Az ember és a természeti világ együttéléséről, építészeti értékteremtésről, fenntartható városokról és a passzívházak fontosságáról is beszéltek a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán. Folytatódik tudósításunk!
Az évekkel ezelőtt elhunyt férfi gyerekei nem tudtak apjuk hitelkártya tartozásáról, a férfi élettársa pedig nem jelentette a hagyatéki tárgyalás során a problémát, így nem rendelkeztek a tartozás megfizetéséről. A 24.hu számolt be arról, hogy csak 5 évvel később derült fény a tartozásra, amit most a bank többszörösen akar behajtani rajtuk. Kamatos
A Mercedes-Benz nagyon is jól tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy egy villanyautó igazán hatékony legyen, mint ahogy azt is, hogy mik a piaci trendek. A kettő halmaznak pedig nem feltétlenül van jó keresztmetszete; mindenesetre megérkezett az EQS SUV változata, amely minden kétséget kizáró elnevezéssel szemlélteti, hogy miről is van szó.
Ma kezdi meg a vitát a finn parlament a NATO-tagság iránti kérelemről. Finnország miniszterelnöke, Sanna Marin szerint heteken belül eldőlhet, hogy valóban csatlakozni fognak-e a katonai szövetséghez.
A mezőgazdaság felelős a világ károsanyag-kibocsátásának nagyjából ötödéért, ezért a klímaváltozás elleni harcban kulcsszerepet kaphatnak az agráriumban alkalmazott innovatív megoldások. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja idén is az, hogy olyan úttörő ötleteket támogasson, amelyek jelentős változást hozhatnak az ágazatban, és
A hagymatea egy klasszikus nagyanyáink házipatikájában is előforduló megoldás, amikor hűvös időben ránk jön a köhögés. Hatóanyagainak köszönhetően is ismertek népgyógyászati hatásai ráadásul, így bátran készíthetjük a téli és tavaszi időszakban.
Szabó P. Szilveszter egy modern Kékszakállú, legalábbis ebben a szerepben láthatjuk a Karinthy Színház rendhagyó előadásában. Ugyan ebben a darabban nem a hosszú házasság titkát fejtik meg a szereplők, de Szilveszter erről is mesélt a Reggeliben.
1407 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 885 865 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, olvasható a kormányzati oldalon.
Kezdődik a kormányülés, amelyen az Ukrajnában zajló háború lesz az egyik legfontosabb napirendi pont, illetve annak következményei, és az abból fakadó kötelességek - tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nem fulladt még ki a bankok kamatemelése áprilisban. Húsvét után több hitelintézet is drágította a jelzálogkölcsöneit. A Bank360.hu összegyűjtötte a fontosabb módosításokat.
A pollenallergiások száma világszerte folyamatosan emelkedik, és nem csak öröklött hajlam kérdése, hogy valakinél jelentkezik-e a betegség. A klímaváltozás több módon is hozzájárul, hogy egyre több a szénanáthás, egyre tovább tart a szezon és erősebbek az allergiás tünetek. Dr. Moric Krisztina fül-orr-gégész, allergológus, a Budai Allergiaközpont f
A Nap ma elhagyja a Kos jegyét és egy hónapra belép a Bikába. A bátor Kos eddig kiment a világba, hogy meghódítsa, de most már a Bika azt mondja: ideje szünetet tartani és megteremteni a biztonságos életet és élvezni az érzékiséget. Kérdezd meg magadtól: mi ad biztonságot számodra? Mi gyönyörködteti érzékeidet? Reggel a Nyilas-Hold és a Halak-Vénus
Áprilisban ünnepli hatodik születésnapját a Mobilfox, amelyet 2016-ban, 15 éves korában alapított Diller Kevin. Az egyedi, strapabíró telefontokokat gyártó vállalat azóta hatalmas növekedésnek indult, és jelenleg is folyamatosan terjeszkedik Európában. Márciustól a termékei már Litvániában is kaphatóak, a tervek szerint pedig további mintegy 10 ors
Márciusban 844 ezer, az egy évvel korábbinál 20,5 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban. Oroszország ukrajnai inváziója tovább súlyosbította az ellátási láncok folyamatos zavarait, amelyek személygépkocsi-gyártást sújtják. Ennek következtében a régió legtöbb országában kétszámjegyű visszaesést regisztráltak a forgalo
Nem csak azért érdemes odafigyelni a Toyota GR86-ra, mert a megfizethető sportautó műfaj egyik utolsó képviselőjével van dolgunk, hanem azért is, mert az egyébként is meglehetősen élvezetes GT86-ot finomították úgy a Toyota és a Subaru mérnökei, hogy az még nagyobb mosolyt csaljon a vezető arcára. Mivel mostanában valahogy egyre kevesebb dolog akad
Újabb ultimátumot szabtak az orosz erők, miközben több ezer civilt próbálnak kimenekíteni Mariupolból. Volodimir Zelenszkij újra nyugtai fegyvereket kért.
A brit hírszerzési és kibernetikai ügynökségének korábbi igazgatója szerint az oroszok leginkább a hagyományos háború kiegészítéseként gondolnak a kibertámadásokra.
Elsősorban a blockchain-technológiáról és a kriptopiacokról szól idén a Magyar Közgazdasági Társaság Műegyetemi Ifjúsági Szervezetének hagyományos konferenciája, a Business & Technology 2022. április 26-27-én, kedden és szerdán 16 és 20 óra között a BME Q épületében (1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2.).
A Hitelintézeti Szemle 2022. márciusi száma a klímaváltozás pénz- és tőkepiacokat érintő hatásairól jelentetett meg tanulmányokat és egy esszét. Ezen írásokhoz kapcsolódóan a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Hitelintézeti Szemle szakmai konferenciát szervez 2022. április 20-án, szerdán 14 órától a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti, Kriszti
Nem fulladt még ki a bankok kamatemelése áprilisban. Húsvét után több hitelintézet is drágította a jelzálogkölcsöneit. A Bank360.hu összegyűjtötte a fontosabb módosításokat.
A Fashion Revolution Week hívószavai 2022-ben a Pénz/Divat/Hatalom – e tematikát a jelenleg is zajló ukrán háborús helyzet miatt a Fashion Revolution Hungary kiegészíti a Befogadás/Támogatás/Szolidaritás jegyében megvalósuló programokkal és aktivitásokkal.
Szerdán erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, délelőttől a Dél-Dunántúlon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet.
Vállalati ESG-jelentések: fókuszban a klímakockázatok – ezzel a címmel szervez online szakmai konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztálya 2022. április 28-án, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
Még mindig kérdéses a kevesebb mint három hét múlva esedékes első Miami Nagydíj sorsa, noha minden jel szerint a helyi lakosok nem fogják tudni elérni, hogy lefújják a versenyt. Továbbra sem zárult le a május 8-án debütáló Miami Nagydíj körüli huzavona. Helyi lakosok egy csoportja nemrég keresetet nyújtott be a verseny törléséért, azt állítva, hogy