Rohamosan vásárolják föl az árstopos termékeket a kisboltosok, cukrászdák, vendéglősök a szupermarketekben és a diszkontokban, ezért van olyan áruházlánc, amelyik már nem engedi az ilyen célú vásárlásokat, hogy ne alakuljon ki áruhiány a boltokban – tudta meg a Portfolio. A részletekről Hornyák Józsefet, a gazdasági portál elemzőjét kérdeztük.
Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék M. Eszter önálló bírósági végrehajtót a hivatali vesztegetés vádja alól. M. Eszter nem ment el az ítélethirdetésre.
A Coinbase Global legfrissebb negyedéves számai elmaradtak az elemzői becslésektől bevétel soron, a vállalat veszteséget könyvelt el, miután a globális piacokon tapasztalható bizonytalansági tényezők visszafogták a befektetők kockázatos eszközök iránti étvágyát, beleértve a kriptovalutákkal való kereskedést is.
A hazai gazdák az élelmiszerkönyv módosítását kezdeményezik, ugyanis véleményük szerint az unióban hátrányban vannak más országokkal szemben. Ennek oka, hogy az EU-ban a kecske- és juhsajtoknak elég csak 70%-ban ezektől az állatoktól származó tejet tartalmazni, a többi lehet sokkal olcsóbb tehéntej is. Itthon viszont általában csak juh- vagy kecske
Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy az ukrajnai háború valószínűleg "kiszámíthatatlanná válik és intenzívebb lehet" a következő hónapokban - mondta kedden Avril Haines, az amerikai Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI)vezetője a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatásán.
Összesen 6748 új fertőzöttet igazoltak az „elmúlt héten” Magyarországon, és 77 beteg hunyt el – közölte a koronavirus.gov.hu, nem tisztázva pontosan, mit ért elmúlt hét alatt, ugyanis legutóbb 9 napja közöltek adatokat. Ha azt feltételezzük, hogy a naptári múlt hét számairól van szó, akkor a hétnapi esetszám 24%-os, a halálozások száma 53%-os vissz
A 32 éves férfi „a műtétek sorozata és a gondos ápolás ellenére május 11-én reggel életét vesztette” – közölte a hírt Facebook-oldalán a Magyar Honvédség.
Hamarosan egy éves házassági évfordulóját ünnepli Heatlie Dávid és felesége. Ha minden terveik szerint alakul, akkor 2 éven belül édesanyja álma is teljesül, és végre unokázhat, ugyanis a zenész és Dóri beütemezte első gyermekük érkezését.
Ukrajna idén eddig mintegy 7 millió hektár tavaszi növényt vetett, ami 25-30%-kal kevesebb, mint 2021 azonos időszakában, áprilisban pedig 1,090 millió tonna gabonát exportált – mondta Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter.
Közleményükben azt írták: a lekérdezés központi azonosítás után lehetséges, ez történhet ügyfélkapuval, telefonos azonosító kóddal, eSzemélyi okmánnyal, videótechnológián keresztüli azonosítással. A lekérdezéshez a magyarorszag.hu oldalon a "Közigazgatás, Jog" témacsoporton belül az "Adatkezelés, adatszolgáltatás" felületet kell kiválasztani, majd
Az új jogszabály a bűncselekményekkel kapcsolatba hozható kriptovaluták lefoglalására és az Oroszországgal szembeni szankciók megerősítésére összpontosít majd. Az Egyesült Királyság
Szerdától bruttó 9 forinttal kerül majd kevesebbe a gázolaj nagykereskedelmi ára. Legutóbb április 13-án volt árcsökkenés a dízel esetében. Nem így lesz a benzinnél, annak beszerzési ára bruttó 12 forinttal emelkedik.
A klimax idején bekövetkező óriási hormonális változás az urogenitális rendszer működését is befolyásolja, számos kényelmetlenséget okozva ezzel a változás korában lévő nőknek.
