2022. május 17. kedd

máj. 17
7:42
Az Ikrek ma semminek sem fog tudni örülni (Metropol)
Nem leli ma a helyét, nem tud örülni semminek, egyszerűen úgy érzi, mintha nem éppen ott lenne, ahol szeretne.
máj. 17
7:42
Adózási határidők 2022. május 23-29. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 17
7:42
Nyáron is lesz közlekedésbiztonsági programsorozat kisiskolásoknak (vg.hu)
Tizenkét városba, két fesztiválra és két gyermektáborba látogat el a HUMDA projektje.
máj. 17
7:42
Felfüggesztik a Magyar Telekom-részvények kereskedését (Mínuszos)
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart május 17-én, ezért kedden tíz órától a lezárás szakasz végéig felfüggesztik a papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – közölte a vállalat. Amennyiben a Magyar Telekom által meghirdetett részvény-visszavásárlási aukció záró eredménye a felfüggesztés időtartamának vége előtt nyilváno
máj. 17
7:42
Sikeres kísérletet hajtott végre hiperszonikus rakétával az amerikai légierő (Mandiner)
Oroszország már hadrendbe is állított hiperszonikus fegyvereket, melyeket be is vetett az Ukrajna elleni háborúban.
máj. 17
7:42
Ma hajnalban rengeteg illegális bevándorlót tartóztattak fel a magyar rendőrök (Magyar Nemzet)
Összesen 447 határsértőt tartóztattak fel és 728 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
máj. 17
7:42
390 felett: ez megint nem a forint hete (Forbes)
Hétfő délutánra és estére drasztikusan gyengült a forint jegyzése.
máj. 17
7:42
30 milliós végkielégítéssel távozik két tárca nélküli miniszter (rtl.hu)
Kásler Miklósnak és Benkő Tibornak 11,9 millió forint végkielégítés jár.
máj. 17
7:44
Ezt nem láttuk jönni: a bivalyerős webáruházak ma már fékezik a bolti kereskedelmet (vg.hu)
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem márciusban visszafogta az összforgalom növekedését.
máj. 17
7:44
Ezer szárazföldi csigafaj felfedezésében bízik a magyar zoológus (Magyar Nemzet)
Páll-Gergely Barna hat év alatt teljes Új-Kaledóniát végigkutatja egy nemzetközi csoport tagjaként.
máj. 17
7:48
Ársokk, hiány – nem akárki figyelmeztet (Infostart)
A Bank of England vezetője elismerte, hogy a nagy-britanniai infláció messze a cél felett jár, de ennek külső okai vannak.
máj. 17
7:48
Megtiltották a F1-es pilótáknak a testékszer viselését, Hamilton háborog (Blikk)
A Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA döntése értelmében már Miamiban is tilos volt a Forma-1-es pilótáknak a verseny közben a testékszer viselése. Ez Lewis Hamiltont érintette a legérzékenyebben, hiszen ki kellett szednie régóta viselt piercingjeit, fülbevalóit. A brit pilóta szerint az FIA-nak ennél fontosabb dolga is lehetne.
máj. 17
7:48
Novák Katalin fontos megbeszélést folytatott a mai varsói útja előtt (ATV)
Orbán Viktor volt külügyminiszterével, Martonyi Jánossal egyeztetett a mai varsói útjáról a köztársasági elnök.
máj. 17
7:48
Ismét gyermekek gyógyulását segíti a Penny (Márkamonitor)
A márka a társadalmi felelősségvállalás jegyében már 2007 óta rendszeresen segíti pénzadományokkal az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hogy egy-egy fontos projekt megvalósulhasson.   „Nagyon örülünk, hogy immár 15 éve segíthetjük az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkáját, hiszen kiemelten fontosak számunkra az olyan
máj. 17
7:48
Nyílt utcán vesztette életét egy 3 éves kisfiú, borzalmas, ami történt (BorsOnline)
Rögtön kórházba rohantak a gyermekkel, de már nem tudták megmenteni az életét.
máj. 17
7:48
Az indiai exportkorlátozás miatt megugrott a búza ára (Agrofórum)
Látványos áremelkedésekkel kezdődött a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 5,9 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal került többe, mint pénteken. Európában a malmi búza 5,2 százalékkal, a kukorica 3,3 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult. A takarmánybúzáért is többet kel
máj. 17
7:48
Én nem fogok lemondani róla soha! – Élet egy Down-szindrómás ikertestvérrel (WMN)
Egy ikerpár története: egyikük Down-szindrómás, míg a testvére ép. Ő mesél most arról, milyen így felnőni:
máj. 17
7:48
Hihetetlen! Lehet fogyni fekve? Erre biztos nem számítottál (Promotions)
Hogyan fogyjunk pihenéssel?
