A Mastercard fizetési szolgáltató ezentúl minden munkavállalói bónuszt környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kezdeményezésekhez köt, kiterjesztve ezzel egy korábbi programot, amely a felsővezetőkre korlátozódott, jelentette be Michael Miebach vezérigazgató kedden.
A jövő év elejétől végleges hatállyal bevezethetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahol a város megelégelte a turisták áradatát.
A két Oscar-díjas amerikai színész és jó barát, Ben Affleck és Matt Damon újra közös filmen dolgozik, mely a Nike egykori marketingeséről, Sonny Vaccaróról fog szólni.
Jól haladnak Izraelben az új fejlesztések. Az Iron Beamet múlt hónapban tesztelték a Negev-sivatagban, működése sokkal gazdaságosabb, mint a Vaskupolának, ráadásul tengeren és levegőben is bevethető.
Hazai nagyvállalatok támogatásával alakult meg tavaly, és került bejegyzésre az idei évben a Kukorica Kör Egyesület, melyet az alapítók a hazai kukoricatermesztők érdekében, edukáció és érdekképviselet céljából hoztak létre.
Írország megtiltja a kriptoadományokat a politikai pártok számára az orosz beavatkozástól való félelem miatt. Darragh O’Brien ír kormányminiszter megtiltja a
AC vagy DC, szinkron vagy aszinkron, a távirányítós autótól a Tesla szinkron reluktancia motorjáig. A teljes anyag Minden, amit az elektromotorokról tudnod kell címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Irházy Róbert.
Kétszer 200 millió forint uniós támogatást kapott a körömi önkormányzat a mélyszegénységben élők társadalmi felzárkóztatására és lakhatási integrációjuk segítésére, de a rászorulók többségének életkörülménye nem javult. Nem lett folyóvizük, sem benti vécéjük, nem tudnak könnyebben mosni és tisztálkodási lehetőségeik sincsenek. A Házon kívül stábja
Orosz katonák gyilkolták meg azt a két állatgondozót, akik azért maradtak a harkivi állatkertben, hogy gondoskodjanak az állatokról a harcok idején is.
Az elmúlt három napban folyamatosan csökkent az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma a városban, így fokozatosan oldják fel a hetek óta tartó vesztegzárat.
Mintegy 200 ezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.
Egy úgynevezett Gourmet Mentor Program keretében hazai sztárok közreműködésével állt össze a budapesti székely étterem idei, tavaszi-nyári étlapja. Réti Sebestyén, az étterem séfje és Varga Szidónia ügyvezető, tulajdonos, a hagyományos székely ízeket ötvözi a legmodernebb konyhatechnológiával, amibe most Esztergályos Cecília, Tóth Andi, Bárdosi Sán
A Húsvét sem múlt el verseny nélkül a Korda Racing versenyzője, az MX Open kategóriában induló Vaskó Levente számára. A motoros ezúttal a Zombán rendezett regionális viadalon állt rajthoz, és abszolútban harmadik lett, megszerezve ezzel első összetett dobogóját – áll a csapat közelményében. Nem pihent az ünnepi hosszú hétvége alatt a Korda Racing
Az Orbán-kabinet Szikszó és térsége szennyvízfejlesztéséhez 2023-24-re több mint 19 milliárd forintot különített el. A munkálatokra még tavaly év végén nyert jogot közbeszerzési eljáráson Magyarország leggazdagabb embere.
Márciusban is folytatódott a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése az EU-ban, elsősorban a beszállítói láncok fennakadásai miatt - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a brüsszeli ACEA.
Az ellenzéki választók háromnegyede jobbnak látná a kormányváltás esélyeit Gyurcsány Ferenc visszavonulása esetén – ez olvasható ki az Iránytű Intézet és a 21 Kutatóközpont közös kutatásából.
A technológia fejlődését az elérhetőbbé válása, az ellátási láncok megerősítésének igénye, a fenntarthatósági törekvések és számos más faktor együttesen határozzák meg.
