2022. március 27. vasárnap

márc. 27
11:24
Tovább csökkent az üdítők cukor- és kalóriatartalma Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaly tovább csökkent a magyarországi üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így jelenleg 45 százalékkal alacsonyabbak ezek az értékek, mint 2010-ben - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (Magyüsz) az MTI-vel.
márc. 27
11:24
Joey Logano teljesen kikészült Brad Keselowski büntetésétől (Racing)
Brad Keselowskit és csapatát, az RFK Racinget súlyosan megbüntette a NASCAR, miután meg nem engedett módosításokat végeztek az autón. A 38 éves versenyző újdonsült csapattulajdonosként mindent megtesz, hogy minél hamarabb az első helyre hozza fel alakulatát. Brad Keselowski most első lett – de nem olyasmiben, amiben ő, vagy ami azt illeti, bárki má
márc. 27
11:27
Súrolta a kétmilliót a termőföld átlagára 2021-ben (Menedzsment Fórum)
Az Agrotax Kft. éves földpiaci elemzése szerint a termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2021-ben 1,969 millió forintig emelkedett, ami 14 százalékos drágulás az előző évhez képest (1,727 millió forint hektáronként). A szántókért még ennél is többet, hektáronként átlagosan 2,097 millió forintot kellett a vevőknek adniuk, ami közel 10 százalékos eme
márc. 27
11:27
Gáspár Bea őszinte vallomása: „Fontosabb volt, hogy édesanya legyek, mint hogy magamat építsem” (Blikk)
A családanya fiatalon szeretne nagymamává válni.
márc. 27
11:30
Jövő héttől igényelhető az új, jövedelempótló kocatámogatás (Piac és Profit)
A hazai sertéskoca-tartók az új, jövedelempótló támogatási kérelmüket 2022. március 28. és április 1. között nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz. A sertéspiaci válságcsomag keretösszege 4 milliárd forint, amelyet a nemzeti költségvetésből biztosít a kormány - közölte Nagy István agrárminiszter.
márc. 27
11:30
Pulai: jelen pillanatban több az ellenzéki szavazó, mint a kormánypárti (ATV)
Bár nem biztos, hogy ez az urnáknál is megjelenik majd - erről Pulai András beszélt az ATV Civil a pályán című műsorában.
márc. 27
11:30
Az olasz szövetség a Milannál puhatolózik a lehetséges új szövetségi kapitány miatt (m4sport.hu)
Újabb név az FIGC kalapjában.
márc. 27
11:30
KINCS Percek – a gyermekes családokról (BorsOnline)
A Kopp Mária Intézet újabb kisfilmje a magyar család- és népesedéspolitika eredményeiről.
márc. 27
11:30
Hátborzongató videó jelent meg a Facebookon (Demokrata)
A videó a Ki szavaz a baloldalra? elnevezésű oldalon jelent meg.
márc. 27
11:30
Rákay Philip: Németh Péter nevez engem fizetett seggnyalónak (Mandiner)
Aki a lábszagú Kádár-rendszerben a Magyar Hírlap elkötelezett szerkesztőségi párttitkára volt.
márc. 27
11:36
Majonézes flakonban lapult a drog (hirado.hu)
A házkutatás során több százezer forint készpénzt, nagyobb mennyiségű kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat találtak a nyomozók.
márc. 27
11:36
Hatalmas veszteségek ukrán oldalon, drámai fejleményekről számoltak be az oroszok (Metropol)
Kijev és Lviv körzetében található ukrán katonai objektumok nagy pontosságú fegyverekkel történt megsemmisítéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
márc. 27
11:36
Akinek számít az ország biztonsága, az csak a Fideszre számíthat (Ripost)
Az államtitkár a jövő heti választások kapcsán adott ki nyilatkozatot.
márc. 27
11:36
Fontos statisztikák érkeznek a jövő héten: a keresetek, a külkereskedelem és az ipari termelés is terítéken lesz (vg.hu)
A kormányzati szektor tavalyi éves és utolsó negyedévi egyenlegének adatait is közlik.