máj. 17
7:48
Az olajembargó bevezetése az EU-nak fájna jobban, nem az oroszoknak (Magyar Nemzet)
Tóth Máté energiajogász szerint óriási bakot lőne vele az Európai Bizottság.
máj. 17
7:48
Minek nevezzelek? Helyes megnevezések fogyatékon innen és túl (egy.hu)
Veled is előfordult már, hogy egy fogyatékos emberrel nem tudtál kapcsolatba kerülni, mert nem voltál biztos benne, hogy jó a megnevezés, amit használnál a problémájára? Ha igen, nem vagy egyedül. Sokan azért nem mernek kérdezni minket, mert félnek, hogy sértő szavakat használnak. Nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek tűnik, azonban van néhány sz
máj. 17
7:48
Gabonafélék virágzásakor is óvni kell a méheket (Üzletem)
Virágzáskor a növényvédő-szeres kezeléseket gabonafélék esetében is méhkímélő technológia szerint kell végezni – hívja fel a figyelmet a Nébih.
máj. 17
7:54
Így bukták el a választásokat Márki-Zay Péterék (Menedzsment Fórum)
A tényfeltárásra specializálódott portál ezúttal az ellenzéki választási kampány színfalak mögötti történéseiről közölt cikket.
máj. 17
7:54
Az osztrákok továbbra is nemet mondanak a NATO-ra (Infostart)
Finnország és Svédország hivatalosan már jelezte a NATO-hoz való csatlakozási kérelem benyújtásának a szándékát, az ugyancsak semleges Ausztria azonban határozottan elutasítja ezt.
máj. 17
7:54
Erre készülj, ha taxit fognál a fővárosban (Ripost)
Minden eddiginél nagyobb taxis tarifaemelés történt.
máj. 17
7:54
Most vallotta be a rocksztár, mindkét füléből leharaptak egy darabot (BorsOnline)
Pete Doherty mindkét füléből elveszített egy darabot, ráadásul nem is egyszerre, egy embernek köszönhetően.
máj. 17
7:54
Hosszú Katinka titkokat árult el az esküvőjéről: ilyen ruhában áll oltár elé (Life)
Hosszú Katinka és Gelencsér Máté között idén januárban történt meg a romantikus lánykérés a csodás, egzotikus Kanári-szigeteken, az Atlanti-óceán partján. Azóta nagy terveket szövögetnek a szerelmesek, nemrégiben a közös szentendrei házukba is beköltöztek.
máj. 17
7:54
Törökország nem enged Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán (Demokrata)
„Hogyan bízhatnánk bennük? Svédország a terrorszervezetek melegágya” – mondta a török elnök.
máj. 17
7:54
Akkorát buktunk, hogy gyertyával világítottunk esténként – így állt talpra a válság után a Billingo alapítója (Forbes)
Kíváncsi vagyok az újra. Mindig megnézem, hogyan lehet a dolgokat másképp csinálni. A Billingo is így született - mondja az alapító.
máj. 17
7:54
Pilhál Tamás: Európa utolsó reménye (Mandiner)
Egyre gyakrabban kérdezzük magunktól, mit keresünk az unióban?
máj. 17
8:00
Lesz gyereknap a Városligetben (Blikk)
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hosszú kényszerszünet után újra megrendezi ingyenes gyermeknapi programjait a Városligetben. Koranyári idő, megújult környezet, gazdag program, változatos helyszínek: minden adott ahhoz, hogy akár több tízezer gyermek és családja találjon magának színvonalas, kulturált és elérhető, ingyenes programokat május 28-2
máj. 17
8:00
Lehagytak minket a szlovének (Piac és Profit)
A szlovén hazai össztermék (GDP) 9,8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal.
máj. 17
8:00
Kicsit erősödött a forint reggelre (ProfitLine)
Az előző napi egy százalék körüli gyengülés után némi pozitív korrekcióval kezdett kedden a forint: 0,2 százalékkal erősödött az euróval, 0,5 százalékkal a dollárral és 0,3 százalékkal a svájci frankkal szemben.
máj. 17
8:00
A hangsebesség ötszörösével száguld az amerikai hiperszonikus rakéta (hirado.hu)
Ezzel az amerikai hadsereg „utolérte” az orosz haderőt, amely már március közepén bevetette saját Kinzsal hiperszonikus rakétáját egy ukrajnai célpont ellen.
