Idén május 18. és 28. között rendezik meg a programsorozatot Sárospatakon, Mátészalkán, Csengeren, Visegrádon, Szigetváron, Pakson, Temesváron és Kolozsváron.
Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben.
Kedden ünnepelné a 79. születésnapját Kóbor János, aki fél éve, hogy nincs más szeretteivel és rajongóival. Mostanra viszont már a hozzá legközelebb állók élete is nagyjából visszatért a régi kerékvágásba.
Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni – jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben.
Elizabeth Taylor és Richard Burton Hollywood aranykorának egyik legnagyobb álompárja volt: legendás, egyben viharos szerelmükből eget rengető botrány kerekedett, melyet még a pápa is elítélt.
Egy sor növénybetegség fertőzéséhez kedvezőek a feltételek, és a rovarkártevők sokasága is jól érzi magát a melegre fordult időben. Az áttelelt burgonyabogár-imágók is megjelentek.
Továbbra is válságálló a magyar gazdaság, a kormányzati intézkedések eredményesen tompították az orosz-ukrán háború hatását – kommentálta a legújabb GDP-adatokat Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videoüzenetében kedden.
Már csak néhány nap áll a magánszemélyek rendelkezésére, hogy az előző évben megszerzett jövedelmükkel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek eleget tegyenek, a 2021. évre vonatkozó szja-bevallások benyújtásának határideje 2022. május 20. Eddig az időpontig van lehetőség az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlá
Kiváltható-e az orosz olaj? Milyen módon lehet csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függésünket, reális forgatókönyv-e, hogy teljesen elszakadjunk Moszkvától és a szövetségeseinkkel együtt tartsunk? Egyebek mellett ezekre a kérdések megválaszolására is megkérik kollégáink a Klasszis Klub május 26-i vendégét, Holoda Attilát energetikai szak
Varsóba látogatott első köztársasági elnöki útján Novák Katalin Magyarország államfője a lengyel fővárosban kollégájával, Andrzej Duda elnökkel találkozott.
Megosztottak a piaci szereplők annak kapcsán, mi vár a személyi hitelezésre 2022-ben: vannak, akik visszaesésre számítanak, mások szerint nem lesz jelentősebb megtorpanás. Portfolio Hitelezés 2022 konferenciáján a piaci szakértők beszélgettek a külföldön egyre gyorsabban felfutó BNPL-jelenségről, a személyi hitelek kamatszintjéről és a hitelkártyá
A kis- és középvállalkozások többsége, ezen belül a középvállalatok közel kétharmada szerint a versenyképességük megőrzéséhez sokkal határozottabb lépéseket kell tenniük a digitalizáció irányába. Ennek fontossága a közeljövőben a vállalkozások harmadánál-negyedénél nőni fog – ez derül ki a Microsoft megbízásából a BellResearch által, a KKV-k körébe
Kell-e orosz gáz? Kiváltható-e az orosz olaj? Milyen módon lehet csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függésünket, reális forgatókönyv-e, hogy teljesen elszakadjunk Moszkvától és a szövetségeseinkkel együtt tartsunk? Egyebek mellett e kérdések megválaszolására is megkérjük Klasszis Klubunk május 26-i vendégét, Holoda Attilát energetikai sza
Jelentősen megnőtt a kereslet a törökországi ingatlanok iránt áprilisban az orosz és ukrán állampolgárok részéről – jelentette a török statisztikai hivatal (Tüik). Az orosz vásárlók átvették a vezetést a külföldi ingatlanbefektetők ranglistáján.
Szinte már össze sem tudjuk számolni, hogy hány újdonságot mutat be idén a BMW, kezdve a már leleplezett, vadonatúj 7-estől a brutális XM-ig. Most az is kiderült, hogy a frissített 3-as is csatlakozik a sorhoz, a németek pedig már meg is osztottak velünk egy ízelítőt a középkategóriás szedán ráncfelvarrott verziójáról.
Egy rendkívül erős ingatlanpiac csattant neki a falnak február 24-én, az orosz-ukrán háború kirobbanásával. Rengeteg a bizonytalanság a piacon, az alapanyagárak, a kivitelezési kockázatok rendkívüli módon megnőttek, a bankok is óvatosabbak, de drámai szigorításra nem kell készülni a projektfinanszírozásban. Erről volt szó Hitelezés 2022 konferenciá
A Blahalouisiana énekesnője rajong a vintage darabokért, nem ritkán családi örökséget visel a színpadon – derült ki az M2 Petőfi TV Stiló című stílusmagazinjában.
Székesfehérvári, miskolci és budapesti technikummal kezdett együttműködést a Magyar Telekom a távközlési szakma népszerűsítése, a szakirányú képzés támogatása, valamint saját szakemberutánpótlásának érdekében. Az intézmények most több száz eszközt kapnak a távközlési vállalattól oktatási célokra. Május 17-én a Távközlés Világnapját ünnepeljük. Ma m
Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben.
Howard Hughes-ot több szempontból is valódi zseniként tartották számon szerteágazó tehetsége miatt, azonban a milliárdos elméjén életének második felére teljesen elhatalmasodott a paranoia és a különcség, ami halálához is vezetett.
Sanghaj harmadik napja nem jelentett új Covid-fertőzést a karanténnal lezárt területeken kívül, ami a hatóságok szerint komoly mérföldkő, és lehetővé teszi számukra, hogy megkezdjék a lezárások feloldását. A város tegnap 823 fertőzésről számolt be, szemben a vasárnapi 938-as adattal.
„Az átigazolási időszak legnagyobb fogása a KKM szempontjából így Süli János lett. Üdv a csapatban!” – így fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter abban a keddi Facebook-posztban, amiben bemutatta, hogy kikkel készül a holnapi parlamenti bizottsági meghallgatásokra.