Újabb lépéssel mutatkozik be az ALDI Magyarország jövőbeli munkavállalói számára. A vállalat eddig áruházaknál tartott nyílt napokat, most viszont toborzó eseményt tart a fővárosban, amelyen bármely álláskereső részt vehet. A 2022. február 10-én Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klub Aranyhal Konferencia Központjában megtartandó rendezvényre
Olvasónk rendőrségi állományából szolgálati nyugdíjba ment 5 év korkedvezmény-jogosultságot is megállapítva. 2012-ben szolgálati járadékossá vált, később főállásban is dolgozott, majd ismét járadékos lett. 60. életéve betöltésekor érvényesíteni szerette volna az 5 év korkedvezményt, hogy öregségi nyugdíjba mehessen. Miért nem lehetséges még ez? Olv
Új helyen okoz problémát az arcfelismerés. Magyarországon még nem nagyon találkozni vele, de számos innovatív, személyzet nélküli boltban bevett szokás, csúcstechnológiás kamerák segítségével azonosítják az alkoholos italokat vásárló emberek életkorát.Azonban egyre több „hagyományos” bolt is barátkozik az eszközök telepítésének gondolatáva
A koronavírus-járvány hatására számos ország vezetett már be különleges vízumokat a távmunkába dolgozók számára. A lista nem teljes, de mutatunk pár festői országot, ahol számos előnyt élvezhetünk, ha digitális nomádok vagyunk. Az intézkedések kifejezetten a fentebb említett digitális nomádok számára történtek, akik az otthonról is végezhe
Bár számos sebből vérzik a vagyonnyilatkozatok rendszere, még így is találni megdöbbentő vagyonokat, vagy épp teljesen szokatlan lépéseket. A Hét videójának témája nem is lehetne más.
Rengeteg energiát takaríthat meg – főleg egy csupa ablak irodaházban – a Nanyang Műszaki Egyetem (NTU) találmánya. A téli-nyári időszakhoz önállóan alkalmazkodó üveg valóban hűtő-fűtőhatású, áram, gáz vagy más energiaforrás felhasználása nélkül – számolt be a Science. A tanulmány szerint vanádium-dioxid nanorészecskék, polimetil-metakrilát és alacs
A mobil technológia, különösen a legújabb, 4 és 5G is hatással lehet a férfiak termékenységére, állítják kutatók. Az elmúlt több mint fél évszázad alatt a férfi spermiumok mennyisége világszerte csökkent és minőségük is romlott, ezzel együtt drámaian visszaesett a nemzőképességük, és ebben számos környezeti és életmódbeli tényező közrejátszik.
Miről tárgyal az agrárminiszter a John Deere-rel; itt a Bobcat T7X elektromos kompakt rakodógép; CLAAS kombájnok éles tesztje. Az Agroinform heti gépészeti összefoglalója.
Elképesztően pofátlan és egyoldalúan előnytelen szerződést íratott alá egy magyar munkaközvetítő cég egy uniós ország kabuli nagykövetségének őrzését ellátó honfitársainkkal. Még biztosítást se kötött rájuk, a szerződésben pedig az szerepelt, ha bármi történik, nem vállalnak semmiért felelősséget, az emberek csak magukra számíthatnak.
A piaci résztvevők három okot sorolnak fel, hogy szerintük miért dőlhet meg jó néhány korábbi csúcs a luxushajóbérlés piacán 2022-ben. A brókerek meggyőződése, hogy az újonnan felhalmozott vagyonok, a Covid-undor és a nemzetközi utazásokba vetett bizalom visszatérésének eredőjeként az idén rekordmagasságokba szökhet a forgalom. 2021 második felében
Holografikusan csillogó sorsjegycsaláddal bővítette termékportfólióját a Szerencsejáték Zrt. Az újonnan bevezetett 500, 1000 és 2000 forintos sorsjegyeken hat színes állat kíséretében tehetik próbára szerencséjüket a játékosok. A Vadvilág sorsjegyek – ártól függően – 25, 50 vagy akár 75 millió forintos főnyereménnyel kecsegtetnek. A nemzeti lottó
Nem maradhatnak ki a sorból a hazánkban elterjedt rendkívüli egyéniségek: a rigófajok. A fekete rigó, a fenyőrigó és a sárgarigó érkezik! Kit vendégelhetünk meg télen? Hogyan ismerhetjük fel őket? Hogyan viselkednek az etetőnél?
Segíthet-e egy házasság megmentésében a próbaválás, vagy inkább csak eltávolítja a feleket, és/vagy a problémákat söprik így a szőnyeg alá? Lehet ezt jól csinálni? Szakértőkkel beszélgettünk a témáról.
Az országos trendekhez igazodva vidéken is visszaszorulóban van a hagyományos média, és teret nyer az internetes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálata szerint a magyarországi politikához, az országos jelentőségű eseményekhez képest a helyi történések kevésbé foglalkoztatják az embereket. A vizsgált települések válaszadói között pár szá
Állampapír-vásárlásért és számlanyitásért is állampapírra váltható utalványt nyerhetnek a Magyar Államkincstár (Kincstár) ügyfelei. Az akcióban 50 darab 50 ezer és 25 darab 100 ezer forintos állampapírvásárlásra fordítható utalványt sorsolnak ki.
Nem fogyhatnak túl jól az állami adósságlevelek, a Magyar Államkincstár ugyanis számlanyitási és állampapír-vásárlási nyereményjátékot hirdetett a lakossági ügyfelek számára. Az akció március végégi tart.
