2022. március 3. csütörtök

márc. 3
7:15
A háború valójában mély emberi drámákat rejt (Magyar Nemzet)
Az orosz–ukrán konfliktus miatt bajba jutottak támogatására indult hétfőn a közszolgálati média rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsora. Miközben Magyarország összefog, érkeznek a felajánlások, a háború sújtotta területeken és az onnan menekülő családok életében igazi emberi drámák zajlanak. A műsor szerkesztői, a segítők megrendítő történe
márc. 3
7:15
Úgy tűnik, elesett Herszon (Mandiner)
A stratégiai jelentőségű dél-ukrajnai város polgármestere elismerte: az orosz katonák már a belvárosban vannak, és megszállták a városházát.
márc. 3
7:17
Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a buszmegállóhoz: egy 15 éves kislány feküdt a földön véresen (BorsOnline)
A 15 éves lányt és egy 20 éves férfit kórházba kellett szállítani.
márc. 3
7:17
Helyzetjelentés egy Kijevben élő magyartól: „A készleteket már felvásárolták, hamarosan nem lesz inzulin és szívgyógyszer” (SzMo)
Olvasónk szerint az ukrán fővárosban mindenből hiány van, miközben az orosz hadsereg ostroma hetekig, sőt akár hónapokig is eltarthat majd. Ő mégse pánikol, inkább segíteni próbál.
márc. 3
7:17
Háború és béke (4. rész) (Magyar Nemzet)
A Nyugat kettős mércéje eltűri még az ukrán náci és szélsőjobboldali milíciákat is.
márc. 3
7:18
Lenne kedved egy haltelepítésen részt venni? Akkor itt a remek alkalom (Agroinform)
A MOHOSZ március 4-én, péntek reggeltől nyilvános haltelepítéssel indítja a szezont a Velencei-tónál.
márc. 3
7:18
Több mint 353 milliót kapnak a nemzetiségi önkormányzatok a kampányra (Hírklikk)
Kampánycélokra több mint 353 millió forintot kapnak az április 3-ai országgyűlési választásra listát állító nemzetiségi önkormányzatok a központi költségvetésből a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai határozata alapján.
márc. 3
7:21
A Nemzetközi Bíróság háborús bűncselekmények miatt vizsgálatot indít Oroszország ellen (Blikk)
A hágai Nemzetközi Biróság (ICC) bejelentette, hogy vizsgálatot indít, mert szerda estére összesen 39 partnerország, köztük Magyarország is jelezte, hogy szerinte történtek háborús bűnök Ukrajnában.
márc. 3
7:21
Rémisztő valóság Kijevből! Ilyen most az ukrán front (Metropol)
Záródik az ostromgyűrű Kijev körül, az emberek egy része utolsó erejével menekülne ugyan, de rettegnek, hogy út közben támadás éri őket. Többen elmesélték a Borsnak: aggódnak szeretteikért, akik ingadoznak a maradás és a menekülés között.
márc. 3
7:21
Trónfosztás jöhet a világ legnépszerűbb autóinak sorában? (Márkamonitor)
A Toyota modelljei a világ legkedveltebbjei között vannak: a világ tíz legnépszerűbb modelljéből rendre hármat is magáénak tudhat. Az pedig szinte közhelyszámba megy, hogy minden alkalommal, mikor kijön az előző évben a világ legkedveltebb modelljeinek listája, a Toyota Corolla áll az első helyen. Ez azonban hamarosan, akár már idén megváltozhat.
márc. 3
7:21
Villámgyors gólok mesterei: a futballtörténelem 10 leggyorsabb találata (Igényesférfi.hu)
Dusan Vlahovics lett az új csapatában leggyorsabban góllal debütáló játékos a Bajnokok Ligájában.
