2022. február 3. csütörtök

febr. 3
0:24
Tíz éve sokkolta a magyarokat a nemzeti légitársaságra csődje (vg.hu)
Csütörtökön lesz tíz éve, hogy Magyarország eddigi legnagyobb nemzeti légitársasága, a Malév közel hatvan éves működést követően hivatalosan felfüggesztette a repülési tevékenységét. Az összeomlás nem a semmiből jött, de mikor bekövetkezett, bombaként robbant. Reálisan nézve a társaság csőddel végződő életútjának már az alapítástól kezdődően megágy
febr. 3
0:24
Ésik Sándor: A működő demokrácia alapja nem a győzelem, hanem a kompromisszum (Könyves Magazin)
Vannak azok a jóféle pillanatok az életben, amikor egy sörözéskor vagy baráti vacsora során egy hozzáértő ismerősünknek sikerül annyira világosan (és persze szórakoztatóan) elmagyaráznia egy-egy szakmai fogalmat vagy összefüggést, hogy utána tényleg jobban értjük a világot magunk körül. Valami hasonlóra vállalkozott Ésik Sándor ügyvéd, amikor a Lib
febr. 3
0:24
NNK: Egyelőre nincs influenzajárvány Magyarországon (Demokrata)
Több mint 15 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz január 17. és 23. között.
febr. 3
0:24
Utolsó fázisba ért a spanyol Hipra saját fejlesztésű vakcinájának vizsgálata (Demokrata)
Az eddigi vizsgálatok bizonyították a Hipra oltóanyagának hatékonyságát.
febr. 3
0:24
Önvezető hajóval újítaná meg a tengeri közlekedést a Vodafone (MMonline)
Hatalmas áttörést ért el a Vodafone és a Sea Machines Robotics a tengeri közlekedésben: a Nellie Bly nevű vontatóhajó lett a világ első kereskedelmi hajója, amely 100 százalékban ön- és távvezérlés mellett tett meg egy 13 napos, összesen több mint 1000 tengeri mérföldes utat. A vontatóhajó mindössze 129 üzemóra alatt tette meg a Kiel-csatornán kere
febr. 3
0:24
“Szóbeli tanácsokat” ad Orbánnak, milliókat keres vele, nincs nyoma papíron a “munkájának”, ki az? (Nyugati Fény)
Nem volt elég a dupla végkielégítés Karácsonytól.
febr. 3
0:24
Majdnem felborított a szél egy leszálló repülőgépet a londoni Heathrow reptéren (Mandiner)
Végül 16 percbe telt, mire többszöri próbálkozás után sikerült leszállniuk.
febr. 3
0:26
Magyar sajtós: minden készen áll a pekingi olimpia rajtjára (Hírklikk)
Bardocz-Bencsik Mariann, a Nemzetközi Curling Szövetség (WCF) médiacsapatának magyar tagja szerint minden készen áll a pekingi olimpia rajtjára, és rájuk azért is nagy figyelem irányul, mert övék az első éles verseny, a szerdán rajtoló vegyespáros selejtező.
febr. 3
0:26
Medence szélén mutatta meg hatalmas melleit a német bombázó (BorsOnline)
A hölgy semmit sem bíz a képzeletünkre.
febr. 3
0:28
Folytatódik a cicaharc az Exatlonban (Metropol)
Szabó-Thomka Hanna kiesése után sokan azt gondolták, hogy végre nyugalom lesz, de továbbra sincs vége a kékek között kialakult óriási feszültségnek,
febr. 3
0:28
Lánctalpas harcjárműveket ajánlott Magyarország Szlovákiának (hirado.hu)
A szlovák kormány nemzetközi pályázat keretében lánctalpas és gumikerekes gyalogsági harcjárműveket kíván beszerezni.
febr. 3
0:28
Év végére 105 dollárra kúszhat az olaj ára (vg.hu)
Az energiaárak további emelkedésére számít a Goldman Sachs vezető közgazdásza.
febr. 3
0:28
Erdő Péter: Sokak számára a hitélet nyújtott támogatást a járvány alatt (Demokrata)
„Visszatértek az emberek a templomokba és az egyházi programokra.”
febr. 3
0:28
Ismét a világ legerősebb márkái között az Allianz (MMonline)
A Brand Finance vezető márkastratégiai tanácsadó vállalat által kiadott idei Global 500 jelentésben az Allianz a 30. helyen szerepel a világ legértékesebb márkái között. A Brand Finance a világ 100 legértékesebb biztosítási márkáját felvonultató rangsorában az Allianz az első helyet fogalja el a nemzetközi üzleti jelenléttel rendelkező biztosítótár
febr. 3
0:28
Gulyás azt állítja: A médiából tudta meg, hogy házkutatást tartottak az általa vezetett Miniszterelnökségen (Nyugati Fény)
Hihető.