A tavasz általában a fellibbenő szoknyák és lenge ruhák időszaka lesz, de idén egy teljesen más ruhadarab veszi át a főszerepet. Ez nem más, mint a rövidnadrág.
Habár a háborúnak még koránt sincs vége, az Európai Unió már Ukrajna újjáépítésére koncentrál. A bizottság állítólag egy szolidaritási vagyonkezelő alap létrehozását tervezi, mely a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alap mintájára valósulhat majd meg. A tagállamoknak így rengeteg pénzébe fog kerülni a háború sújtotta ország újjáépítése.
Kevésbé optimisták jövőjükkel kapcsolatban a cégek a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 első negyedéves kutatása alapján, jórészt az infláció miatt. Főként a makrogazdasági kilátások romlottak, saját teljesítményük kapcsán alig változtak a cégek várakozásai. Az index pozitív tartományban maradt, egyelőre jelentősen magasabban van, mint a koron
Közel 2 milliárd forintnyi osztalék kifizetéséről döntöttek ma az Alteo részvényesei a vállalat fennállásának legjobb eredményét hozó üzleti évet záró rendes közgyűlésen. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a rekord osztalék alapját a tavalyi kimagasló üzleti teljesítmény teremtette meg, így az nem veszélyezteti a társaság év elején frissített strat
Tavaly év végén a kormány bevezette a kamatstopot, aminek köszönhetően azóta nem emelkedtek a változó kamatozású hitelek törlesztőrészletei. Június végén azonban lejár ez az intézkedés, és a magas infláció, valamint az emelkedő bannközi kamatok miatt akár 30%-kal is nőhetnek az ilyen típusú hitelek törlesztőrészletei – írja a 24.hu.
Április 25-től új műsorvezetővel bővül az ATV Start csapata. Krug Emília, Gajdos Tamás és Kárász Róbert mellé csatlakozik a fiatal televíziós, Köböl Anita.
Fantasztikus hete van a Freiburgnak és a csapat magyar válogatott támadójának, Sallai Rolandnak. A freiburgiak történetük során először jutottak el a Német Kupa döntőjébe, Sallai pedig a hétvégi produkciója alapján lett a hét legjobb játékosa a Bundesligában.
Egyes tagállamokban sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt az Európai Bizottság (EB) értékeli – állítja egy európai parlamenti állásfoglalás-tervezet, amelyről szerdán szavaznak az EP állampolgári jogi szakbizottságában – írja a nepszava.hu.
Tízből hat ember tervezi, hogy az elkövetkező években hőszivattyúra vált, ez derül ki a Wagner Solar friss online kutatásából. A válaszadók túlnyomó többsége elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 10 éven belül a hőszivattyú lesz a legelterjedtebb rendszer itthon. Beleznai Nándor, a cég tulajdonosa arról beszélt, ez a tendencia a tapasztalt európai en
Tamási Eszter több mint harminc éve távozott az élők sorából. A legendás bemondónő tragikusan fiatalon vesztette életét, sokan pedig úgy gondolják, a sugárzó kamerák okozták a halálát.
A Fed atlantai elnöke, Raphael Bostic véleménye szerint a Fed-nek óvatosnak kell lennie a kamatemelésekkel, és nem szeretné, hogy jelentősen meghaladják a „neutrális” szintet.
Megjelent Mérő Vera Lúg című könyve, amely a Renner Erika ellen elkövetett brutális támadás történetét dolgozza fel. A kötetet a Felhő Café Könyvek gondozásában olvashatjuk, amely a Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely által közösen alapított kiadó első kiadványa. Az eset 2013-ban a sajtót is megrázta, ugyanis a nő egykori párja, Bene Krisztián, a
A NASCAR tavaszi Bristoli versenyét 2016 óta nem nézték annyian, mint a húsvét vasárnapján megrendezett Dirt futamot. A FOX vasárnap esti közvetítése 2,19-es Nielsen-értékelést és 4,007 millió háztartási nézőt ért el. A tavalyi versenyt hétfőre halasztották, ahol 1,8/3,1 milliós átlagot ért el. A FOX legutóbbi, két héttel ezelőtti richmondi Cup Ser