2022. május 1. vasárnap

máj. 1
10:18
Hangok a fejben (Magyar Nemzet)
A járvány csökkenése óta már nincs akadálya, hogy a páciensek és segítőik személyesen is találkozzanak.
máj. 1
10:18
„Leszel az anyukám?” – Ő 4, én 15 éves voltam, amikor egymást választottuk (egy.hu)
Nem tudom, anyák napja környékén miért éppen ő jutott eszembe, de úgyis régóta tervezem, hogy írok róla. Juszufról, akinek a világ legszebb barna szeme jutott, és egy ideig én lehettem az „anyukája”.
máj. 1
10:18
Paradicsomból sör (Magyar Mezőgazdaság)
Új-Zélandon készül a világ első paradicsomsöre. Őrült ötletnek hangzik, de sörfőzde szerint akár működhet is a dolog.
máj. 1
10:18
Berger: Véget érhet Hamilton karrierje (Racing)
Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton karrierje lassan eléri a célvonalat. A Mercedes az új érában nem hozta a megszokott dominanciáját. A csillagosok egyelőre a középmezőnyben vitézkednek, miközben a Red Bull és a Ferrari az élen harcol. A delfinezés és a motorerő hiánya megnehezíti a versenyzők és a mérnökök dolgát. Miamiba azonban fejlesztéseket
máj. 1
10:18
Az édesanyák láthatatlan munkájára hívja fel a figyelmet a Decathlon (Üzletem)
A Magyarországon élő 5,1 millió nő csaknem kétharmada édesanya. Ők nap mint nap láthatatlan munkát végeznek, amikor ellátják a házi-és házkörüli feladatokat és gondoskodnak gyermekeikről. Ezért a munkáért nem kapnak fizetést, mégis hatalmas értékkel bír.
máj. 1
10:18
Videón, ahogyan Angelina Jolie-t egy bunkerbe menekítik Ukrajnában (rtl.hu)
A megszálló oroszok bombázásától tartottak, ezért légiriadó volt a városban.
máj. 1
10:20
Orbán Viktor: Isten éltesse az édesanyákat! (Magyar Nemzet)
Boldog anyák napját kívánt a közösségi oldalán a miniszterelnök.
máj. 1
10:22
Ötventonnás oroszlán Esztergomban (Magyar Nemzet)
A királyi állat méltó jelképe az egykori királyvárosnak, amely május 1-jén megyei jogú városi rangra emelkedik.
máj. 1
10:24
Polgár Árpád: minőségi életet csak úgy lehet élni, ha nem kell folyamatosan dolgozni (ATV)
A házaspár a sarasotai tengerparton többek között arról elmélkedett, hogy a floridai emberek mentalitása egészen más, mint a magyaroké
máj. 1
10:24
Többórás a várakozás a határokon (hirado.hu)
A röszkei autópálya-határátkelő belépő oldalán három órás a várakozás.
máj. 1
10:24
Ördög Nórát kedves ajándékokkal lepték meg a gyerekei anyák napján (SzMo)
Mici és Venci különleges ajándékokkal lepték meg az édesanyjukat. Volt virág és és LEGO is.
máj. 1
10:24
Majka megcsalta Dundikát Las Vegasban? - Egy fotó miatt került bajba a rapper (Promotions)
Majka saját magát hozta kellemetlen helyzetbe egy képpel, amin még mosolyog is.
máj. 1
10:24
Ali és Frazier kiütve a ringből, női bunyó kell a népnek! (Magyar Nemzet)
Bizonyos Katie Taylor és Amanda Serrano küzdelmét minden idők egyik legjobb bokszmeccseként ajnározza az angolszász média.
máj. 1
10:24
Tóth Gabi: Már nemcsak önmagamért, a gyermekemért is felelősséggel tartozom (Mandiner)
Hannaróza idén már hároméves lesz. Az, hogy ő van, és én édesanya lehetek, az isteni gondviselésnek köszönhető.
máj. 1
10:24
Erdogan azt hazudta, Irak beleegyezésével rohanta le a kurdokat (10perc.hu)
Megosztottságot, viszályt szít Törökország kurdok elleni katonai offenzívája Irakban, és a bagdadi kormány még a török nagykövetet is bekérette tiltakozása jeléül.
máj. 1
10:24
Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben az amerikai házelnök (Magyar Nemzet)
Nancy Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki a háború óta felkereste az országot.
