Titokban folytak a tárgyalások a mariupoli Azovsztal fémműben két hónapig kitartó ukrán harcosok elszállításáról. Egyik parancsnokuk még a napokban is azt mondta egy francia filozófusnak, hogy ott fognak meghalni.
Erdő Péter bíboros lehet Ferenc pápa utódja a Vatikán élén. Mivel a Szentatya nemrég kerekesszékbe kényszerült térdfájdalmai miatt, a nemzetközi sajtó el is kezdte keresni az utódját. A részletekről a HírTV-t Jánosi Dalma tudósította Rómából.
Andrej Plenkovic Orbán Viktornak írt gratuláló levelében sok sikert kívánt magyar kollégájának a megszakítás nélküli negyedik kormányzati ciklusához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.
Kiszervezik július 1-jétől a gyermekétkeztetési feladatokat Békéscsabán. Az önkormányzati cég helyett a budapesti Pannon Menza Kft. látja el a feladatot.
Mostanában az árupiaci termékek a legkeresettebbek, főként a búza és az olaj, de megnőtt a hazai piacon befektetni kívánók aránya – árulta el a prémium banki ügyfelek preferenciáit Szabó Sándor, az SPB Befektetési Zrt. prémium banking igazgatója és igazgatósági tagja. A Portfolio-nak adott interjúban a szakember beszélt arról is, milyen devizában é
Elképesztő hogyan bukott le az a betörő, aki egy pesterzsébeti házat akart kifosztani. Az lett a veszte, hogy megitta azt a pezsgőt, amit a konyhában talált.
Nyolc nagyszabású, egyedi tervezésű hangkeltő installációval várja a látogatókat szerdától a Liget Budapest projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza új kiállítása.
Bár a Fidesz óriási erőforrásaival és propagandagépezetével szemben eleve kevés esélyük volt, a sikert akadályozta a saját belső megosztottságuk, a fontosabb szereplők közötti rivalizálás és bizalmatlanság. A Direkt36 cikke.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz egy középkorú férfi és élettársa ellen, akik a gyanú szerint a nő közösen nevelt kislánya sérelmére követték el a bűncselekményeket - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.
A jelek szerint patthelyzet alakult ki Elon Musk és a vállalat vezetése között, a befektetők egyre kevesebb esélyt látnak rá, hogy az eredeti formájában lezavarják a 44 milliárd dolláros üzletet.
Az elektromosautók nagymértékben különböznek a belső égésű motorokkal rendelkező járművektől. Pont ezért többféle elemre és alkatrészre is szükség van a hatékonyság érdekében. A gumiabroncsok az elektromos autók esetében is kimagaslóan fontos szerepet játszanak, mivel képviselik a jármű érintkezési pontját az aszfalttal. Ráadásul alkalmazkodniuk ke
A kkv-hitelezésről és a kkv-szektor kilátásairól volt szó a Hitelezés 2022 konferenciánk 2/A szekciójában, ahol kiderült, hogy a szektor jelentős pénzügyi kockázatokkal, globális gazdasági kihívásokkal néz szembe, és ez már a cégalapítások, cégtörlések, kényszerfelszámolások számán is látszik.
A tőzsdéken megint javult a hangulat, ami a múlt hét végi emelkedéssel együtt biztató. A dollár kissé esik, az euró/forint is visszatért 390 alá. Az OTP és a Mol együtt húz, a Telekomra aukciót tartanak. A bitcoin 2015 óta nem volt olyan rossz passzban, mint az elmúlt hetekben.
Tavaly júniusban szavazták meg a kriptopénzek hazai adózását szabályozó törvényt. Habár ebben a kriptovalutákat hagyományos pénzre való átváltáskor sújtó adó mértékét 30.5%-ról 15%-ra csökkentették, az új szabályozás értelmében egy fontos határidőre is oda kell figyelnie azoknak, akik a nyereségük realizálásra készülnek – hívta fel a figyelmet az a
A homoktövis (Hippophae rhamnoides) narancssárga bogyótermése elsősorban kiemelkedően magas C-vitamin-tartalmáról ismert, azonban számos egyéb vitamin, ásványi anyag, illetve többféle omega-zsírsav is található benne. A belőle készült termékek bizonyos egészségügyi panaszok esetén természetes támogatást jelenthetnek.
A nemzetközi piacokon már kifejezetten jó hangulat uralkodik, ami magyar tőzsdére is pozitív hatással van, de emellett a ma reggeli GDP-adat is segíti az emelkedést, hiszen az első negyedéves gazdasági teljesítmény jelentős pozitív meglepetést okozott.
„Évekig foglalkoztam állami gondozott gyerekekkel, táboroztattam őket, programokat szerveztem nekik, feljöttek a lakásomra is, de soha egyet sem akartam hazavinni. Nem is készültem arra, hogy egyszer majd örökbe fogadok valakit, de Tomi felébresztette bennem az anyai ösztönt. Az iskolában már első nap beleült az ölembe, és nem akart onnan kiszállni
Több mint 1,8 millió tonna búza ragadt be az indiai kikötőkben, miután a kormány megtiltotta a gabonafajta exportját. A döntésre emelkedett a búzajegyzés az Egyesült Államokban és Európában egyaránt.
A művészet erejével hívja fel a figyelmet a fenntarthatóságra, kiemelten a mikroműanyagok problémájára a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivál május 26. és 28. között. Az 50 helyszínen megrendezett 100 változatos művészeti program közül 25 a fenntarthatóság témája köré épül. A Dunából származó mikroműanyagok felhasználásával különleges üveggömb
„Álmot láttam, szent helyen jártam”, „Suno me dikhlem, po Sunto than phírdem ….” – ezek a sorok egy archaikus oláhcigány énekből származnak, Varga Helena iparművész-énekesnő szólaltatta meg őket a Körforgásban című kiállítás megnyitóján. Az idézet a tárlat mottója is, az itt bemutatott hat öltözék alkotója pedig Varga Erika és Varga Helena, a Roman
Az online vásárolható szolgáltatások terén megváltoztak a szokásaink az elmúlt két évben: óvatosabban döntünk, átalakult a keresett szolgáltatások köre, miközben a döntés ideje egyre inkább az utolsó pillanatra tolódik, így előtérbe kerültek a last minute ajánlatok – nem csak az utazások, hanem más szolgáltatások esetében is.
Komoly pofont jelentett Oroszország számára az ellene bevezetett EU-s szankciók. Az ország az autóiparon keresztül már elkezdte megérezni az orosz-ukrán háború következményeit.