febr. 3
0:28
Varga Gergő Zoltán: Bravó, sátán, bravó... (Mandiner)
Szegény sátánisták is egy vallási szervezet.
febr. 3
0:30
Ratrak húzta ki a sípályán elakadt autót a bajból (Síelők)
Ezúttal Franciaországban történt meg, hogy a sofőr összetévesztette az utat a sípályával és a behavazott út helyen a szintén behavazott sípályán folytatta az útját.
febr. 3
0:30
Vándorkiállítás nyílik a magyar cigányság hőseiről (Hírklikk)
Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit bemutató vándorkiállítást indít a Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány a Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztossággal közösen. Az Együtt, szabadon – Magyar Cigány Hősök című
febr. 3
0:30
Ritka pillanat: Megmutatta ikertestvérét Köllő Babett (BorsOnline)
Cukin vigyorog a testvérpár.
febr. 3
0:32
Billie Eilish megint újított, megőrjíti a rajongókat az új stílussal (Metropol)
A fiatal énekesnő úgy tűnik, hogy nem képes megmaradni egy hajszínnél, ezért újra és újra meglepi követőit egy új hajszínnel.
febr. 3
0:32
Csecsen politikusok lefejezéssel fenyegettek meg egy terrorizmussal vádolt családot (hirado.hu)
A csecsen vezető szavai szerint „ennek a famíliának a börtönben vagy a földben van a helye”.
febr. 3
0:32
Nagy István: Viszlát Amerika, üdvözlet Mélykút! (vg.hu)
Megszakította amerikai útját Nagy István agrárminiszter!
febr. 3
0:32
Hadüzenet a szaporítóknak, mérgezőknek (Demokrata)
Minden eddiginél erősebben védi az idei évtől a jog az állatok biztonságát. Ovádi Péter miniszteri biztost kérdeztük.
febr. 3
0:32
Tavasszal Budapestre jön a Startup Világbajnokság (MMonline)
Áprilisban Magyarországra érkezik a világ egyik legnagyobb startup versenye a Startup World Cup. A győztes projekt Amerikában mutatkozhat be az 1 millió dolláros díjazású döntőben, miközben a budapesti elődöntőn eldől a hazai 10 legjobb startupnak járó cím is.A pandémia enyhülésével egyidejűleg az innovációs rendezvények is hamarosan újra indulnak.
febr. 3
0:32
Egy hétéves gyermek tragédiája tettre késztette Székesfehérvár polgármesterét (Mandiner)
Minden székesfehérvári oktatási intézménybe vásárolnak az allergiás rohamok kezelésére szolgáló EpiPen injekciókat – jelentette be Cser-Palkovics András szerda reggel Facebook-oldalán.
febr. 3
0:34
Választás 2022 – Február 12-ig jelentkezhetnek a rádiók és tévék az NVB-nél (Hírklikk)
Február 12-én 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos kereskedelmi televíziók és rádiók, amelyek az országgyűlési képviselő-választás, illetve a vele egy napon tartandó országos népszavazás kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.
febr. 3
0:34
Megdöglesz, ha nem adod vissza a pálinkát – kiáltotta, majd szúrt (BorsOnline)
Pálinkáért szúrta le tulajdon fiát az alkoholista férfi.
febr. 3
0:36
Ez a magyar sztár meztelenül kampányol (Metropol)
A környezetvédelem napjaink egyik legfontosabb kérdése, hiszen a Föld folyamatos szennyezése egyre súlyos problémákat okoz.
febr. 3
0:36
Scholz hamarosan találkozni készül Putyinnal (hirado.hu)
A német kancellárt február 7-én fogadja Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban.
febr. 3
0:36
Biden több ezer amerikai katonát küld Európába (vg.hu)
Több mint 3000 amerikai katonát helyeznek át a következő napokban Németországba, Lengyelországba és Romániába.
febr. 3
0:36
Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok Budapesten (Demokrata)
A taxisok a kormányzat segítségét kérik, miután az önkormányzat nem reagált kezdeményezésükre.
febr. 3
0:36
Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma (MMonline)
Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket szociális távolságtartás mellett élvezhetnek, mint például a kerékpározást, a golfot és a teniszt
febr. 3
0:36
Joe Biden folytatja az amerikai katonák Kelet-Európába telepítését (Mandiner)
Az amerikai csapattelepítésről szóló döntés összhangban van azzal, amit Putyinnak is elmondtam – állítja az amerikai elnök.