A megafonosok összesen majdnem 780 milliót hirdettek el, az összes, kormánypárti kifizetés pedig már 2,5 milliárd forint. És ez csak töredéke lehet a valójában elkampányolt összegeknek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szorosabbra fűzi kapcsolatát Oroszország Kínával. A két ország nyilatkozatban közölte: ellenzik, hogy egyes államok a demokráciára hivatkozva a próbálnak nyomást gyakorolni más országokra. Emellett sürgették Washingtont, hogy hagyjon fel a fegyverkezéssel Európában. Az Egyesült Államok viszont úgy véli, Oroszország ürügyet kreálhat Ukrajna megtámad
Az ízeltlábúak közül az atkák (Acari), ászkák (Isopoda), az ikerszelvényesek (Diplopoda), ugróvillások (Collembola) nagy számban fordulnak elő az erdei avarban és a talajban. Valamennyien igen jelentős szerepet töltenek be az avar lebontásában. Felaprítják a szerves növényi maradványokat, ami a tápcsatornájukon áthaladva (részben emésztve), mint ür
Ahmed Abutaleb rotterdami polgármester szerint nem érkezett kérelem a város legendás hídja, a Koningshaven részleges lebontására, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos újonnan épülő luxusjachtja áthajózhasson alatta – írta a Dutchnews holland hírportál. A portál szerint polgármester megjegyzése azért figyelemre méltó, mert a város tisztviselői korább
„A legnagyobb magyar örökségét nemcsak ápolni, hanem folytatni is kell” – vallja Széchenyi Tímea. A családi örökségről, a névvel járó felelősségről, a 20. század hányattatásairól és a 21. századi reményekről beszélgettünk a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnökével, a Mandiner új, A név kötelez című portrésorozatának első részében!
A tisztán növényi alapú táplálkozás terjedése miatt növekvő társadalmi igény mutatkozik a tej és a hús helyettesítésére szánt élelmiszerek iránt, ugyanakkor elnevezésük körül egyre hevesebb viták alakulnak ki. Ma Magyarországon egy szójából, vagy más növényi főalapanyagból előállított termék nem nevezhető például szaláminak, de ugyanez igaz a sonká
Jó modor, illem, etikett és protokoll – vajon hogy látja a két különböző generációt képviselő protokollszakértő mai viselkedéskultúránkat? Görög Ibolya könyvei és előadásai nemzedékek számára alapozták meg nem csupán a protokollszakmát, de az illemtani alapokat is, Dr. Kibédi Varga Katalin pedig, aki ugyancsak a nemzetközi protokoll világában dolgo
Megbukott a montenegrói kormány a pénteki bizalmi szavazáson, a 81 képviselő közül 43 támogatta a Zdravko Krivokapic vezette kabinet ellen beadott bizalmatlansági indítványt.
A napilapok cím nélküli, mínuszos hírben közölték 1971. február 5-én, hogy 79 esztendős korában meghalt Rákosi Mátyás. A néhány soros halálhír szerint Rákosi „gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, de a kezelés valójában 15 évig tartó száműzetés volt. Az egykori diktátor haláláig azt hitte, hogy szeretik és visszavárják őt a magyarok
A Spotify a százmillió dolláros exkluzív podcastos dealekkel tulajdonképpen zenecégből médiacéggé vált. Csak éppen nem építette ki az ehhez szükséges céges folyamatokat.
Közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 140-es kilométerszelvényében 2022. február 5-én 6 óra 36 perckor. Elsődleges információk szerint körülbelül tíz gépjármű ütközött, amelynek során személyi sérülés is történt. A rendőrök a műszaki mentés és a szemle idejére az adott útszakaszon mindkét pályatestet lezárták. További autós tarta
Elfelejtette elutalni a pénzt - ezt állította egy 29 éves baranyai férfi, aki 35 millió forint értékű horgászfelszerelést nem fizetett ki egy német cégnek. A legutolsó fizetési felszólítást már a kommandósok adták át neki - ebben csalással vádolják a férfit.
Szentpétervár – A kultúra egyik legfontosabb bástyája, a legendás Ermitázs. Az ikonikus orosz múzeum épülete 170 éve 1852-ben készült el ennek apropóján gyűjtöttünk össze olyan érdekességeket róla, amelyeket kevesen tudnak.
A zsákvese, más néven hydronephrosis a vesemedence és a vesekelyhek kóros tágulatát jelenti, mely a vizelet elfolyásának akadályozottsága következtében alakul ki. A vese üregrendszerében megnövekedett nyomás hosszú távon a veseállomány pusztulásához vezet. A kezelés a vizeletelfolyási akadály megszüntetését célozza, mely műtéttel vagy a húgyúti tük
A világon 390 833 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 724 931 volt – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
A vállalkozókkal együtt megnyertük a 2010-es évtizedet és most azért dolgozunk, hogy közös erővel a 2020-as évtized nyertesei is legyünk. A kormány kiemelt célja a magyar vállalkozások fejlődésének elősegítése, ennek érdekében hoztuk létre a vállalkozók mindennapjait megkönnyítő információs portált is. A cégek körében folyamatosan nő az oldal népsz
Újfajta szezon felépítéssel indítja 2022-es bajnokságát a Formula E, amihez új biztonsági autó is dukál. Már nem a két szezon között, hanem a hagyományos módon, egy évben rendezik majd az elektromos formaautózás csúcsának számító futamokat, amiken két, szintén teljesen elektromos Porsche Taycan lesz a Safety Car idéntől. Ezzel is szeretne a Porsche
Az európai légitársaságok az uniós követelmények miatt továbbra is kénytelenek menetrend szerinti járatokat üzemeltetni. És mindezt az alacsony utasszám ellenére. E politika eredményeként ezen a télen akár 100 000 szellemjárat is felszállhat, ami óriási környezeti károkat okoz.