Márciusban amerikai kormányzati tisztviselők afelől érdeklődtek a brazil állami olajvállalatnál, a Petrobrasnál, hogy hajlandó lenne-e növelni a nyersolajkitermelését, miután az orosz-ukrán háború miatt az egekbe szöktek az olajárak. De nem jártak sikerrel – mondták el a Reutersnek az ügyhöz közel álló források.
Idén januárban volt tizennégy éve, hogy tragikusan fiatalon elhunyt a népszerű ausztrál színész, Heath Ledger. A posztumusz Oscar-díjas sztárnak nem sokkal a halála előtt született meg kislánya, aki most újabb testvért kaphat.
Utoljára másfél hete adtak ki hivatalos koronavírus statisztikát, ugyanis az Operatív Törzs úgy döntött, hogy a kedvező járványhelyzetre tekintettel már nincs szükség napi adatszolgáltatásra. A kilenc nap alatt 77 fő hunyt el a Covid következtében.
Május 22-ig lehet jelentkezni az AWE Hungary elnevezésű, kifejezetten női vállalkozókat ösztönző programra. A kiválasztott 25 résztvevő számára a vállalkozásuk létrehozásához és növekedéséhez szükséges támogatást kapják meg egy nemzetközi tapasztalatok alapján, a magyar vállalkozói környezetre szabott 10 hónapos program során. A végén pedig a legíg
Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat a tőzsdéken, az USA-ban főleg az aggasztja a befektetőket, hogy a jegybank az infláció elleni harcban a monetáris politikai szigorítással recesszióba taszíthatja a gazdaságot. Emellett Ázsiában elsősorban a kínai gazdaság lassulása jelent kockázatot, főleg a koronavírus miatti szigorú lezárásokkal összefügg
Csaknem azonos ingatlanállomány mellett növelte a nyereségét az első negyedévben a Graphisoft Park SE - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett tájékoztatásban.
Az aukció legizgalmasabb darabja egy X-szárnyú vadászgép modellje lesz, amelyet az első Star Wars-film különleges látványeffektusaihoz használtak 1977-ben.
Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.
Napi Mérsékelt forgalom mellett esett tegnap az OTP árfolyama, nem tudott eltávolodni 10000 forintos lélektani értékétől. A zárás a napi minimumra, 10000 forintra érkezett, így szerdán is nyomás alatt maradhat ez a támasz. Letörése 2020-ban látott értékekhez nyitna teret a gyengülés számára. A háborítatlan gyengülés azért nehezen elképzelhető, a 2
Napi Nagy ütést kapott a MOL kedden, ráadásul a masszív eséshez jelentős forgalom is társult. Ezzel az árfolyam már tegnap elérte a 2800 forintos szintet és 50 napos mozgóátlagát, sőt, alá is zárt 2770 forinton. Nem fest jól a helyzet, a technikai kép további romlását elkerülendő az alsó Bollinger próbálhatja elkapni a zuhanó árfolyamot. Az
Utoljára másfél hete adtak ki hivatalos koronavírus statisztikát, ugyanis az Operatív Törzs úgy döntött, hogy a kedvező járványhelyzetre tekintettel már nincs szükség napi adatszolgáltatásra. A kilenc nap alatt 77 fő hunyt el a Covid következtében.
A gennyes agyhártyagyulladás a meningococcus baktériumok által okozott fertőző betegség. Mivel nagyon gyors a betegség lefolyása, néhány óra alatt megváltozhat a családok élete, és akár 24 órán belül tragikus kimenetelű is lehet. Minden ötödik túlélő pedig maradandó szövődményektől szenvedhet, legyen az agykárosodás, rokkantság, hallásvesztés, vise
Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett, Sanghaj után a fővárosban is egyre több korlátozással igyekezve útját állni a fertőzésnek.
Az szja-bevallási határidő közeledtével többen is arról kérdezték az Adózónát, hogy bevételnek számít-e az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása, és hogyan adózik. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.