márc. 27
11:36
Most költöztél el otthonról? Ezeket a gyors recepteket dobd össze magadnak! (Glamour)
Ha most költöztél el otthonról és eddig nem nagyon főztél magadra, nem könnyű új recepteket találni. Kezdésnek jó, ha nem Gordon Ramsay recepteket próbálsz összedobni otthon, hanem egyszerűbb ételekkel próbálkozol. Ezek a receptek garantáltan a kedvenceid lesznek, ha nem akarsz minden nap zacskós levest enni.
márc. 27
11:36
Dömötör Csaba: akinek számít az ország békéje és biztonsága, az csak a Fideszre számíthat (BorsOnline)
Akinek számít Magyarország békéje és biztonsága, az a Fidesz-Kdnp-re számíthat, csak a Fidesz-Kdnp-re számíthat - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Mti-hez eljuttatott videónyilatkozatában vasárnap.
márc. 27
11:36
Sean Penn nyilvánosan beolvasztja a saját Oscar-díjait, ha nem engedik Zelenszkijt beszélni az Oscar-gálán (SzMo)
Az amerikai színész azt kérte a vendégektől és a nézőktől is, hogy ha nem hívják meg az ukrán elnököt, hogy beszéljen az ukrán helyzetről, akkor tiltakozzanak és bojkottálják a díjátadót.
márc. 27
11:36
Európa gázcsapdája – ezért nem lehet gyorsan leválni a gázimportról (Mandiner)
Napok óta könnyedén dobálóznak az orosz gázimport leállításáról politikai szereplők és egyéb véleményvezérek. A gázra azonban szükség van országaink működése – és egyáltalán, életben maradásunk – érdekében, s egyáltalán nem könnyű gyorsan máshonnan pótolni gázigényünket. Csapdában vagyunk, amiből csak évek munkájával lehet kijutni. Európai körkép a
márc. 27
11:36
Dömötör: Márki-Zay szavai éppen annyira érzéketlenek, mint amennyire veszélyesek is (Magyar Nemzet)
Egyáltalán nem szükségszerű, hogy mi fizessük meg ennek a háborúnak az árát. – rögzítette az államtitkár.
márc. 27
11:38
LikeFight: Egy héttel a választások előtt a Fidesz kényelmesen vezet a lájkok harcában, de még csak most jön a hajrá (Mandiner)
Újra itt a Nézőpont LikeFight, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozatunk! Ezúttal a kampány utolsó előtti hetét, március 18-24-ét vizsgáltuk.
márc. 27
11:42
Szlovákia: a lakosságnak megy, a politikának nem (Infostart)
A bősi vízerőmű tőszomszédságában található menekültszállóban már közel hétszáz ukrán menekültet szállásoltak el, szabad hely már csak nehezen akad az újonnan érkezőknek. Az elmúlt napokban tucatjával szállították ide a menekülteket a szlovák–ukrán határról. Szlovákia keleti végében, Kassán pedig már 3 ezren kértek ideiglenes menedéket. A lakossági
márc. 27
11:42
Fontos: népszavazás döntheti el, hogy Luhanszk csatlakozik-e Oroszországhoz (Blikk)
Leonyid Paszecsnyik, a Luhanszki Népköztársaság vezetője fontos bejelentést tett.
márc. 27
11:42
Meghamisította a lengyel elnök szavait a HVG és a Telex (hirado.hu)
Kampányüzemmódra kapcsolt a HVG és a Telex és már attól sem riadnak vissza, hogy külföldi politikusok Magyarországgal kapcsolatos szavait hamisítsák meg. Ezúttal a lengyel köztársasági elnök mondatait fordították le úgy, hogy náluk Andrzej Dudától pont az ellenkezője hangzott el annak, mint amit a lengyel politikus valójában mondott.
márc. 27
11:42
10 ezer aktivistát vet be a Fidesz a választás előtti héten (444.hu)
Telefonon és személyesen is kampányolnak.