márc. 3
7:21
Az ukrajnai háború miatt komoly hatásoktól tart a Bunge (Agrofórum)
A globális mezőgazdasági árucikkek kereskedője, a Bunge Ltd. szerint az Ukrajnában folytatódó konfliktus és az Oroszországgal szembeni szigorú szankciók "káros hatással" lehetnek az úgynevezett „kenyeres kosár-régióban” végzett tevékenységére.
márc. 3
7:21
Render képeken az új Sony okostelefon (GSMring)
A Sony hamarosan új okostelefont mutathat be, amiről kiszivárogtak a render képek. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A Sony idén még nem mutatott be semmilyen készüléket, de úgy tűnik, hogy ez hamarosan megváltozhat, hiszen új render képek szivárogtak ki az újdonságról. A forrás szerint ez Sony Xperia 1 IV néven jöhet, hiszen a Sony
márc. 3
7:21
Hova tovább a Sberbanktól? Megmutatjuk, hol érdemes új számlát nyitni (Bank360 blog)
Sorban állnak a bankok a sberbankos ügyfelekért. A számlanyitás egyszerűen és gyorsan megoldható, akár online is. A kényszer egyben lehetőség is, ezért érdemes alaposabban szétnézni, mert ezzel is lehet spórolni. Összegyűjtöttük, milyen számlacsomagok közül választhatnak az ügyfelek.
márc. 3
7:21
Meglepő helyről érezhetjük meg az orosz-ukrán háború hatásait (Hamu és Gyémánt)
Ukrajnában található a világ neongázának fele, amely kritikus fontosságú a félvezető chipek gyártásához.
márc. 3
7:21
Négy nagy robbanás rázta meg Kijevet csütörtök hajnalban (Mandiner)
A CBS újságírója épp akkor fejezte be a bejelentkezését, mikor az egyik robbanás bekövetkezett.
márc. 3
7:21
Szabó Tímea amerikai mentora lázította az ukránokat, majd ahogy forró lett a helyzet, kimenekítették (Magyar Nemzet)
Daniel Langenkamp amerikai külügyes a kilencvenes évektől fogva meghatározó szerepet játszott Szabó Tímea nemzetközi karrierjének elindításában, természetesen amerikai érdekek mentén. Szabó Langenkampot követte Bostonba is, ezután került a Harvardra kutatóként, majd Afganisztánba. Langenkamp az utóbbi években éppen Kijevben próbált destabilizálni a
márc. 3
7:21
A Bmw volt 2021-ben az Usa legnagyobb autóexportőre (Autószektor)
BMW járművek az USA-ban kiszállítás előtt: Több mint 250.000 új autó hagyta el az országot. (Fotó: BMW) A BMW megvédte címét az Egyesült Államok legnagyobb autóexportőreként. Egyetlen másik cég sem exportált nagyobb értékű autót az Egyesült Államokból 2021-ben – közölte a müncheni székhelyű cég az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumára hivat
márc. 3
7:21
Ajándék jár az előre feltöltött Mobiliti egyenleghez (Villanyautósok)
A feltöltött összegnél akár 8%-kal többet tölthetünk le. A teljes anyag Ajándék jár az előre feltöltött Mobiliti egyenleghez címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
márc. 3
7:24
Itt a teljes igazság Csuti és Szőcs Reni viszonyáról (Ripost)
A Star Academy győztese és az üzletember is megszólalt a témában.
márc. 3
7:27
Önzetlenség, fegyverropogás, vértanúk - percről percre, 8. nap (Infostart)
Ukrajna továbbra is védekezik, Oroszország támad, az emberek menekülnek is, harcolnak is. Magyarországon munkahelyek, szállás, élelem várja az útnak indulókat, a miniszterelnök békepárti üzenetet fogalmazott meg.
márc. 3
7:27
Felfüggesztette a Világbank az oroszországi és a fehéroroszországi programjait (Adózóna)
A Világbank bejelentette szerdán, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt.
márc. 3
7:27
Afrika járhat jól az orosz-ukrán háborúval? - Megvan honnan érkezhet a földgáz? (Promotions)
Rengeteg földgáz tartaléka van a kontinensnek.