máj. 1
10:24
A nap, amikor Ayrton Senna Rallyversenyző volt (Racing)
1994. május 1-je minden szurkolónak beégett a tudatába, az volt a nap, amikor megtörtént a megtörténhetetlen, elvesztettük az autósport történetének egyik legnagyobb alakját. Nem csak a Forma–1-es szurkolók gyászolták, hanem minden sportszerető ember. Bár Ayrton Senna neve hallatán, a fekete-arany Lotus, vagy a piros-fehér McLaren ugrik be elsőre,
máj. 1
10:26
Csaknem 15 ezren érkeztek Ukrajnából a tegnapi napon (Magyar Nemzet)
Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint 13 747-en jöttek Magyarországra szombaton.
máj. 1
10:28
Dübörög az Apple, gyengélkedik az Amazon (Magyar Nemzet)
Az egyik cég óriási árrést tud elérni, a másik minimálisat.
máj. 1
10:30
Elképesztő szezon elé néz a nyári táboroztatás (Infostart)
Csaknem 700 táborturnus közül választhatnak a szülők a gyermekeiknek a Táborfigyelő.hu gyermektábor-összehasonlító weboldalon elérhető kínálatból. A portál ügyvezetője szerint az idei turnusok átlagosan 10-12 százalékkal lesznek drágábbak a korábbiakhoz képest.
máj. 1
10:30
Címlaplány lett Salma Hayek 14 éves lánya - Valentina már kész hölgy (hirado.hu)
Gyönyörű fotók készülte az anya-lánya párosról.
máj. 1
10:30
Sorozatban hatodszor is román bajnok a Sepsi Sic női kosárlabdacsapat (m4sport.hu)
Sorozatban a hatodik romániai bajnoki címét szerezte meg a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapat.
máj. 1
10:33
Kiemelt szerep hárul a nőkre a családi gazdaságok összetartásában és zökkenőmentes átadásában (Agroinform)
A családi gazdálkodás generációs megújulásának kulcsa a nők kezében van.
máj. 1
10:36
Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben az amerikai házelnök (ATV)
Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben Nancy Pelosi amerikai házelnök, a találkozóról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök osztott meg videót vasárnap a Twitteren.
máj. 1
10:36
Nádai Anikó ritkán mutatja meg kisfiát, most kivételt tett (Ripost)
Nagyon jól érezték magukat a fotó tanúsága szerint.
máj. 1
10:36
A tündérmese, ami már eleve rosszul kezdődött: 10 érdekesség Diana hercegné és Károly esküvőjéről (Joy)
Diana hercegné nagy napja nem is ment annyira gördülékenyen, mint ahogy azt a külvilág gondolta.
máj. 1
10:42
Váratlanul Ukrajnába érkezett az amerikai házelnök (hirado.hu)
Nancy Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki az ukrajnai háború február 24-ei kezdete óta felkereste az országot.
máj. 1
10:42
Évmilliók múlva egész másképp néz majd ki a Föld - A kontinensek "összekuszálódnak" (Femcafe)
Mivel Földünk kontinensei folyamatos mozgásban vannak, 250 millió év múlva máshogy néz ki a térkép. Az viszont meglepő, hogy rá sem ismerünk majd a bolygónkra.
máj. 1
10:42
Kétszer is meghalt a focista, mielőtt eljegyezte szerelmét (BorsOnline)
Szívműtétje előtt eljegyezte szerelmét, attól tartva, hogy az új szerve már nem fogja szeretni kedvesét.
máj. 1
10:42
Több tízmillió forintot ér a világ legdrágább sárgadinnyéje (Life)
Mindig is volt kereslet a különleges ízű, extrém formájú vagy ritkaságnak számító élelmiszerekre. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy bárki is milliókat fizessen egy olyan gyümölcsért, amely napokon belül megromlik, ha nem fogyasztjuk el.
máj. 1
10:42
Egy kiskutya lett az orosz-ukrán háború hőse - Elképesztő, amit csinál! (Promotions)
Patron mindössze két éves, de máris rengeteg ember életét mentette meg.
máj. 1
10:44
A Victoria's Secret modellek is használják: egy olcsó, könnyen beszerezhető, természetes csodaszer, mellyel olvadnak majd rólad a kilók (Femcafe)
Az almaecet csodákra képes, nem véletlen, hogy sok Victoria's Secret modell is alkalmazza, hogy megtartsák csodás alakjukat.
máj. 1
10:45
Megrendítő bejelentés: oroszul üzent az oroszoknak Zelenszkij (Metropol)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjjel nyilvánosságra hozott videójában azt mondta: eddig mintegy 23 ezer orosz katona vesztette életét a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban.
