A világ legsikeresebb embereiben egy biztosan közös, már nagyon korán volt egy konkrét víziójuk arról az üzletről, ami aztán gazdaggá és világhírűvé tette őket. Nem volt ez másképp a Nike-alapító Phil Knight esetén sem. Ő az egyetemi dolgozatában kezdett foglalkozni a futócipőkkel, s lám, milyen igaza lett.
Örülhetnek a Kárpát-medencei táncok és zene szerelmesei, ugyanis májustól szeptemberig minden második vasárnap táncházzá alakul a városligeti promenád.
Romániában 9,4 százalékkal, 2,297 milliárd euróra nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank.
Bőröndben talált női holttest híre sokkolta az országot 1931-ben. A koffergyilkosként elhíresült Schreiber Tamás József tette évekig lázban tartotta a közvéleményt.
A horvát szigetekre viszonylag egyszerűen eljuthatunk az új autópályák és a Jadrolinija állami komptársaság segítségével. Horvátország ugyan őrült tempóban építi az új hidakat a különböző szigetekre, de a Jadrolinija kompok nélkül a szigetek nagy része teljesen el lenne vágva a külvilágtól.
A hírességek is emberek, így az ő életútjukban is vannak olyan történetek, amik a mai napig képesek meglepni a legnagyobb rajongókat is. Ilyen például a szegénység.
Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökéül Urska Klakocar Zupancicot, a Szabadság Mozgalom (Gibanja Svoboda) jelöltjét választották meg.
A Vodafone leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungária Kft. együttműködésével a következő egy évben 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít országszerte - jelentette be Budai J. Gergő, a Vantage Towers elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón Etyeken.
Amikor híres pároknak gyermeke születik, általában nem csak az ismertséget örökítik át gyermekeikre, de bizony a jó géneket is. Így eshet meg, hogy olykor az utódok még túl is szárnyalják szüleiket, nem csak szépségben, de tehetségben is.
Hiába a potenciál, a hidrogénes hajtás még nem terjedt el a tehergépkocsikban. Ennek ellenére nem mondtak le a technológiáról a vállalatok, és mostanra beérni látszanak az első eredmények.
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatot indított Elon Muskkal szemben a Twitter felvásárlása ügyében, mert a SEC szerint a milliárdos az üzletkötés többhetes folyamata során késve nyújtott be egy fontos dokumentumot – írja a The Wall Street Journal (WSJ). A tudósítása szerint a SEC szabályozása előírja a részvényeseknek, hogy hozzák nyilváno
A tudomány fejlődése lehetővé teszi, hogy már több ezer évvel ezelőtt élt emberek illatát is érezhetjük. A Kleopátra projektben részt vevő kutatók megpróbálták rekonstruálni a híres ókori királynő parfümjét.
Az artrózis (ízületi porckopás), amit néha oszteoartrózisnak vagy - félreérthetően, mintha gyulladás lenne a betegség lényege - oszteoartritisznek neveznek, a fejlett országokban az ízületi problémák leggyakoribb formája, és az egyik leggyakoribb oka a rokkantságnak.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. idei első negyedéves konszolidált árbevétele 11,6 milliárd forint volt, amely 20,4 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a vállalat a tőzsde honlapján pénteken.
Nem véletlenül rajonganak érte ma is, Diana örök inspiráció a nők számára. A hercegné szomorú története rengeteg tanulsággal szolgál ma is, a stílusa pedig egyáltalán nem avult az évek során, sőt mindig új és újabb rétegét fedezzük fel.
Gyepszőnyeges mesterséges kert vagy fenntartható méhlegelő? Sokan azt gondolják, hogy a gyepszőnyeges tujasoros kert a legegyszerűbb fenntartási oldalon, pedig a valóságban más a helyzet. A méhlegelős kertnek még ráadásul haszna is van környezetvédelmi okokból.
A Deutsche Telekom, a legnagyobb európai távközlési konszern erőteljesen növelte mind a bevételét, mind a nyereségét pénzügyi éve első negyedében. A Deutsche Telekom pénzügyi éve első negyedében 28,0 milliárd euró bevételre tett szert, 6,2 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 26,4 milliárd eurónál. Működési eredménye 6,9 százalékkal emelkede
Egy kényelmes otthon terasz nélkül olyan, mint egy gusztusosan tálalt étel finom ízek nélkül. Ettől még szépnek nevezhető, de kevésbé élvezetes és egy idő után a hiányérzetünket nehezen titkoljuk. Legtöbben egyetértenek abban, hogy minél tágasabb a terasz, annál jobb, ám egy kisebb méretű is számtalan lehetőséget kínál. Csupán ötletek és megfelelő