márc. 3
7:27
Most a Fátrát lehetett látni Budapest mellől! (Mandiner)
A tiszta időben újra keresztül lehetett látni a Kárpát-medencén.
márc. 3
7:27
Harmincöt éve halt meg Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész (Magyar Nemzet)
Az utókor sokoldalú tudósként tartja számon Szabó T. (Törpényi) Attilát: nyelvészként, történészként, irodalomtörténészként és etnográfusként is nagyra becsülik. Kutatásai kiterjedtek az erdélyi nyelvjárásokra, a személy- és helynevekre, levéltári kutatómunkája eredményeként megjelent írásai pedig a nyelvtörténeten kívül a történeti néprajznak és a
márc. 3
7:30
A Világbank is kivonul Oroszországból és Fehéroroszországból (Portfolio)
A Világbank bejelentette szerdán, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt.
márc. 3
7:30
EBESZ-megfigyelőt öltek meg Ukrajnában, aki épp családján akart segíteni (ATV)
Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerda reggel erősítette meg a hírt, hogy elhunyt Marina Fenina, az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelőmissziójának nemzeti tagja ágyúzás közben Harkovban – írja a Blikk a Politico nyomán.
márc. 3
7:36
Két nagy hitelminősítő sem ajánlja Oroszországot befektetésre (ProfitLine)
Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.
márc. 3
7:36
Sberbank-ügy: 5 munkanap után indíthatja a betétesek kifizetését az OBA (444.hu)
A végelszámolás évekig is tarthat.
márc. 3
7:36
Közös felhőplatformmal erősít az autóipar (autopro)
Egy vállalati határokon átívelő felhőplatform javíthatja az alkatrészellátás stabilitását, valamint teheti könnyebben nyomon követhetővé a különböző környezetvédelmi előírások betartását.
márc. 3
7:36
A Fidesz fejlesztett, a baloldal bezárt: itt az igazság a magyar egészségügyről (Ripost)
A sport fejlesztése, a stadionok építése ellen hergel a baloldal és úgy állítja be, mintha mindez az egészségügy kárára történne, ami „romokban hever”. A Ripost7 megmutatja a valóságot.
márc. 3
7:36
Még fizetnek is neked az olaszok, ha Itália meseszép földjén tartod az esküvődet (Femcafe)
Mintegy kétezer euróval – nagyjából 750 ezer forinttal – járul hozzá Olaszország Lazio régiójának tanácsa az esküvői költségekhez, ha a régió területén belül terveznek összeházasodni 2022-ben.
márc. 3
7:36
Még várat magára az igazi tavaszi időjárás (vg.hu)
Hajnalban hószállingózást jelentettek az ország több részén.
márc. 3
7:38
Ötödével nőhet az MI-re költött összeg idén (vg.hu)
A szoftverekre jut a legtöbb pénz, azonban részesedésük csökkenni fog.
márc. 3
7:39
„Mintha mini atombomba robbant volna...” – Döbbenetes csapás érte Kijevet (Blikk)
Beborította az éjszakai égboltot és lökéshullámot idézett elő egy Kijevet ért bombatámadás. A Daily Mail szerint az egész olyan volt, mintha mini atombomba robbant volna fel.
márc. 3
7:39
Nagy eljárás kezdődik Oroszország háborús bűnei tárgyában (Infostart)
Hága kellő számú országtól kapott jóváhagyást a nyomozás megkezdésére.
márc. 3
7:39
Ezt kérte Kína az oroszoktól a háború előtt (BorsOnline)
Úgy tűnik, a kínai vezetés tisztában volt a támadás tervével. Volt is egy kérésük Putyin elnökhöz.
márc. 3
7:39
Zelenszkij az orosz katonákról: „Ők nem egy szuperhatalom harcosai, hanem zavart gyerekek, akiket kihasználtak” (SzMo)
Az ukrán elnök szerint Ukrajna egy hét alatt meghiúsította Oroszország terveit. „Megállítottuk őket” - fogalmazott.