máj. 1
10:46
Itt a szomorú látlelet arról, hogy ami nálunk már luxusnak számít, az külföldön természetesn: 5 dolog, amiért a magyaroknak meg kell küzdeni (Femcafe)
A Reddit közösségi oldal már Magyarországon is teret hódított, az influencerek kibeszélésétől kezdve a haza ügyeit érintő fórumokon át mindenféléről zajlik kommunikáció. Éppen itt tette fel egy felhasználó ezt a komoly kérdést is: "Mi az ami Magyaroszágon luxusnak számít de külföldön nem az?" Lássuk a válaszokat! Fogorvos A redditezők egyik válasza
máj. 1
10:48
Pornó botrány a parlamentben: bevallotta, ő az a képviselő, aki felnőttfilmeket nézett az ülésteremben (Blikk)
A brit politikus Neil Parish, aki Tivertont és Honitont képviseli a parlamentben elismerte, hogy két különböző alkalommal pornográf tartalmú videókat nézett, miközben a parlament épületeiben tartózkodott.
máj. 1
10:48
Ezt üzente a munka ünnepén Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté (ATV)
Az LMP szerint az otthongondozás is munka, ezért akik napi 24 órában gondozzák valamely családtagjukat, megérdemlik legalább a minimálbér összegével megegyező jövedelmet - közölték az ellenzéki párt vezetői vasárnap az MTI-vel.
máj. 1
10:48
Johnson további brit fegyverek szállítását ígérte Zelenszkijnek (SzMo)
A brit kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy az Ukrajnának szállított brit fegyverzet védelmi jellegű.
máj. 1
10:48
Novák Katalin: Édesanyák, nagymamák, dédnagymamák, köszönjük! (Magyar Nemzet)
Az életet adókat és az életre tanítókat köszöntette anyák napján a megválasztott köztársasági elnök.
máj. 1
10:48
Titokban Zelenszkijhez látogatott Nancy Pelosi (Mandiner)
Az amerikai házelnök és kísérete az ukrán elnök által közzétett videón tűnt fel.
máj. 1
10:48
Putyin heteken belül átadhatja a hatalmat egy orosz kormányzati forrás szerint (rtl.hu)
Egy népszerű orosz közösségi oldal, egy magas rangú orosz kormányzati forrásra hivatkozva, azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin rákos, ezért műteni kell, ami miatt néhány napig nem fogja tudni ellátni a hivatalát.
máj. 1
10:50
Igazi hiénák: az orosz katonák a gyilkosságok mellett még Ukrajna gazdag múzeumait is kirabolják (Blikk)
Ukrajna azzal vádolja az oroszokat, hogy felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat loptak el a déli Melitopol városának múzeumából, miközben Ukrajna déli és keleti részén folytatódtak a harcok és a rakétatámadások.
máj. 1
10:54
ORFK: Közel 14 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A rendőrség több mint félezer embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 1
10:54
Tóth Gabi megmutatta kislánya arcát anyák napja alkalmából - itt a közös családi fotó (Ripost)
Szalad az idő, a gyönyörű Hannaróza már nagyra nőtt.
máj. 1
10:54
Életmentés az M3-as autópályán (Infostart)
Egy szolgálaton kívüli rendőr és utasai, egy orvos házaspár, valamint egy szabadnapos mentős segített egy bajba jutott kamionoson az M3-as autópályán.
máj. 1
10:54
Be nem jelentett látogatást tett Kijevben az amerikai házelnök (vg.hu)
Pelosi Ukrajnának a szabadságáért folytatott küzdelmét méltatta.
máj. 1
11:00
Nem csökken az Ukrajnából Magyarországra menekülők száma, sőt…. (Piac és Profit)
Magyarország területére szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5582-en léptek be, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8165-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
máj. 1
11:06
Videó: ünnepelt az egész stadion, 38 év után nyert újra török bajnokságot a Trabzonspor (m4sport.hu)
Szombat este egy döntetlen is elegendőnek bizonyult a Trabzonspornak, hogy 1984 után ismét megnyerje a török labdarúgó-bajnokságot.
máj. 1
11:06
Még idén függetlenedne az orosz olajtól az Európai Unió (SzMo)
Ha minden igaz, az Európai Unió az év vége előtt embargót vezetne be az orosz olajra, de erre minden tagország hozzájárulása szükséges.
máj. 1
11:06
Elon Musk: „A szélsőbaloldal gyűlöl mindenkit” (Demokrata)
A Twitter-alkalmazottak körében totális pánik tört ki azután, hogy Musk bevásárolt.
máj. 1
11:06
Válogatott irányítóból tépelődő kispados (Magyar Nemzet)
Cseri Tamás 34 évesen újabb mérföldkőhöz érkezett Mezőkövesden.

Keresés