A férfiak nem szeretnek orvoshoz menni, ha valamiért muszáj, akkor is inkább szabadulnának, pedig számtalan egészségügyi probléma érinti őket, amire a holisztikus szemléletű orvoslás hosszú távú megoldást adhat.
Ha egy óra mögött érdekes történet lakozik, népszerű lehet az óra. Ha az óra is jó és a történet is, már könnyedén kialakulhat egy kultusz. Ha egy óra már kultikus…
A drámainstruktor-szakmának alig néhány éves múltja van a hazai kulturális életben: az első ilyen osztály 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Vannak, akik általános és középiskolában helyezkednek el, általában drámatanárként vagy a diákszínjátszó kör vezetőjeként, de akadnak, akik a legszegényebb és a leggazdagabb környezetből é
A tájékoztatás szerint a fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a vasúttársaság korszerű, és a környezetvédelmi követelményeknek is jobban megfelelő járműveket szerezzen be. Az új, nagy teljesítményű mozdonyokkal elsősorban az elöregedett V43 sorozatú, 120 kilométer/óra maximális sebességű villamos mozdonyokat váltják ki. Az új járműveknek 200 kilométe
Kevin Magnussen szerint legalább fél másodperc maradt a Q3-as körében, azonban a fizikai felkészültség hiánya miatt nem tudta kihasználni az Haas autójában rejlő időt. A dán csak néhány héttel a szezonkezdet előtt tudta meg, hogy vezethet, de ez nem hátráltatta abban, hogy bahreini ötödik helyével a Haas legjobb eredményét szállítsa 2018 óta. Jedda
Már a Holdon sem kell nélkülöznünk a wifit. Egy startup cég azt tervezi, hogy széles sávú internetet telepít az égitestre. Várhatóan 2024-ben indítják útjára az első Solnet műholdat, a másodikat pedig 2025-ben – írja a Híradó.hu.
Két oka is van annak, hogy Fábry Sándor szakállas puskát fogott a kezébe és el is sütötte. Mellette állt Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a miniszterelnök főtanácsadója is.
Rendkívüli nyitva tartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését - közölte a Miniszterelnökség vasárnap.
Tovább tart a Mercedes zuhanórepülése. Szaúd-Arábiában Lewis Hamilton 13 éve nem látott mélypontra jutott, főnöke szerint mindent újra kell gondolniuk.
A lengyel Ordo Iuris és a varsói Collegium Intermarium Egyetem szervezésében ideérkező kutatók megállapítják, az Ebesz dokumentuma nemzetközi beavatkozási kísérlet a magyar választásokba – írja a Magyar Nemzet.
Ha határozottan képviseljük magunkat, mások – akik esetleg nem tudják ugyanezt tenni –, úgy érezhetik, önzők vagyunk. Pedig az asszertív kommunikáció, amely az önérvényesítés kifejezett módja, közel sem mondható önző dolognak. Nézzük meg, miért!
Turán Frici és Farnadi Ági jól indította a szezonnyitó Salgó Rallyt a Volkswagen Polo GTI R5-tel. A páros ugyanis egy balszerencsés defektet követően kétszer is második időeredménnyel ért célba, majd a power stage győzelemmel elhozta a maximális pontot Ostbergék előtt, így végül az összetett 5. helyen végzett – áll a csapat közleményében. “Összess
A Csapd le csacsi című filmből megismerhettük a Munkásőrség egyik arcát, egy nevetséges és komolytalan fegyveres testület maradékát. De mit is várhatnánk egy szatírától? A XXI. század arra keresi hétfőn este a választ, hogy milyen is volt valójában a szervezet, és hogyan ért véget 30 éves tündöklésük, milyen kockázata volt annak, hogy Németh Miklós
Merényletet kísérelt meg a hírhedt orosz katonai magáncsoport, a Wagner Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Denis Smihal miniszterelnök ellen - állítja az ukrán védelmi miniszter egyik tanácsadója.
Középkori módszerrel, a nyilvános megszégyenítés eszközével bánik el az ukrán nép a tetten ért fosztogatókkal. Cölöpökhöz, villanyoszlopokhoz kötözve állítják pellengérre a tolvajokat, van ahol le is vetkőztetik őket és bántalmazzák is őket. A tolvajokra nem csak az ostromlott területeken vár ilyen sors, Lvivben is így bünteti a nép azokat, akik a
Vasárnaptól április 6-ig rendezi meg a kontinentális szövetség (ECU) a sakkozók egyéni Európa-bajnokságát a szlovéniai Terme Catezben, ahol 15 magyar is szerencsét próbál.
A siker és a csillogás mögött gyakran nehéz sorsok állnak és ennek tudatában még inkább nagy dolog, amit ezek a sztárok elértek. Mutatunk 5 hírességet, akiknek gyerekként nélkülözniük kellett, azonban ki tudtak törni a szegénységből.
Pár nappal ezelőtt ájuldoztunk Palvin Barbara fantasztikus szettjétől, amely Pamela Anderson ikonikus, 90-es évekbeli lookját idézte. Ezt Cole Sprouse új filmjének premierjén hozta össze csapatával, aki barátjának, Dylan Sprouse-nak az ikertestvére.
A gyanú szerint autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel Budapesten az a férfi, akit autófeltörés közben értek tetten a rendőrök a főváros XIV. kerületében.
A múlt év nyarától erősödő csiphiány, a járvány miatti szállítási fennakadások, az ukrán–orosz háború – ennyi csapás is bőven elég lenne a techszektornak. A napokban azonban újabb fordulat történt: Kína két legfőbb technológiai gyártóhelyén, Sanghajban és Sencsenben ismét jelentős lezárásokat jelentettek be a koronavírus következő hulláma miatt. Ho
A magyar gazdaságot Gyurcsánnyal együtt tönkretevő korábbi miniszterelnök és külföldi társai jól láthatóan bele akarnak avatkozni a magyar választásokba – állítja a KDNP frakciószóvivője.
Hogy ha a óriási tőkével és aranytartalékokkal rendelkező keleti országok függetlenítik magukat az amerikai fizetőeszköztől, az súlyos csapást mérhet a világ pénzpiacára
Két oka is van annak, hogy Fábry Sándor szakállas puskát fogott a kezébe és el is sütötte. Mellette állt Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, a miniszterelnök főtanácsadója is.