márc. 3
7:39
Öt gyermekével menekült el Ukrajnából Ibolya: "Nagyon fáj otthagyni mindent" (Life)
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta emberek százezrei hagyják el Ukrajnát. Így tett Ibolya is, aki egy másik országban szebb jövőt remél gyerekeinek.
márc. 3
7:39
Mi van itt? Űrháborúvá eszkalálódik az orosz-ukrán háború? (Bitport)
Az casus belli lenne, ha hekkertámadás érné az orosz műholdakat, közölte az orosz Interfaxon keresztül az orosz szövetségi űrügynökség vezetője.
márc. 3
7:39
Sallai Roland győztes gólt rúgott a Német-kupában (Magyar Nemzet)
Négy magyar labdarúgó játszhat a legjobb négy között a Német-kupában. A Gulácsi Péter, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Leipzig és a Sallai Rolandot a soraiban tudó Freiburg, korábban Schäfer András csapata, az Union Berlin is kiharcolta a részvételt az elődöntőben. A Freiburg győzelmét Sallai Roland szemfülességének köszönheti.
márc. 3
7:39
Először rendezik meg az Egri Csillag Hetet (Magyar Mezőgazdaság)
2022. március 10. és 17. között első alkalommal vehetnek részt a borkedvelők az Egri Csillag Héten. A tematikus hét célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára.
márc. 3
7:42
A háború elől menekülőknek ajánl fel munkahelyeket a Vajda Papír és a Styl Ruhagyár (ProfitLine)
A Vajda-Papír csaknem 100, a szombathelyi Styl Ruhagyár pedig 70 munkahelyet ajánl fel az Ukrajnából menekülőknek.
márc. 3
7:45
Április végétől nem kell maszkot viselni a Ryanair járatain (Blikk)
Az Egyesült Királyságba látogatóknak tavasztól nem kell maszkot viselniük a Ryanair járatain – mondta a légitársaság vezérigazgatója.
márc. 3
7:45
Putyin népszerűségének Oroszországban is árthat az ukrán háború (Infostart)
Az első orosz invázió, a Krím-félsziget csatolása még segítette elnököt, a jelenlegi, Oroszországgal szembeni szankciók hatása azonban ellentétes lehet.
márc. 3
7:45
Több mint 6 ezer menekült érkezett Budapestre (Blikk)
6376 menekült érkezett szerdán a budapesti pályaudvarokra, köztük 509 gyermek.
márc. 3
7:45
Egy szál melltartóban kapták le Stana Alexandrát (BorsOnline)
Kigombolt farmeringben, szexi melltartóban mutatta meg magát Stana Alexandra.
márc. 3
7:45
A grúzok is benyújtották az EU-s csatlakozási kérelmet (Mandiner)
A kormánypárt egyik politkusa felszólította az uniós szerveket, hogy sürgősen értékeljék a kérelmüket, és biztosítsák Grúziának az EU-s tagjelölti státuszt.
márc. 3
7:45
Számos népszavazási értesítő volt kézbesíthetetlen (Magyar Nemzet)
Az országgyűlési választás és a vele egy napon rendezett népszavazás kitűzéséről szóló értesítők közel egy százaléka érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához (Nvi), mivel a címzettet nem találta a posta – közölte az Nvi az Mti érdeklődésére.
márc. 3
7:47
Kiderült, mi lesz azokkal az önkormányzatokkal, amelyek a Sberbanknál tartották a pénzüket (Blikk)
A háború miatt amerikai, EU-s és brit szankciók padlóra küldték a Sberbankot, amely végelszámolást, illetve az Európából való kivonulását is bejelentette. A Magyar Közlönyben kedd este megjelent rendeletben a kormány határozott arról, hogyan segít azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a becsődőlt banknál vezették a számlájukat.

Keresés