márc. 27
11:42
Lapid: Izrael és az Egyesült Államok együtt próbálja megakadályozni Irán atomfegyverkezését (hirado.hu)
Lapid és Blinken Ukrajna orosz lerohanásáról is értekezett, és az izraeli oldal hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem a háború első napja óta elítélte az inváziót.
márc. 27
11:42
Drámai bejelentést tett az Operettszínház színésznője: megrázó, milyen egészségügyi problémát fedeztek fel nála (Femcafe)
Szendy Szilvi közösségi oldalán jelentette be a megrázó diagnózist – azt is elárulta, hogy érzi magát jelenleg.
márc. 27
11:42
5 beszédes jel, ami a szakértők szerint egy párkapcsolat végét jelenti (Femcafe)
Minden kapcsolatnak vannak hullámvölgyei, vannak azonban olyan problémák, amelyeket egyszerűen nem lehet megoldani és nagyon nehéz tud lenni az a felismerés, hogy a kapcsolatunk zátonyra futott.
márc. 27
11:42
Hamarosan jön a férfiaknak szóló fogamzásgátló tabletta (Life)
Kutatások szerint 99 százalékos hatékonyságot mutatott az egereknél egy új fogamzásgátló tabletta, amelyet férfiak részére fejlesztettek ki.
márc. 27
11:42
Milliárdokat veszít Cristiano Ronaldo klubja gyászos idénye miatt (Magyar Nemzet)
Zsinórban az ötödik idényében marad trófea nélkül a Manchester United, ami Cristiano Ronaldónak is sokba kerül. A portugál sztár mintegy ötmillió fontos bónusztól esik el a csapat eredménytelensége miatt.
márc. 27
11:44
A dupla záróvonal nem volt eléggé visszatartó (hirado.hu)
A vendégsofőr a záróvonalakon túl az „Előzni tilos!” táblát is figyelmen kívül hagyta.
márc. 27
11:44
A külső nem minden: ez a 3 dolog a belső szépség titka (Femcafe)
Persze, a szépség abszolút szubjektív dolog, hiszen mindenkinek más tetszik, ha külső megjelenésről van szó. Azonban még ha te nem is tartod magad a világ legszebbjének, vannak olyan belső értékek, melyekkel ha rendelkezel, a legtöbb ember számára azonnal sokkal vonzóbban tűnsz majd.
márc. 27
11:48
Bombázásra ébredt Luhanszk városa, Ukrajnában közel százezer ember maradt áram nélkül – Mutatjuk az elmúlt 24 óra háborús eseményeit (Blikk)
32 nap telt el azóta, hogy Oroszország megindította háborúját Ukrajna ellen. A helyzet azóta folyamatosan fokozódik. Az orosz invázió Ukrajna ellen február 24-én vette kezdetét, amikor Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen. Mutatjuk mi történt az elmúlt 24 órában.
márc. 27
11:48
Meghamisította a lengyel elnök szavait a HVG és a Telex (hirado.hu)
Kampányüzemmódra kapcsolt a HVG és a Telex és már attól sem riadnak vissza, hogy külföldi politikusok Magyarországgal kapcsolatos szavait hamisítsák meg. Ezúttal a lengyel köztársasági elnök mondatait fordították le úgy, hogy náluk Andrzej Dudától pont az ellenkezője hangzott el annak, mint amit a lengyel politikus valójában mondott.
márc. 27
11:48
Orosz védelmi minisztérium: Ukrán katonai objektumokat semmisítettek meg Kijev és Lviv körzetében (ATV)
Igor Konasenkov vezérőrnagy hadijelentésében közölte, hogy a megsemmisítések nagy pontosságú fegyverekkel történtek.
márc. 27
11:48
Az egészségügyi időpontfoglalás megkönnyítésével férkőzne vissza a Google az emberek bizalmába (vg.hu)
A techóriás új szolgáltatást bevezetését tervezi.
