Korábban nem tapasztalt rendkívüli körülmények között kell termelniük a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplőinek – hangsúlyozza Portfolionak adott interjújában Nagy István agrárminiszter. A koronavírus-járvány, az időjárás, a világpiaci áremelkedés és az energiadrágulás kiélezett helyzetet teremt, amelyet az orosz-ukrán háború most tovább
Kormányzat (és csatolmányai) határozottan úgy vélik, hogy az inflációt mérséklik az árhatósági lépések, az ellenzéki elemzők ezt keményen vitatják. Az Azénpénzem.hu megnézte a hivatalos statisztikákban és a boltokban is a helyzetet. Nem igazán lepődtünk meg.
Az angol futballistafeleségeknek és a vb-re utazó hozzátartozóknak a dohai luxus is kevés volt, ezért a szövetség külön hajót bérel majd a csapattagok által delegáltak számára az idei labdarúgó világbajnokság idejére.
Bemutatták a hazai háztartások és felhasználók számára a jelenleg elérhetőhöz képest huszonötszörös (!) internetes használati sebességnövekedést elérését biztosító technológiát a világ legnagyobb távközlési kiállításán. A kínai ZTE által jegyzett fejlesztés mostantól minden hazai szolgáltató rendelkezésére áll – az egyetlen kérdés csak az, hogy mik
A kereseteknél is gyorsabban nőnek az ingatlanárak és a trend azt mutatja, hogy nyár előtt nem is lesz megtorpanás a piacon. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a hitelkamatok még mindig nagyon alacsonyak, az ingatlan pedig továbbra is olyan kiváló befektetési lehetőség, aminek gyakorlatilag nincs ma alternatívája.
Ukrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett – közölte a Magyar Telekom. A Magyar Telekom arról tájékoztatott, hogy az ukrán hálózatokon roamingoló előfizetők száma 20 százalékkal csökkent a krízis óta. Az e
A mikronos pontosságú szerszámbeállítás és -mérés mellett a szerszámadatok a CNC-gép vezérlésébe történő hibamentes és gyors továbbítása is elengedhetetlen a beállítási idők minimalizálásához és a feldolgozás azonnali megkezdéséhez. Az adatátviteli megoldásokat számos gyártóüzemben alkalmazzák sikeresen, és a gyakorlatban is beváltak. A folyamatsta
Ritka az, amikor egy istálló négy, (közel) egyenrangú autóval és versenyzőval száll harcba a futamgyőzelmekért. Márpedig a JR Motorsports esetében ez történik. Négy autót indít a 2022-es Xfinity Series-szezonban a JR Motorsports, ebből a négyből pedig mindegyik benne ülő versenyzőnek volt már esélye a győzelemre. És bár egyelőre uralják a NASCAR má
A hagyományokhoz hűen idén is megrendeztük a feldolgozott gyümölcsök bírálatát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpontjának Ceglédi Kutatóállomásán. A résztvevők feldolgozott kajszi-, valamint szilvatermékeket, rostos ivólevet, befőttet és lekvárt segítettek értékelni a kutatóknak.
A fene fog így reklámra költeni. A teljes anyag Van ahol máris duplájára nőttek a Tesla megrendelései címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Liz Truss szerint most kell megfizetni annak az időszaknak az elbizakodottságáért, amikor a világ még azt hitte, hogy a béke és a stabilitás magától értetődő és nem igényel befektetést.
A nap leszorgalmasabb versenyzőjeként 138 kört tett meg a bahreini nyitónapon a Red Bull rutinos versenyzője, Sergio Perez. A mexikói úgy érzi, elégedettek lehetnek, bár rengeteget kell még tanulniuk.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök éjjel közzétett videóüzenetében ismét azzal vádolta az országát támadó orosz erőket, hogy megsértik a humanitárius folyosók működését biztosító tűzszünetet Mariupolnál és Volnovahánál. Hozzátette, hogy más ukrán városokból viszont az elmúlt két napban körülbelül 100 ezer lakost ki tudtak menekíteni.