febr. 3
0:38
Két mandátum sorsát is eldönthetik az idén a levélszavazatok (Hírklikk)
„A 2022-es országgyűlési választáson legalább egy, de valószínűleg két mandátum sorsát döntik el a levélben szavazók. A külképviseleteken leadott voksok pedig átfordíthatják egy-egy egyéni mandátum sorsát, habár ilyen a korábbi választásokon egyszer sem fordult még elő” – mondta a Hírklikknek László Róbert. A Political Capital választási szakértője
febr. 3
0:40
Hatalmas hír érkezett! Megszülettek Rúzsa Magdi hármas ikrei (Metropol)
Az énekesnő Instagram oldalán jelentette be a szenzációs örömhírt.
febr. 3
0:40
Emelkedett az S&P; 500 index (hirado.hu)
Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
febr. 3
0:40
Macron Schengent is megreformálná (vg.hu)
A francia elnök szerint a szabad mozgást nem lehet biztosítani a külső határok ellenőrzése nélkül.
febr. 3
0:40
Új néven folytatja a LogMeIn (MMonline)
Nevet vált a LogMeIn, mostantól GoTo néven folytatja a társaság. A GoTo mai bejelentése nem csupán egy új névről és logóról szól, mivel a vállalat egyszerűsített termékportfólióját is bemutatta, köztük egy applikációt és két zászlóshajónak számító terméket: a vadonatúj GoTo Resolve IT menedzsment- és támogatási alkalmazást, valamint a GoTo Connecte
febr. 3
0:40
Szalai Ádámon fejműtétet hajtottak végre (Mandiner)
A beavatkozásról a focista annyit árult el, hogy „valamit el kellett távolítani, ami később jóindulatúnak bizonyult”.
febr. 3
0:42
Hollik: a baloldal rászabadítaná a szexuális propagandát a gyerekekre (Hírklikk)
A Fidesz szerint április 3-án a népszavazáson és az országgyűlési választáson is arról döntünk, hogy megvédjük gyermekeinket vagy hagyjuk, hogy „a baloldal és Brüsszel rászabadítsa a magyar gyermekekre a szexuális propagandát".
febr. 3
0:44
Csoportos nemi erőszak áldozata lett egy nő a Facebook új virtuális világában (Metropol)
Nina Jane Patel a metaverzumot szerette volna használni, amikor egyszer csak férfi avatárok vették körül, akik megerőszakolták őt.
febr. 3
0:44
Lánctalpas harcjárművekkel láthatjuk el Szlovákiát (vg.hu)
Szlovákia nemzetközi pályázatot hirdetett lánctalpas és gumikerekes gyalogsági harcjárműveket beszerzésére, Magyarország is ajánlatot tett.
febr. 3
0:44
Krausz Tamás: Az ellenzék felült a ruszofóbia sánta lovára (Mandiner)
Ez a kultúrrasszizmus álláspontja, amit be kell fejezni – szögezte le a történész.
febr. 3
0:46
Voksturizmust figyelő oldalt indított a Momentum (Hírklikk)
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő és Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja bejelentette, hogy elindult az oldal, amelyet azért hoztak létre, hogy folyamatosan követhető legyen az egyéni választókerületek népességének változása.
febr. 3
0:48
„A lelkem hozzá költözött”: érzelmesen vallott férjéről a magyar énekesnő (Metropol)
A Köszönöm című klipjében meglepően őszintén tárta fel az érzéseit a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb hazai énekesnője.
febr. 3
0:48
A személygépkocsik több mint fele 15 évnél idősebb Romániában (ProfitLine)
Romániában a forgalomban levő személygépkocsik 57 százaléka 15 évesnél idősebb volt tavaly év végén - derült ki a román gépkocsinyilvántartó-hivatal által közölt statisztikából, amelyet a G4media.ro hírportál idézett.
febr. 3
0:48
Zöldben zártak a New York-i tőzsdék (vg.hu)
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 224,09 ponttal 35 629,33 pontra nőtt.
febr. 3
0:48
Francia elnökválasztás – Emmanuel Macron csak az ukrán válság megoldása után jelenti be jelöltségét (Mandiner)
Egy friss felmérés szerint a francia elnök megint nyerne ha most rendeznék a voksolást.
febr. 3
1:42
Minden, amit valaha tudni akartunk a fürdőszobai textíliákról: hogyan válasszunk minőségi törölközőt? (Blikk)
Számtalan típus, szín és anyag. Hogyan találjuk meg azokat, amelyek kellemesek a szemnek, miközben a funkciójukat is ellátják?
febr. 3
1:42
Sokan fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz (ProfitLine)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 17. és 23. között 15 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az ezt megelőző hetinél 29 százalékkal többen, de nincs influenzajárvány Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán közzétett jelentésében.

Keresés