máj. 17
8:00
Megnyerte az alsóházi rájátszást a Sepsi OSK (m4sport.hu)
Első helyen végzett a román labdarúgó-bajnokság rájátszásának alsóházában a székelyföldi Sepsi OSK, és ezzel növelte esélyét, hogy ismét szerepeljen a Konferencia-ligában.
máj. 17
8:00
Frissen kelt kedd reggel a forint (vg.hu)
A főbb devizákhoz képest erősödött a magyar fizetőeszköz.
máj. 17
8:00
A fejbe dobott magyar hőst is megünnepelték Németországban (Magyar Nemzet)
A Szikora Melinda klubja, a Bietigheim nyerte meg a női kézilabda Európa-ligát.
máj. 17
8:00
Az ukránok már a szlovák tarackágyúk használatát tanulják (Mandiner)
Fico szerint nem kellene segíteni az ukránokat, akik soha nem segítettek nekik, csak becsapták őket.
máj. 17
8:00
Rúzs a malacon? Újabb autógyártók választhatják le a villanyautós üzletágukat (Villanyautósok)
Az üzleti terveknek többféle olvasata lehet. A teljes anyag Rúzs a malacon? Újabb autógyártók választhatják le a villanyautós üzletágukat címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
máj. 17
8:00
Egyetlenegy autót sem adtak el áprilisban a 25 milliós Sanghajban (rtl.hu)
Tavaly összesen 736 ezret, a legtöbbet a kínai városok közül.
máj. 17
8:06
BRFK: hétfőn több mint 300 menekültet fogadtak a fővárosban (hirado.hu)
A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
máj. 17
8:06
Hiperszonikus rakétával kísérletezett az amerikai légierő (ATV)
Sikeres kísérletet hajtott végre a hangsebesség ötszörösére képes hiperszonikus fegyverrel az Egyesült Államok - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai légierő.
máj. 17
8:06
Az FBI nem javasolja észak-koreai informatikusok felvételét (444.hu)
Több ezer észak-koreai IT-szakember jelentkezhet nyugati cégeknél távmunkákra, de az amerikaiak szerint mögöttes céljaik vannak ezzel.
máj. 17
8:06
Pozitív eredményt riportált a CIG (vg.hu)
Több mint tizenhatszoros a nem-életbiztosítási termékek díjnövekedése.
máj. 17
8:06
Elhunyt a 12 éves kislány, akit édesanyjával együtt gázoltak el a hétvégén Újpetrén (Life)
Halálos baleset történt szombat reggel a baranyai Újpetrén.
máj. 17
8:06
Otthoni használatra mégis megmarad az ingyenes G Suite (Bitport)
A keresőóriás szolgáltatásának januárban bejelentett kivezetése méretes vargabetűkkel történik. Illetve most már úgy tűnik, nem is mindenkinek történik.
máj. 17
8:06
Folytatódik a kisiskolások közlekedésbiztonsági programsorozata (Demokrata)
Tizenkét városba látogat el a „Road Safety – a biztonság az első” oktatási programsorozat.
máj. 17
8:12
Vaskos vigaszdíjat kapnak az új Orbán-kormányból kihagyott miniszterek (Menedzsment Fórum)
Süli János és Mager Andrea 30-30 millió forintos végkielégítéssel távozik a kormányból.
máj. 17
8:12
Váratlan fordulat: orosz falut támadtak meg az ukránok (Blikk)
Kedd reggelre tűz alá került egy orosz határmenti falu, miután az ukrán csapatok tüzet nyitottak a településre. Az orosz határőrök viszonozták a támadást.
máj. 17
8:12
Óriási baj van Srí Lankán, és már a benzin is kifogy az országban (Infostart)
Pénzt nyomtatnak és eladnák a nemzeti légitársaságot, hogy az alapvető importcikkeket ki tudják fizetni és fizetést adjanak az állami dolgozóknak, a benzinből pedig mindjárt kifogy az ország.
máj. 17
8:12
Az inzulinpumpa kezelés és a szenzor alkalmazása terhességben (WebBeteg)
A modern technikáknak köszönhetően egyre több lehetőség van az 1-es típusú inzulinhiányos cukorbeteg nők számára a terhességet megelőzően, valamint a terhesség alatt az ideális anyagcserehelyzet kialakítására, fenntartására.

Keresés