A helyszíni beszámolók szerint szerda este Kijevben, a Déli Pályaudvar és az Ibis szálloda közelében történt a robbanás, amitől nem messze az ukrán védelmi minisztérium épülete is található.
Orbán Viktor miniszterelnök már 2010-es hivatalba lépése előtt egy évvel felvette a kapcsolatot Putyin orosz elnökkel. A Mandiner.hu-nak arról beszélt, milyen embernek, tárgyalópartnernek ismerte meg az orosz elnököt.
Az elmúlt hét eseményei mindenkit lesújtottak, ugyanakkor ezzel egyidőben egyre erősebbé vált az eddigi legnagyobb társadalmi összefogás, a késztetés a segítségnyújtásra, a rászorulók támogatására. Alkotó közösségként a Salt Communications Kft. is részt szeretne vállalni a saját eszközeikkel abban, hogy minél több pénzadomány összegyűlhessen a mene
Mi lehet a kapcsolat a közöny és egy háború kirobbantása között? Olvassátok el Szabó Anna Eszter újabb beszélgetését édesanyjával, Kazimir Ágnes pszichológussal!
Három évre mentesül a nyereségadó megfizetése és a hatósági ellenőrzés alól minden orosz it-vállalat – jelentette be Mihail Misusztyin orosz kormányfő. Putyin elrendelte, hogy az it-cégek kedvezményes hiteleket kapjanak, kedvező feltételekkel. A kamatláb nem haladja meg a három százalékot. Az informatikai vállalatok alkalmazottai kedvező jelzáloghi
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
„2022-ben ne az szégyellje magát, aki mentális problémával él együtt, hanem az, aki ezen gúnyolódik” – vallja Oravetz Dániel Antistigma-díjas, skizofréniával élő festőművész. Vele és múzsájával, Kulcsár Teodórával beszélgettünk.
Az Esterházyak évszázadokon át alakították Magyarország történelmét. Politikusként, hadvezérként, diplomataként szereztek hírnevet, nagy vagyonuknak köszönhetően pedig gazdag műemlékeket, értéktárgy-gyűjteményeket, kincseket hagytak az utókorra.
This is not a yoke. A teljes anyag Javítja a Tesla a Model S egyik legbosszantóbb tervezési bakiját címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings. Nem is akráhogyan: a két intézmény hat(!) fokozattal vágta lejjebb az ország besorolását.
Csütörtökön is az orosz-ukrán háború hírei mozgathatják a részvénypiacokat elsősorban, a friss fejlemények, hogy az éjszaka több légitámadás történt Kijevben és elfoglalták az első nagyvárost, Herszont az oroszok. A béketárgyalások következő fordulójára ma reggel kerülhet sor a várakozások szerint az orosz és az ukrán delegáció részvételével. A mai
A brit királyi család tragikusan fiatalon elhunyt egykori tagja napjainkban is köztiszteletnek örvend. Most egy 1988-ban készült, azaz 34 éves portré került elő a szívek királynőjeként is emlegetett néhai hercegnéről, mely a Kensington-palota "Élet a királyi lencsén át" című kiállításának egyik darabjaként tekinthető meg.
Az orosz bombázásoknak már 2000 civil áldozata van, köztük gyerekek is. Találat ért már lakóházakat, közlekedési csomópontokat, iskolákat, óvodákat, kórházakat, rendőrkapitányságot.
Az Ensz tagországai nairobi tanácskozásuk szerdai munkanapján megállapodtak abban, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést alapítanak a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép "meghiúsította Oroszország álnok tervét", hogy megszállja országát, és büszke az ukránok hősies ellenállására.
Maratoni online ülést tartott a nemzetközi birkózószövetség (Uww) legfőbb döntéshozó testülete, a büró, hogy tagjai – köztük Bacsa Péter, a hazai szakszövetség (Mbsz) ügyvezető alelnöke – megvitassák az ukrajnai konfliktus miatt kialakult helyzetet.
Lewis Hamilton viselkedése hozzájárult ahhoz, hogy a menesztett F1-es versenyigazgatót, Michael Masit beáldozták. Ez a véleménye Dr. Helmut Markónak, akinek versenyzője, Max Verstappen tavaly világbajnok lett, miután Masi a 2021-es szezon utolsó pillanataiban egy rendkívül ellentmondásos döntést hozott. A 78 éves osztrák azt állítja, hogy a mercede
A kárpátaljai és általában a határon túli magyarok iránti szolidaritás teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot a hazai baloldal, amely még a háborús helyzetre sincs tekintettel. Túl azon, hogy magyar honfitársainkat és az egész ország biztonságát veszélyeztetik a felelőtlen nyilatkozataikkal, a Mediaworks Hírcentrumának összeállításából az is kiderül
A mióma legtöbbször tünetmentesen növekszik, és rutin nőgyógyászati vizsgálat során fedezi fel az orvos. Azonban jelenléte az esetek mintegy 10 százalékában vezethet enyhébb és súlyosabb tünetek megjelenéséhez is.
Az ausztráliai Új-Dél-Wales államban akár félmillió ember evakuálására is szükség lehet az ország keleti partvidékét sújtó árvíz miatt - jelentette ki Dominic Perrottet, az állam miniszterelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép "meghiúsította Oroszország álnok tervét", hogy megszállja országát, és büszke az ukránok hősies ellenállására.
A világon 440 162 233 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 972 454 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 438 533 674 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 964 695 volt.