márc. 27
11:48
A legfontosabb üzenet: a menstruációnak nem kell fájdalmasnak lennie! – Innen tudhatod, hogy érintett lehetsz-e az endometriózisban (WMN)
Minden tizedik termékeny korú nőt érint ez az olykor pokolian fájdalmas betegség. Endometriózis: íme, a legfontosabb információk róla az Endometriózis Magyarország vezetőjétől, a szintén érintett Salamon Adrienntől.
márc. 27
11:48
„Gyurcsány Ferencnek vissza kéne léptetnie Szabó Tímeát” (Demokrata)
Rózsa László Péter kijelentette: a DK-elnöknek vissza kellene léptetnie Szabó Tímeát.
márc. 27
11:48
Dömötör Csaba szerint Márki-Zay szavai éppen annyira érzéketlenek, mint amennyire veszélyesek (Magyar Nemzet)
Egyáltalán nem szükségszerű, hogy mi fizessük meg ennek a háborúnak az árát – rögzítette az államtitkár.
márc. 27
11:48
Mekkora vagyonnal rendelkeznek a leggazdagabb orosz oligarchák? (BitcoinBázis)
Oroszország leggazdagabb magánszemélyei 2022-ben több mint 38 milliárd dollárt veszítettek eddig az Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt elrendelt nyugati
márc. 27
11:54
Király Gábor elárulta a titkát, ezért jött jól a koronavírus (BorsOnline)
Na, mi az, amire szükség van a kényelmes otthoni munkavégzéshez?
márc. 27
12:00
Kánaán a személyi kölcsönök piacán (Piac és Profit)
Megjelent, hogy a Magyar Nemzeti Bank milyen mértékű inflációt vár az elkövetkező években. Természetesen a jelenlegi helyzet miatt - háború, szankciók, nyersanyagok drágulása - az MNB magasabb áremelkedésre számít a jövőben. Ez egy nagyon érdekes helyzetet okozhat a személyi kölcsönök piacán.
márc. 27
12:00
Korábbi világbajnokot győzött le Szili István, jöhet a címmeccs (m4sport.hu)
Szili István legyőzte a korábbi világbajnok Felix Sturmot a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) szombaton éjszaka Dortmundban rendezett nagyközépsúlyú eliminációs mérkőzésén.
márc. 27
12:00
Összeszegyűjtötték a baloldal háborús nyilatkozatait (Mandiner)
Gyurcsány legotrombább megnyilvánulása az a Facebook-bejegyzés volt, amiben kikelt magából Orbán Viktor ellen, aki visszautasította Zelenszkij ukrán elnök provokatív követeléseit – írja az Origo.
márc. 27
12:00
Washington az atomalku létrejöttével sem oldja fel a Forradalmi Gárda szankcióit (Magyar Nemzet)
Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja szerint az iráni hadsereget még mindig terrorszervezetként kell kezelni.
márc. 27
12:03
Népszavazást készítenek elő az egyik szakadár ukrajnai területen (Privátbankár)
Ismerős menetrend ez már a Krím elfoglalása óta.
márc. 27
12:06
Városi drótkötélpálya köti össze hamarosan Párizs egyes kerületeit (Infostart)
A drótkötélpályán közlekedő fülkék 4,5 kilométeres útvonalat tesznek majd meg, egyes külvárosi kerületeket összekötve.
márc. 27
12:06
Lázár szerint minden fideszes együtt érez az ukránokkal, de a kormánynak meg van kötve a keze (ATV)
Erről földeáki fóruma után beszélt a hvg-nek.
márc. 27
12:06
F2: Kizárták Hughest, a Prema megóvta az eredményt (m4sport.hu)
Volt utóélete a szaúdi sprintnek…
márc. 27
12:06
Sikeres rakétatámadásokról számoltak be Kijev közelében az oroszok (vg.hu)
A donyecki és a luhanszki szakadár területek „népi milíciájának” közlése szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt 24 órában 89 főt veszítettek.
márc. 27
12:06
Most adták ki a hadijelentést az oroszok (BorsOnline)
Kijev és Lviv körzetében található ukrán katonai objektumok nagy pontosságú fegyverekkel történt megsemmisítéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Keresés