre lesz magyar barack – de ha nem jön változás, nem sokáig (Agroinform)
Úgy tűnik, idén nem lesz hiány hazai gyümölcsökből.
máj. 18
17:18
Segítőközpontot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet (ATV)
Ukrajnai menekülteket segítő központot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet, a június második felében megnyíló intézményben természetbeni adományokkal látják el a rászorulókat, valamint információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújtanak.
máj. 18
17:18
A 75. cannes-i fesztivál megnyitóján Kijevből bejelentkezett az ukrán elnök (hirado.hu)
Az Oscar-díjas A némafilmes című film rendezője, a francia Michel Hazanavicius legújabb filmjének, a Coupez! (Ennyi!) című zombikomédiának versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 75. cannes-i filmfesztivál.
máj. 18
17:18
A klubtól és a szurkolóktól is elbúcsúzott a Fradi kulcsembere (m4sport.hu)
Miha Blazic az Instagramon köszönte meg az elmúlt öt évet.
máj. 18
17:18
Zátonyra futhatott a német-olasz bankfúzió (vg.hu)
A Commerzbank és az Unicredit egyesülése végre meghozhatta volna az áttörést az európai bankpiacon.
máj. 18
17:18
A csúcson kell abbahagyni - Az Ozark lezárása maximumra járatja az adrenalint (SzMo)
Jókor zárták le, pont ennyi volt benne. Julia Garner pedig megint a mennybe megy. Kritika.
máj. 18
17:18
A titokzatos festőnő, aki újraértelmezte a színelméletet – Mary Gartside nem félt felrúgni a férfiak által alkotott kereteket (WMN)
Évekkel Goethe Színtan című műve előtt Mary Gartside angol művész közzétette saját válaszát Newton színelméletére – majd gyakorlatilag eltűnt a történelemből.
máj. 18
17:18
Lezárták az M1-est Hegyeshalom felé! (10perc.hu)
Az útzáron kívül egy másik baleset is nehezíti a forgalmat az autópályán, így igencsak nehéz mostanában eljutni a sztrádán Hegyeshalomig.
máj. 18
17:18
Brüsszelnek kész terve van az orosz fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésére (Helló Magyar)
Az Európai Bizottság konkértumokkal állt elő, amelyek az orosz fosszilis tüzelőanyag kiszorítását célozza meg:
máj. 18
17:18
Bardóczi Sándor az év tájépítésze (Magyar Mezőgazdaság)
Egy alkotó, esetleg alkotópáros vagy alkotócsapat legföljebb ötéves kiemelkedő teljesítményének szakmai elismerése az Év Tájépítésze díj. Aktív, teljesítőképességük csúcsán álló tájépítészek kapják. Nem életműdíj, hanem egy rövidebb időszak rangos szakmai elismerése, a szakmai önbecsülés növelője, nagyobb teljesítményre ösztönző erő, a szakmaközi k
máj. 18
17:24
Egy tengerentúli csapat megerősítette: ajánlatot tett a Juventus legendájának (m4sport.hu)
Giorgio Chiellini minden bizonnyal az MLS-ben folytatja.
máj. 18
17:24
Katalin titkolózik: a hercegné nem árulja el, miért mentek külön Vilmos herceggel 2007-ben (Femcafe)
Vilmos felesége mindig is a megfontoltságáról volt híres, ám azt talán senki sem sejtette, hogy leendő címe miatt hallgat bizonyos dolgokról, például a herceggel való szakításáról.
máj. 18
17:24
Zátonyra futott a német-olasz bankfúzió (vg.hu)
A Commerzbank és az Unicredit egyesülése végre meghozhatta volna az áttörést az európai bankpiacon.
máj. 18
17:24
Csak csókolózni akart a tinilány, de párja nem állt le: nemi erőszak lett a vége (Life)
Mallorcán nyaralt az a  éves lány, akit szállodai szobájában erőszakolt meg egy szintán 16 éves brit fiú.
