Hová tűntek a vikingek Grönland déli részéről? Az évszázados rejtélyt egy amerikai kutatócsoport oldotta meg egy napokban publikált tanulmányában. A vikingek hanyatlását gyakran a középkori kis jégkorszak kezdetével hozzák összefüggésbe, de egy új kutatás szerint nagy valószínűséggel más áll az elnéptelenedés háttérben.
Amíg délkeleten tartja magát a tavasz, addig a Bakonyban télies hőmérséklet uralkodik. Ám a zivatarok a keleti, délkeleti tájakra is lecsaptak, nem is akárhogy.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az idei volt a harmadik legszárazabb évkezdet Magyarországon 1901 óta. De ennek vége, itt a mediterrán ciklon.
A választás napján sokfelé várható havas eső, havazás, néhol eső is. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi-északnyugati szél. Napközben csupán 5-10 fokot mérhetünk.
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének Facebook-oldalán megjelent egy videó, amelyben összevágták a jelöltek megszólalásait, mintha egy vita lenne.
Továbbra is nedves, de már egyre hidegebb levegő alakítja időjárásunkat, így az eső mellett megjelenhet a szilárd halmazállapot, vagyis a havazás. A jövő hét elején ugyan enyhülés, melegedés kezdődik, de hétfő reggel még nagyobb területet érinthet a fagyveszély.
Talán jobban örülnek a pártok, ha nincs kitörő napsütés a választás napján, nem sarkallja hosszabb kiruccanásra, kirándulásra az embereket, távol tartva őket a voksolástól. Ettől függetlenül nincs okunk örülni, eső és még havazás is kilátásban van.
Szombaton a kültéri programokat ebédidőig érdemes lebonyolítani, mert utána megnyílnak az égi csapok. Vasárnap a hegy- és dombvidékek lakói kifehéredett tájra ébredhetnek.
Az előttünk álló éjszaka a hidegbeáramlás következtében az esőt először a Dunántúlon, valamint az északi megyékben, illetve a hegyekben, később már az Alföldön is egyre többfelé válthatja fel havas eső, hó.
Az ország több pontján 5-10 centis hóra kellett ébredniük a magyaroknak. A Mecseket, a Bakonyt, valamint az északi hegyeket hó lepte el reggelre. Az országgyűlési választás napján Budapesten is havazni kezdett.
Kora reggelre az ország több pontján is 5-10 centis hóréteg lepte el a magyar tájakat, az országos fagy pedig nemcsak az autósoknak okoz kellemetlenséget. A kora tavaszi időjárást hirtelen fojtotta el az április tél, amit a virágzó növények is megsínylenek.
Nincs nagy meglepetés abban, hogy a négy évvel korábbinál alacsonyabb a szavazási kedv, hiszen országszerte rossz idővel indult a vasárnap – mondta Kiszelly Zoltán, a hirado.hu választási szakértője a részvételi adatokkal kapcsolatban. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ettől függetlenül az időjárásnak nem lesz nagy hat
"Reggel még hó, délelőtt már napsütés." Ezzel az analógiával értékelte az időjárást és a mai választásokat Fekete-Győr András a Momentum Mozgalom volt elnöke.
A fővárosban megdőlt a nappali hidegrekord szombaton, másutt tíz centiméternyi hó esett vasárnap reggel – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Fokozatosan melegszik az idő, a jövő héten többfelé 20 fok körüli csúcsértékek várhatók. A következő napokban sok lesz a napsütés, de a hétvégén ismét esős időre kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.