A Búvár-világszövetség (Cmas) elnöke, Anna Arzhanova reagált az elmúlt napok szomorú, sportvilágot is mélyen felkavaró eseményeire, levélben üzent a nemzetközi búvárközösségnek. Az elmúlt néhány napban jó néhány sportoló és búvár fejezte ki érzéseit világszerte az ukrajnai háború kapcsán. A Cmas-nál senki nem akarja ezt a háborút, senki! Én is elut
Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá a kriptovaluták, különös tekintettel a központi bank által kibocsátani tervezett digitális dollár kockázatainak és előnyeinek felméréséről - jelentette be a Fehér Ház.
Azt tervezték, hogy a nyugdíjukból segítik majd lányaik mesterséges megtermékenyítését, aztán nyertek 1 millió fontot, és már nem volt kérdés, hogy miből finanszírozzák.
Liz Truss szerint a hét legfejlettebb ipari hatalom csoportja (G7) közös menetrendet alakít ki arra, hogy e függőséget egyszer és mindenkorra felszámolja.
Hosszú hétvége áll előttünk. No nem csak a közelgő nemzeti ünnep miatt, hanem mert a pihenőidőnk alatt két olyan eseményre is sor kerülhet, ami megmozgathatja a piacokat. Az elsőre, az amerikai jegybank március 15-16-ra időzített ülésére tegnap hívtuk fel a figyelmet. Ha annyit eszel, mint egy veréb, nem szarhatsz akkorát, mint egy elefánt A másodi
A sajtóbeszámolók szerint hatalmas sorok és hiányt jelző táblák fogadják az embereket a benzinkutakon, a kormány szerint ez csak pánikkeltés. „Nyilván nem fogjuk Gulyás Gergely és más fideszesek állításait elhinni, pláne nem egy választási kampány közepén” – írja posztjában az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Rekordot döntött a Telekom Veszprém: még soha, egyik csapatnak sem sikerült 40 gólt dobnia Párizsban, Petar Nenadicséknak ez sikerült, és a gólzuhatag 40-39-es győzekmet ért a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.
- A kormány kitart a benzinárstop mellett - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón. Gulyás Gergely szavai szerint a cél az volt, hogy az energiaár-emelkedéstől meg tudják kímélni a magyar családokat és a kisvállalkozásokat. Kiemelte: az Ukrajnában zajló háború miatt az energiaárak az egekbe
Nem szűnik a harc Ukrajnában, az oroszok továbbra is rendíthetetlenül lövik a civil célpontokat is. A támadásoknak sok gyerek is áldozatul esik, a sebek pedig egy életre nyomot hagynak rajtuk. Egyikük, a 14 éves Katya éppen családjával együtt menekült egy Kijevtől északra fekvő faluból, amikor az oroszok ellenséget láttak bennük. Az AP hírügynökség
Az orosz–ukrán háború nyomán a tagállamok vezetői megvitatják a 27 tagú blokk energiafüggetlenségének és védelmi képességeinek megerősítését szolgáló intézkedéseket.
Március 1-én vette kezdetét a tizedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján
Csehországban hétfőtől már csak a tömegközlekedési eszközökön, az egészségügyi és a szociális intézetekben lesz kötelező a maszkok viselete; üzletekben, színházakban, munkahelyeken ez a járványellenes óvintézkedés megszűnik - a cseh kormány döntéséről Vlastimil Válek, egészségügyi miniszter tájékoztatott csütörtökön a Twitteren.
Az elmúlt napok történéseire reagálva Gulyás Gergely csütörtök este rendkívüli Kormányinfót tartott. Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb kijelentéseket.
Mennyit ér az EU támogatása, ha közben finanszírozzuk az orosz hadsereget is? A teljes anyag Napi 139 milliárddal finanszírozzuk Putyin háborúját címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Versailles-ban éjjel fél háromkor fejezték be a megbeszéléseket a kétnapos uniós csúcs résztvevői. Orbán Viktor is ezután jelentkezett be a fejleményekkel.
A 16 éves Ksiusha Kijevből indult Magyarországon keresztül Franciaországba. Az út során Barabáson, egy menekülteket segítő ideiglenes szálláson vett pihenőt, amiből végül még munkája is lett.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető elrendelte az ország űrkísérletekre használt egyik létesítményének kibővítését - jelentette a helyi állami média pénteken. Az Egyesült Államok és Dél-Korea ezzel egy időben azt a gyanút fogalmazta meg, hogy legújabb indításai során Phenjan egy új rendszerű interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezett.