Védelmébe vette a sokak szerint menesztés előtt álló FIA-versenyigazgatót a Red Bull csapatmenedzsere, aki nem látja akadályát annak, hogy Michael Masi Charlei Whiting örökébe lépjen.
Egy kapszula segítségével a koronavírus elleni oltásnál is használt mRns-t lehetne juttatni a gyomornyálkahártyába az injekció alternatívájaként - javasolja az Mit kutatóinak új tanulmánya, amelyet a Matter című folyóiratban tettek közzé.
Éppen a holokauszt volt a téma, amikor Whoopi Goldberg vitába került műsorvezetőtársaival, később viszont több információ birtokában elismerte, hogy tévedett.
A Nemzeti Filmintézet és az Akku – Az Akadálymentes Korlátlan Kultúráért Egyesület összefogásában a Filmión elérhető először audionarrációs kísérettel hét remek magyar film, köztük az Oscar-jelölt Testről és lélekről, a kultikus Macskafogó rajzfilm és a közönségkedvenc Kincsem. Februártól hozzáférhető a Filmión az örök kedvenc Csinibaba, amely a no
Edna Clayton azt hitte, a tavalyihoz hasonlóan, egyedül tölti a 101. születésnapját is, legnagyobb meglepetésére azonban ennek pont az ellenkezője történt. Az idős néni 30 ezer képeslapot kapott, híres színészek és maga a királynő is felköszöntötte.
Szerdán viharos széllökésekkel egy markáns hidegfront érkezik az országba, amely meghatározza majd február első napjainak időjárását. Aggodalomra azonban semmi ok, az erős szél mellett helyenként a nap is kisüt majd.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma tizenhárom vezetékhosszabbító készletből és elosztóból tizenhármat ítélt tűzveszélyesnek. Négy vizsgált termék használata ezen felül áramütéssel is járhat, az összes eszköz forgalmazását megtiltották – olvasható a fogyasztóvédelmi portál oldalán.
A hazai lakosság elsöprő többsége, 90 százaléka tud arról, hogy a gyermekes szülők idén visszatérítést kapnak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukból. Egy országos reprezentatív kutatásban a válaszadók harmada mondta azt, hogy tudomása szerint ő vagy szülőtársa jogosult a kedvezményre, és körükben 80 százalékot meghaladó azoknak az aránya
Azt ígérték, hogy ha bejutnak a parlamentbe, nem járnak majd be. Az első lépcsőn elhasaltak, mert elfelejtették, hogy lejárt az elnökük mandátuma, a választási bizottság pedig nem vette őket nyilvántartásba.
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 28 éves lánya nemcsak szép, de híres szüleihez hasonlóan igazi tehetség is egyben. Szonja édesapja és édesanyja nyomdokaiba lépve színészi pályát választott magának, s mostanra jobbnál jobb szerepekben tűnik fel.
Párizs és a szerelem — ennél a két dolognál jobbat most elképzelni sem tudnánk. Mit szólnál hozzá, ha azt mondanánk, elég egyetlen mozdulat, és máris a világ legromantikusabb városában találod magad életed szerelmével? Bármilyen hihetetlenül is hangzik, ez most tényleg lehetséges!
A Jobbik elnöke szerint bár a vakcina beadatása nem mindenki számára kötelező, de a kormány egyre szélesebben tolja ki azok körét, akiknek be kell oltatniuk magukat a munkavégzéshez.
Az orosz elnök úgy véli, Amerika célja az, hogy a konfrontációt ürügyként használja fel arra, hogy további szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben.
Az intelligens ház építését is az alappal kezdik. De hogy mit is tud egy ilyen épület, azt csak egy olyan ökoszisztémában képes megmutatni, melynek kereteit az intelligens város adja meg.
Marijana Petir független horvát parlamenti képviselő korábban arról beszélt, hogy határozottan szét kell választani a háborús menekülteket és a gazdasági bevándorlókat. A politikusnő emiatt nemrég bekerült egy olyan jelentésbe, amit az európai iszlamofóbiáról állítanak össze minden évben.
Az egykori magyar államfő, Schmitt Pál doktori disszertációjának 215 oldalából 180-at plagizált. A luxemburgi kormányfő arányaiban „jobban teljesített”, ő 55 oldalas posztgraduális diplomájából 54 oldalt másolt.
A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közös felhívást intézett a döntéshozókhoz és közvetett úton a betegekhez is. A 12 pontból álló javaslatcsomagjukat egy szerdai eseményen mutatták be, ahol szóba kerültek az állami ellátórendszer problémái, az ellátási hiányosságok, a Covid-járvány hatásai, a kormányzati intézkedése