máj. 18
17:24
Elon Musk: Az USA igazi elnöke az, aki a súgógépet kezeli (BitcoinBázis)
A technológiai milliárdos Elon Musk ezen a héten arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államoknak lépéseket kell tennie az infláció kezelésére,
máj. 18
17:24
Rogán Antal az ukránoknak kiosztott lőfegyverek és a háborús propaganda miatt aggódik (rtl.hu)
A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatásán arról is beszélt, hogy a magyar titkosszolgálatok fel fognak lépni azok ellen, akik bele akarják sodorni Magyarországot a háborúba.
máj. 18
17:30
A nap képe: történelmi fordulatot hajtott végre Svédország és Finnország (Privátbankár)
Lemondanak semlegességükről, kérik csatlakozásukat a NATO-hoz.
máj. 18
17:30
Sorra tűnnek el a klímaszkeptikusok (Piac és Profit)
Miközben a súlyos humanitárius katasztrófát okozó orosz-ukrán háború felgyorsíthatja a fosszilis tüzelőanyagokról való gyorsabb átállást, Kelet-Közép-Európában egyértelmű visszaesést mutat a klímaszkepticizmus – derül ki a Deloitte regionális, cseh, lengyel, magyar és román viszonyokat bemutató felméréséből. Ez alapján átlagosan tízből hat válaszad
máj. 18
17:30
Pintér Sándor újabb meghallgatása - Nagyobb tér nyílhat az egyházi iskoláknak (Infostart)
Az oktatási és egészségügyi portfólióval is gyarapodó belügyminiszter szerint legitim tiltakozási eszköz a sztrájk, a polgári engedetlenség viszont fegyelmi kérdés, márpedig az oktatásban elsősorban rend kell - a leszakadó térségekben ezért kamerás megfigyelő rendszer jöhet.
máj. 18
17:30
Eldőlt, helyettesítik-e az Orosz Nagydíjat (Infostart)
22 futamos lesz az idei szezon.
máj. 18
17:30
Nem esett messze az alma a fájától Ronaldóéknál (Blikk)
A Manchester United portugál focisztárja, Cristiano Ronaldo meghökkentő fotót posztolt, amely tanúsága szerint le sem tagadhatná 11 éves fiát.
máj. 18
17:30
2022-ben rekordbevétel várható a magyar szállodákban (ATV)
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 2022-ben rekordbevételre lehet számítani a magyar szállodákban - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán az MTI-vel.
máj. 18
17:30
Beesett az új autók forgalomba helyezése az EU-ban (autopro)
A járvány csúcspontja óta nem alakultak ilyen rosszul az eladások.
máj. 18
17:30
Magnussen: Tempó alapján nem jöhet össze, de nem irreális a dobogó (m4sport.hu)
„Álmodozom róla, és egy kis pénzt is teszek rá”
máj. 18
17:30
Szuperlézerrel ártalmatlanítaná az ellenséges műholdakat Moszkva (vg.hu)
Az orosz kormányfő-helyettes szerint 1500 kilométer távolságról is megvakítja a műholdat a rendszeresített Pereszve-lézer.
máj. 18
17:30
12 híres nő, aki hosszú évekig harcolt egy gyermekért az Ivf segítségével (Joy)
A gyermekáldásról sok nő csak álmodozik, hiszen számos esetben előfordul, hogy valamilyen krónikus nőgyógyászati betegség, vagy éppen ebből fakadóan meddőség áll a fogantatás útjába.
máj. 18
17:30
Most közölte a legenda lánya: Édesapám feladta a harcot (BorsOnline)
A legendás zenész évek óta betegséggel küzdött, az utóbbi időben már mozogni és beszélni sem tudott.
máj. 18
17:30
A gabonát menekítenék ki Ukrajnából (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok két és fél milliárd dollárt különít el élelmiszeralapanyag-felvásárlásra.

Keresés